Nufolk fesztivál - első nap

Játsszon a Fidelióval, és mozogja le a karácsonyi vacsorákat az újhullámos folk-bandák koncertjein a Millenárison!

Kísérletezni olyan dolgokkal szoktak, amelyekről nem lehet tudni, működnek-e. A nufolk azonban nem ilyen. Az I. Nufolk Fesztivál fellépői évek óta varázsolják el a közönséget, ráadásul ezen a két napon több - soha többet nem hallható - zenei meglepetéssel is készülnek. Nem bűbájjal, nem erőszakkal ejtik rabul a hallhatóságot, hanem egyszerűen azzal, hogy zseniális zenészek kicsit nagyobbra tárják a népzene kapuját - új lüktetéseket, új színeket, új hozzáállást beeresztve. December 28-29-ént hat zenekar mutatja meg, milyen az, amikor egy pillanatra sem áll meg a láb, nem pihenhet a fül.

Az első nap első fellépője már nevében is hirdeti az új stílus megkérdőjelezhetetlenségét. A Budapest Nufolk Revolution szinte csak most alakult, mégis azt a feladatot vállalta magára, hogy megújítja, leporolja az ismert hangulatokat. (december 28. 20:00)

A Napra évek óta kápráztatja el a műértő, decensen tapsoló közönséget, valamint a klubok táncolni vágyó látogatóit - még külföldön is. Az elektronikus és a népi hangszerek kiegyensúlyozott használatával teremtett új nyelvhasználatra igen gyorsan felfigyelt a szakma. (december 28. 21:40)

A Kerekes Band a hazai nufolk másik domináns exportcikke. Földrajzi és zenei kalandozásuk elérte többek között Jamaicát és a turbófunkot is. Az idei What The Folk? című lemezüket simán beragaszthatnánk képzeletbeli lexikonunk nufolk szócikkéhez. (december 28. 23:30)

Az első titok valamikor a Napra és a Kerekes Band koncertje között hallható majd, egyszer és megismételhetetlenül - ígérik a zenekarok, illetve a szervezők...

I. Nufolk fesztivál

„Szittya népi rákkenról" - hirdeti a Folk Error honlapja. Nincs is több kérdés. Azonnal látszik, hogy szintén olyan csapatról van szó, akiket csak akkor kell komolyan venni, ha elég nyitottak vagyunk, és van bennünk nagy adag humorérzék is. (december 29. 20:00)

Pilinszkytől a „fejleszakító kontrákig" egyszerre robog le a színpadról a rockba oltott „népZaj". Szinte megállás nélkül koncerteznek, és mindegy nekik, hogy fesztiválon, vagy egy klubban kell megmozdítaniuk az embereket. Egyelőre még nem találkoztak olyan emberrel, aki nem lett volna már az első dalok után - legalább titkon - az Szabó Balázs Bandája rajongója. (december 29. 21:40)

Rohanó érzelmek, elszabadult pozitív indulatok - ez a Maszkura és Tücsökraj. Egyszer szalonspicces, csajozós boogie, máskor szívszorító hangulatlíra, majd keserédes (ön)irónia... Igen, pont olyan, amely felmelegít majd mindenkit az év utolsó napjaira. (december 29. 23:30)

A második Titok valamikor a Szabó Balázs Band és a Tücsökraj közé várható!

Kedvet kapott egy kis nufolk-kóstolásra? Három olvasónkat másodmagával bérlettel ajándékozzuk meg az I. Nufolk Fesztivál első napjára, amennyiben az alábbi kérdésre a helyes megfejtést jelöli meg december 26. 16.00-ig. (A második napra érvényes bérletért ide kattintva lehet próbálkozni.)

Kérdésünk: Mi a Napra második lemezének a címe?

 

A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 16:21 2011.12.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Holdvilágos. Nyerteseink: ficsortimi, hancipanci,Vágó Judit. Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Jim Hall & Pet Metheny

    Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

    ár: 3 600 Ft

    Miklósa Erika: Másképp

    Eredeti ár: 3 900 Ft

    Akciós ár: 2 900 Ft

    Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

    Eredeti ár: 3 900 Ft

    Akciós ár: 2 900 Ft

    Liszt Ferenc élete (8 DVD)

    Eredeti ár: 5 000 Ft

    Akciós ár: 4 500 Ft

    Four Bones Quartet: Crossroads

    Eredeti ár: 2 900 Ft

    Akciós ár: 1 900 Ft