Nem komoly
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
Novák Eszter Tanítónő-rendezéséből megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni. KRITIKA
Valaki mesélje el már, milyen volt a koncert. Én nem fértem be, ennyi embert még nem is láttam a Zeneakadémián.
ööö... bocsánat, de tojni pontos j-vel szoktunk. Bár a pumára ly- nal is lehet ez is igaz :D
Ne féjj, tolyik az rendessen. Rád is.
Mint az köztudott. A kritikus az olyan tyúk, amelyik nem tolyik csak kotkodácsol.
Ha nevetni támad kedvem mindig ....... van min mulatnom.
Ha nevetni támad kedvem mindig meghallgatom a fuvolaversenyét. Borzasztóan rosszul van felrakva a zenekari anyag, otromba hangszerelés. Ódivatú. Meskó karmesternek rossz, komponistának még rosszabb. UNALMAS a felfogása mindkét területen. Remélem az ilyen komponisták, karmesterek, zenészek hamar kikopnak... de ez a visszafordulós ország, a visszafordulós közönségével hajráz az ilyeneknek, így sajnos kétlem- gátlom.
http://www.tamasmerei.com/ és onnan 1 ugrás az Esterházy trió.
Ez biztosan remek lesz! Meskó Ilonát már láthattuk vezényelni a ZAK-on, míg Mérei Tamást az Esterházy trióban hallottam Óbudán, és maradandó élmény volt a játéka. Ott kell lenni!