Nem komoly
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA
Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.
Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.
80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.
A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.
A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ
Novák Eszter Tanítónő-rendezéséből megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni. KRITIKA
Gondoltam hogy erre lesz reakció
c)8D)
Ferencsik Jánosnak [moderálva] béreltek hivatalból.
szeretni csak engem érdemes. én férfi vagyok.
a szillogizmus elvgzése után látható, hogy
Ferencsiknek igaza volt (van, lesz).
"Szeretkezni nőkkel is lehet, de szeretni csak férfiakat érdemes." -mondta Ferencsik János, és ... nem volt igaza
(bár még cseppet sem vagyok tapasztalt , furcsa lenne ha igen)
c)8D)
Csak nem megrekedt a topik? Tessék írni!!
14-re: igaz
De ettől még becsüljük!
14- Ja végre megtudtam nézni a Toscanéniset.
Rajta kívül mindenkit megdobáltam volna a meleg büszkeség napján.
Egy próbán igy siettette a zkr-t: Hölgyeim és Uraim, igyekezzünk mert mindekinek megmelegszki a söre és kihűl a levese!
Nem gáz, ez is hozzá tartozik az emberhez, ráadásul semmit sem von le az értékeiből. SŐT!, mindez egy olyan korban történt, amikor nem igazán tolerálták, ha valaki más. Ma ezen a hullámon sokan törnek a csúcsra, sokan csak divat-melegek. Ferencsiknek nem volt szüksége semmilyen hátszélre!
Kedves Ravel!

Most kukkantottam ide, és sajnálom hogy első hozzászólóként a maestro életének a munkássága szempontjából lényegtelen részlete került reflektorfénybe általam. Nem ez volt a célom! Szerettem volna megmutatni a világhírű mester segítőkész jóindulatát.
Szánom már hogy így alakult a dolog!
Nyílván főleg a hamisan játszó fagottos kollégák, a balkezes hegedűsök és mások, akiket a mester okkal - esetleg ok nélkül - szekált hívták így, de tudomásom szerint volt egy beceneve:
F'Arturo Toscanini
Ha igaz...
Amúgy kiváló karmester volt, de talán idefért ez a megjegyzésem, annyi erővel, mint a "központi fűtés" :)
Máskor tréfásan korholta az olyan zenészt, aki nem írta be isntrukcióit: "A zenésznél mindig kell legyen: ceruza, sörnyitó és dugóhúzó!"
Igen, homoszexuális volt, és általános örökösének a nemrég elhunyt barátját tette meg (híresség).
Már súlyos betegen, utolsó Parsifal-előadásai próbáján - 1983. karácsony-szilveszter között - a beszélgető zenészekhez: "Mi itt a szívünkkel dolgozunk, maguk meg dumálnak! El lehet menni innen!"
Prágában vezényelt a Maestro, és egyszer az egyik próbára kicsit kapatosan érkezett. Amikor meglátott 1 balkezes hegedüst, mondta a zenekarnak, hogy a "mai próba elmarad".
Volt szerencsém zenélni a Mesterrel a 80-as években. Egyszer 1 próbán beszólt a kontrafagottosnak, hogy "maga azzal a központifütéssel kicsit alacsonyan intonál".
Na hogy túllenbdüljünk a dolgon:
Sztavinszkij Zongoraversenyét hosszú hallgatás után mutatták be . Felkérték Ferencsiket és egy fiatal zongoraművészt (nem tudjátok ki volt?)
-OK, én már tudom a zongoraversenyt! - mondja a pianista
- Lehet hogy Ön igen, de én nem - mondja F.J.
Másnap kitűnő TV-felvétel volt belőle.
(KÉRDEÉS: Ki készítette fel a zkr-t???)
Ójaj
(nem helyeslem a dolgot)
Pedig a Maestro tényleg homoszexuális volt... Ez biztos, mert én is ismertem Őt személyesen, de ettől még nem kell feltétlenül kiábrándulni belőle.
Jajj, biztos más volt ott nem a kedves neje. Légyszi pozítívakat nme akarok kiábrándulni belőle, mint Kocsiból a Sztorik KZ-ról alapján