Már megkopott az új Bolsoj fénye?
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
A világhírű katalán festő és szobrász a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.
tényleg jó csaj....uhuuu !
na de gyerekek..nem mondom.hogy épp szegény lennék. dehát...
hol van nekem ekkora pénztárcám....
de tudjátok. mi az érdekes ? hogy valaki még ezt a hölgyet is unja
azt hiszitek. hogy a lompossal hóditgattam ? ezelött 31 éve ??????????????
egy frászt. azb orgonával.
azzal is lehet ám,most át kéne mennem a Ravel topikba,nemrég-ugy figyelmesen- lehallgattam a Bolerót.
hát apán
ebbe annyi erotika van, hogy megáll az ember esze
tényleg. apu. odafenn, hallottad már ? mit szólsz ?
na de beszéljünk Bruchról !!
jó a kettösversenye is
nna jó. irom tovább a debreceni villamos történetéét....
Hát ezzel én is szívesen elhegedűlnék.
Doctorr Topeccer remek kérdésére egy jutalomkép A. Bruckner-ről:

.
Sőt, mint látom, a mai recessziós világban egy Spo/oh/rolos is.
Legalább annyira nem mindegy, mint hogy Verdi vagy Monteverdi illetve Weber vagy Webber...
Bruch, de ezt biztosan tudod. Az viszont nem kizárt, hohy létezik egy Bruchner nevű zeneszerző :-)
.
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_compositions_by_Max_Bruch
.
Az egyik másik versenyművét Skót fantáziának nevezte, 5-tételes. Nemrég adta elő a MÁV-osokkal Baráti Kristóf, aki a tárgybanit /1.,g-moll/ is repertoáron tartja. A 2. /d-moll / is nagyon szép, de kevesebbszer játszák.
Bruck pedig a Lajta mellett van; a Bruck-iakat hívhatják Brucknernek, ahogy a Vág melletiek lehetnek Wagnerek :-)
Bruckner ugyan 58 évet egyidőben élt Bruch-hal, de olyannyira nem írt hegedűversenyt, hogy más versenyművet sem. Mindössze egy-egy vonósnégyese és vonósötöse ismert, és egy hegedű-zongora darabja, de inkább bemásolom a teljes műjegyzéket:
.
Critical reports
For Nowak, it was a matter of the highest priority that all Bruckner's compositions
Symphonyshould be made available in transparent and reliable musical editions. The
accompanying critical reports were to be scientific but nevertheless 'readable',
suitable for use in musical practice. Old age prevented Nowak from bringing
this aim to fulfilment. As the following list shows, however, the critical
reports for the vast majority of the volumes of the Complete Edition are now
either in print or in preparation:
No. 1, all versions (in preparation, Röder)
Symphony No. 2, all versions (in preparation, Carragan)
Symphony No. 3, all versions (Röder 1997)
Symphony No. 4, all versions (in preparation, Korstvedt)
Symphony No. 5 (Haas - Nowak 1983)
Symphony No. 6 (Haas - Nowak 1986)
Symphony No. 7 (Bornhöft 2003)
Symphony No. 8 (in preparation, Hawkshaw)
Symphony No. 9, 1st, 2nd and 3rd movements.(Cohrs 2002)
Monograph
on the first movement (in preparation, Phillips)
Monograph on the second movement (Cohrs)
Monograph on the third movement (in preparation, Phillips)
Mongraph on the fourth movement (in preparation, Phillips)
Textual volume on all the four movements (in preparation, Phillips)
Studiensymphonie (Nowak 1981)Studiensymphonie (Nowak 1981)
Symphony No. 0 (Nowak 1981)
Solo piano music (Litschauer, in the reprint of the 2000 volume)
Piano works for four hands (Litschauer, 1994 volume)
Organ works (Horn 2001)
Abendklänge (Litschauer in the 1995 volume)
Rondo for String Quartet (not yet commissioned)
Four orchestral pieces (Bornhöft in the 1996 volume)
Overture in G minor (Bornhöft in the 1996 volume)
March in E flat major (Bornhöft in the 1996 volume)
String Quartet in C minor (Nowak 1956)
String Quintet / Intermezzo (in preparation, Gruber)
Requiem (Bornhöft 2000)
Missa Solemnis in B flat (Haas - Nowak 1977)
Mass in D minor (Bornhöft 1999)
Mass in E minor (in preparation, Hawkshaw)
Mass in F minor (Hawkshaw 2004)
Te Deum (not yet commissioned)
Psalms and Magnificat (Hawkshaw 2002)
Smaller sacred works (Nowak 1984)
Cantatas and choral works (not yet commissioned)
Songs for voice and piano (Pachovsky in the 1997 volume)
Secular choral works (in preparation, Pachovsky)
ne keverjed, drága doktorom.
a Bruch. az Max Bruch, van egy gyönyörü müve ( azt hiszem, Angliai Erzsébet-koncertnek is hivják
meg van egy igen ritkán játszott kétzongorás versenymüve. és ugy a hegedüverseny.
szerintem szép müvei vannak. az
Angolbözske egy gyönyörü gyászzenével
és ha hallani akarsz egy ugyancsak kitünö
Bruch (max) stilusu zenét. akkor
Louis Spoor hegedüversenyét hallgasd meg
meg ajánlhatok egy gyönyörü zongorafantáziát. Arinskytöl
Na most ezt nem értem Bruck vagy Bruckner?
Gyönyörű ez a hegedűverseny, kár, hogy a 3. tételt még nem tanulta meg ez a már 42 éves "fiatalember", aki különben december 6-án született :-)
Ha valaki mégis szeretné az egész versenyt élvezni, leginkább az alábbit ajánlom az elérhetők közül Ivry Gitlis-szel.
.
http://www.youtube.com/watch?v=F9_MGu-OigE
.
http://www.joshuabell.com, ezt a honlapot 40-50 érdeklődő nézi egyidőben.