Már megkopott az új Bolsoj fénye?
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
A világhírű katalán festő és szobrász a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.
Újabb robbantás KözelKeleten
http://csabaimate.blogspot.com/ :Átköltöztetve a blogspotra ;D
http://www.noctuelles.eoldal.hu/oldal/gondolatok_a_21_zenejerol
Időközben folytatattam a cikket...
Közel kilencven éve jelent meg egy tanulmány, "Az új zene problémája" címmel. Nem történész vagy zenetudós, hanem a kor egyik vezető zeneszerzőjének, Bartók Béla tollából. Bartók tanulmánya az atonalitás (hangnem, tonalitás nélküliség), a negyedhangok problémáit feszegeti, a modern avantgardot mint stílust elemzi, tanulmánya korántsem átfogó jellegű. De sokatmondó az a tény, hogy ami akkor még kérdés volt, ma már pofonegyszerű, de mégsem megoldott.
Olvassátok csak, remélem, tetszni fog :)
Mellesleg azt hittem, ez a Ravel topic. De nem. Bocsánat.
Reflektál: Tudom, hogy a többség az iyenfélefajta "dolgokon" -mint ez az írás, vagy Csehov Három nővér, vagy Szakonyi Adáshiba, vagy Spiró Csirkefej- nevetni szokott, de engem letör. A kissé -erősen- sivár külviág lépett a színpadra. Függöny.
A zongoraverseny nekem is megvan egypár előadásban, talán az Aldo Ciccolini-félét szeretem leginkább a Debussy-Ravel zenekari művek összkiadásból :)
http://www.noctuelles.eoldal.hu/cikkek/nincs-megadva-rovat/raszolkroo
Rászöl Kroó és barátai fülönleges mecsete
Vettem egy Ravel bakelitet. g-dúr zongoraverseny.
A hét zeneműve most:
http://www.noctuelles.eoldal.hu/cikkek/a-het-zenemuve/2010_23
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
Maurice Ravel kottatár
http://www.noctuelles.eoldal.hu/cikkek/nincs-megadva-rovat/ravel-kottatar
...............Újdonságok
Zene: Bukephalia Óda Nagy Sándor lovához
G-dúr nyitány
Novella:_A_Holdba_néző_férfi
Vers: Nem szeretem - Zuhogó zivatar
Chopin 200
Egy év után ez csodás eredmény. Én semmit nem tudok eljátszani. Igaz, nem is gyakorlok.
ÚjdonságokNovella:_A_Holdba_néző_férfiZene:_Fúga_3_csellóraZeneletöltés:_Beatles-lemezekChopin_200 (írta: Csabai Máté)
Saját kompozícióim
(YouTube)
Mielőtt meghallgatná bárki is műveimet, szeretném leszögezni: ezek a zenékszámítógép által előadott hangfájlok. Az értékeikből rengeteget levon ez, hiszen az élő zenét semmi sem pótolhatja. Ezért a legtöbb darabnak a kottája is letölthető. Ha valaki érdemesnek tart arra egy kompoziót arra, hogy előadja vagy előadassa, nyugodtan kezdeményezzen.
Milyen jó egy írónak vagy festőnek! Megírja a regényt, megfesti a képet, és az ott van! Nem ilyen szerencsés a zeneszerző.
A zeneszerzéssel körülbelül egy éve foglalkozom. Sajnos rendszeres zenei képzést is csak másfél éve (2008 óta) kapok, így még van hova fejlődnöm. Zongorázni csak egy éve tanulok. Kinevethet akárki, ha elárulom, a legnehezebbb darab, amit képes vagyok eljátszani, Debussy "Le petite negro"-ja. (Most az Este a székelyeknélt tanulom.) Így azt mondom, amit Shakespeare:"Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz. "
Engine_for_Strings
(2009 július)
Legenda
2 csellóra (B-dúr, 2009 június) / Legend for 2 cellos
Kamaraszvit_-_nyitány
(B-dúr, 2009 május) / Overture of Chamber Suite
Duó_hegedűre_és_csellóra
(2009. augusztus 19.) Duo-kotta / Duo for Violin and Cello
G-dúr_nyitány
zenekarra (2009. augusztus 28-30.) / Overture in G
Szvit szóló gordonkára
(I. Prelude, II. Ír tánc, III. Moderato, IV. Toccata,
V. Spanyol tánc, VI. Allegro molto) Szvit_kotta (rar)
(2009. szeptember) / Suite for Solo Cello
Ballade
kiegyüttesre (zongoraverzió is) (2009. október) BALLADE_kotta / Ballade for Piano
Betlehemi_kantáta
SATB, 2 oboa, szoprán szóló / Bethlehem cantata
I. Pásztorok a mezőn II. Az angyalok szózata III. Fuga IV. Ária V. A jászolnál
Egyéb: (nem hangzóanyag)
Alla turca - hegedűre és zongorára (2009. szeptember 1.)
kotta
Inversamente - csembalóra vagy zongorára
kotta
Kedves Látogató! Kérlek, nyugodtan és bátran vedd igénybe a hozzászólás funkciót az oldal alján!
Saját kompozícióim[/b]
[/i][/b](YouTube[/i])
Mielőtt meghallgatná bárki is műveimet, szeretném leszögezni: ezek a zenékszámítógép által előadott hangfájlok. Az értékeikből rengeteget levon ez, hiszen az élő zenét semmi sem pótolhatja. Ezért a legtöbb darabnak a kottája is letölthető. Ha valaki érdemesnek tart arra egy kompoziót arra, hogy előadja vagy előadassa, nyugodtan kezdeményezzen.
Milyen jó egy írónak vagy festőnek! Megírja a regényt, megfesti a képet, és az ott van[/i]! Nem ilyen szerencsés a zeneszerző.
A zeneszerzéssel körülbelül egy éve foglalkozom. Sajnos rendszeres zenei képzést is csak másfél éve (2008 óta) kapok, így még van hova fejlődnöm. Zongorázni csak egy éve tanulok. Kinevethet akárki, ha elárulom, a legnehezebbb darab, amit képes vagyok eljátszani, Debussy "Le petite negro"-ja. Így azt mondom, amit Shakespeare: "Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,És ami csonka itten, az egész lesz. "[/i]
Engine_for_Strings[/b] (2009 július)
Legenda[/b]2 csellóra[/b] (B-dúr, 2009 június) / Legend for 2 cellos[/i][/b]
[/b][/i]
Kamaraszvit_-_nyitány[/b](B-dúr, 2009 május) / Overture of Chamber Suite[/i][/b]
Duó_hegedűre_és_csellóra[/b](2009. augusztus 19.) Duo-kotta / Duo for Violin and Cello[/b][/i]
G-dúr_nyitány[/b]
zenekarra [/b](2009. augusztus 28-30.) / Overture in G[/i][/b][/b][/b][/b][/b][/b]
Szvit szóló gordonkára
[/u](I. Prelude, II. Ír tánc, III. Moderato, IV. Toccata,
V. Spanyol tánc, VI. Allegro molto) Szvit_kotta (rar)
([/b]2009. szeptember) / Suite for Solo Cello[/i][/b]
Ballade
kiegyüttesre (zongoraverzió is)[/b] (2009. október) BALLADE_kotta / Ballade for Piano[/i][/b]
Betlehemi_kantáta
SATB, 2 oboa, szoprán szóló / Bethlehem cantata[/i]
[/b]I. Pásztorok a mezőn II. Az angyalok szózata III. Fuga IV. Ária V. A jászolnál
Egyéb: (nem hangzóanyag)[/u][/b][/i]
Alla turca - hegedűre és zongorára[/b] (2009. szeptember 1.)kotta[/i][/b]
Inversamente - csembalóra vagy zongorára[/b]kotta[/i][/b]
Kedves Látogató! Kérlek, nyugodtan és bátran vedd igénybe a hozzászólás funkciót az oldal alján!
Sokak szerint az a művészet, hogy veszel egy fagyit Bagamérinél, elkezded enni, s ódát zengsz róla, hoy milyen finom.... elkezded enni, s fitymálni kezded a fagyit, Bagamérit pedig a kormánnyal vagy a romlott világgal azonosítod.
... vagy elkezded enni, közben pedig a fagyi létezésének problémáiról elmélkedsz.Szerintem az a művészet, hogy amikor elkezded csócsálni a fagyit, pár másodperc múlva úgy teszel, mintha rosszul lennél tőle, hörögsz valami olyasmit, hogy a fagyi mérgezett és élvezettel nézed, ahogy az egész park köréd gyűlik, Bagamérit pedig néhányan megpróbálják meglincselni.[/i][/b]
Mi a zene? Nem tudom. Miért szeretjük? Nem tudom. Miért bonyolítják túl? Nem tudom. Meg tudjuk válaszolni, hogy milyen az a kvartszextfordítású hármashangzat, de nem tudjuk, mi a zene. Tudjuk, mik a kedvenceink, de kielégítő választ senki sem tud adni: miért az? Vajon tényleg olyan fontos az, hogy hogyan alakult ki a zene. Lehet, hogy zene nem is alakult ki. Lehet, hogy zene mindig is volt.[/i] Van, és...A zeneszerző egy olyan világ birtokosa, amelyben kifejezhet bármit, szavakat, színeket, érzéseket. Nem minden zene képes teljesíteni ezt. Az a zene, amely örömet szerez másoknak, a legnemesebbek közül való, legyen az Mozarté, Chopiné, Debussyé, Ravelé vagy a Beatles-é. Az kritikus közönség számára már nehezebb írni. Ha az összhang nincs meg a közönség és a komponista között, akkor az egyikben hiba van. De nem Beethovenben volt a hiba, amikor III. (Eroica[/i]) szimfóniáját kifütyülték. Nem a közönség tette rosszul, amikor az avantgarde-ből sportot űző George Antheil korai kompozíciója közben a nézőtéren megjelent egy fehér zászló. A zeneszerző számára kompromisszumok nincsenek. Ez nem jelenti azt, hogy a művésznek teljesen idegen utakra muszáj tévednie. "Mi lenne velünk tonalitás nélkül?" - kérdezte Ligeti György egy Beethoven-szonáta hallgatása közben.
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
Biztos találsz olyat ami tetszik!
és
BehindFairyTales.hu - művészeti portál (a lejobb oldal, amit egy amatőr alkotó elképzelhet magának!
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
Biztos találsz olyat ami tetszik!
és
BehindFairyTales.hu - művészeti portál (a lejobb oldal, amit egy amatőr alkotó elképzelhet magának!
http://www.noctuelles.eoldal.hu/
nem lenne nehéz eltalálni, akárhova kattint.
Az_öreg_halász[/b]Csontáry festményéhez
A_vád[/b](2009. dec. 28.)