Nem komoly
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
Novák Eszter Tanítónő-rendezéséből megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni. KRITIKA
Nézzetek bele!!! A közepén indul, Katona Klárival készült riport után. lásd: parafónia topic
http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_404186
www.parafonia.hu
és a vége: http://real1.radio.hu:8080/ramgen/bartok/2008/01/11/2008-01-11-b21.rm?start=0:15:00.0
és Fischernek:
és persze Pauk Györgynek:
a parafónikusoknak :
ami úgy indul,mint Rota...

az adás viszont megszakadt Weiner közepe után,és itt folytatódik
http://real1.radio.hu:8080/ramgen/bartok/2008/01/11/2008-01-11-b20.rm?start=0 (Hogy ebben mi lesz,azt nem árulom el:TITOK...
A Bartók nagyhatalmú urainak jóindulatából néhány napig hallgatható
http://real1.radio.hu:8080/ramgen/bartok/2008/01/11/2008-01-11-b19.rm?start=0:35:00.0 jó kis Piazzolával indítanak,utána Weiner, ami olyan mint Nino Rota .......
Fischer Iván titok koncertjei csodálatosak, Pauk György búcsuztatása azonban szomorú esemény lesz. Nem hiszem, hogy a hangulatot megváltoztatja majd a zenei siker. MIért kell megválni a kedves közönségtől?