Már megkopott az új Bolsoj fénye?
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
A világhírű katalán festő és szobrász a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.
Mármint Classic-Cat?
???
Ha ez a Lullis sztori undorító, ravel, akkor mit szólsz a macskáshoz?
http://pianosociety.com/cms/index.php?section=1712
Ez az, ott nem fogja megnyitni
(10)-re
Ravel G-dúr versenyének 1. és 3. (3 és 1.) tétele. Sírni tudnék, ffőleg a 3. miatt
Folytatás
A Chicago Egyetemen decemberben meleg és heteroszexuális férfiak hypothalamusának aktivitását vizsgálták, és ez a tanulmány is eltérést mutatott a különböző szexuális beállítottságú emberek agyi működése között.
Bíró Zsuzsa
2004. március 9.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1902
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1902
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1902
Forró nyomon a birkák homoszexualitása terén
Egy vizsgálatnak sikerült egyértelmű agyi eltérést kimutatnia a saját nemükhöz vonzódó és a heteroszexuális juhok között. Ez az eredmény segíthet megérteni a homoszexualitás eredetét.
Az Oregon Orvostudományi Egyetem kutatói 27 felnőtt birkát vizsgáltak: 8 heteroszexuális hímet, 9 homoszexuális hímet és 10 nőstényt. Kimutatták, hogy az elülső hypothalamus nevű agyi terület középső preoptikus magcsoportja a saját nemükhöz vonzódó juhokban mintegy feleakkora, mint heteroszexuális fajtársaiknál.
A kutatók az érintett területet birka szexuálisan kétalakú magcsoportnak (ovine sexually dimorphic nuclei) nevezték el. A hím juhok mintegy 8 százaléka saját neméhez vonzódik, és párzást is kezdeményez hímnemű fajtársaival. Az állatvilágban nem ritka a homoszexualitás, kisebb arányban ugyan, de más fajokban is előfordul.
A kutatás vezetője, Charles Roselli szerint ez az eredmény megerősíti, hogy a homoszexualitás biológiailag meghatározott, veleszületett tulajdonság, és nem az egyén döntéseként alakul ki.
XIV. Lajos (Benoit Magimel), akit Napkirálynak hívtak, imádta a zenét és legfőképpen a táncot. Udvari zenészétől, a firenzei Giambattista Lully-tól (Boris Terral) és az udvari írótól, Moliére-től (Tchéky Karyo) a király nagyszabású, sokszereplős színpadi balettműveket rendelt. A ruganyos, jó táncos hírében álló ifjú király maga akarta mindig a főszerepet játszani: táncával megjelenítette végtelen hatalmát. Az udvar előtt Lully titkolta plátói szerelmét a király iránt. A szenvedélyből pazar zenék születtek. Az aranyozott díszletek és kosztümök teljessé tették a földöntúli hatalom illúzióját. A Napkirály lábai előtt hevert olyankor a világ...
Noha nem barbarizmus,de elég undorító
Az csak mű-barbárság
Én igazira gondoltam. A videó lányege az, hogy áthangszerelték, kórust írtak bele, és össz. 6 perc)
:S
Allegro barbaro :)
http://www.mommo.hu/media/Ravel__Bolero
Ajjaj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a zenei barbarizmus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez az vaskosan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kezembe kaptam egy Reader's Digest CD-t, 150 legkedvesebb dallamunk a címe. Nos, azon a KékDuna 3 perc, a Zarathustra 4 , A Boléró 5 (és nem részlet a Boléro, hanem a fuvolától cintányérig minden 54 percben!!!
Nem semmi
amikor Boulez vezényli a ringet
Pl. amikor lehalkitják a leezfelvételek fortissimóit, a crescendokat
Meg régen a mérőt botokkal ütötték. Szegény Lully lehet meleg volt, de ráfázott
Meg Haydn nagyokosmester és nme csak ő a szimfóniáit a harpsichord mellől irányította