A Budapest Bábszínházban bemutatott Hattyúk tava Balázs Zoltán elgondolásában egy főként történetmondáson alapuló, színeiben, matériájában és a feng shui jegyében ízlésesen komponált távol-keleti illusztráció. Nem kifejezetten gyerekeknek. tovább...

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Óz, a nagy varázsló című előadása jól pörgő gyermekmusical, amiért a Walt Disney-rajzfilmeken iperedett kisiskolás generáció nyíltan rajongott. tovább...

A szegedi Kövér Béla Bábszínház őszi évadnyitó programja az idén sem kockáztatott, klasszikus mesék félhagyományos előadásaival várta szokás szerint a közönséget. tovább...

A Ciróka Bábszínház Cérnácska Szabócska, illetve A téli tücsök meséi címmel játszott előadásai bújtatva (mert nyilván elsősorban nem erről szólnak), de mégis kétféle szingli-modellt kínálnak. Mindkét előadást felújításként látja a közönség – az óvodás, kisiskolás korosztály gyorsan kinövi ezeket az éveket –, így ez teljesen releváns válasz egy aligha várt szűkös anyagi helyzet megoldásaként. tovább...

A Vaskakas Bábszínház három bemutatóját gyakorlatukat töltő egyetemisták rendezték, a társulat közreműködésével. Két Grimm- és egy Andersen-mesétt állítottak bábszínpadra. tovább...

A szigorúan korhatáros, tinédzsereket célzó Olympos High School mainstreamkoktél és pazar játék, melyhez az időtlent és a kérészéletűt gyúrták össze az alkotók. A toplisták mai slágereivel megtűzdelt játékos eposzra vigyorgásban benne sejlik a vérbő paródia lehetősége. tovább...

A Budaörsi Játékszín zenés mesejátéka újra ízből és illatból gyúr szórakozást a kicsiknek. A Mézeskalács, ha nem is annyira édes és díszes, de azért mézzel együtt ehető. tovább...

Ha a létszámot nézzük, siker, ha a gyerekarcokat és reakciókat, akkor igen bizonytalan a fogadtatása a Görbe Tükör Színi Társulat Pinokkiójának. tovább...

A Kovács Robi vezette Görbe Tükör Színi Társulat Európa meséje gyorstalpaló népismertetőt tart a kontinens egyes országairól. A nemzeti sztereotípiákból építkező Wikipédia-kurzus nem vállalja túl magát, és nem terheli a gyerekeket feleslegesnek vélt információkkal. tovább...

Igazán tiszteletreméltó, hogy Temesváron környezettudatosságra nevelő bábelőadást hoznak létre. tovább...

Az idei Budapesti Nyári Fesztivál első gyerekelőadása, A fűszermadár című zenés mesejáték egy erősen szeles, hűvös vasárnap délelőtt került bemutatásra a Városmajori Szabadtéri Színpadon, és erről a kellemetlen körülményről az előadás kevéssé terelte el a figyelmet. tovább...

Egy gyerekelőadás mércéjét mindig a pisszegő szülők jelentik. A Hattyúlovag fegyelmezett csendben lezajlott. tovább...

A kevésbé tapasztalt bábszínházjáró meglepődhet azon, hogy ebben a történetben nincsenek igazi bábok. És mégis minden tárgy, legyen az lábmosó lavór, partvis, vécécsésze, uborkásüveg vagy kispárna, a bábjátékhoz tartozik. KRITIKA a győri Vaskakas Bábszínház A pecsenyehattyú és más mesék című előadásáról. tovább...

A kellemesen bensőséges előadás központi eleme az a sötétkék körszőnyeg, amelyre a Budapest Bábszínház stúdiójában gyermekeinkkel és a velük közösen bábszínházba hozott mackóinkkal együtt lekucorodhatunk a játéktér közepén, a Hajnali csillag peremén. tovább...

Nehéz lenne megmondani, melyik volt a Liszt Maraton legjobb koncertje: a Millenárison nem előadások keltek versenyre egymással, hanem a közösségi élmény került előtérbe. tovább...

Milyen az, amikor a szülők nem csupán áhítatos csöndben, nagy figyelemmel kísérik a gyereküknek szóló előadást, hanem meg is könnyezik? Az I. ESZME Fesztiválon kiderült. tovább...

A Marczibányi téren megrendezett 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle díjazottjait végignézve hozzáthetjük: és nem másként. KRITIKAI visszatekintés. tovább...

KRITIKA a kecskeméti Ciróka Bábszínház két előadásáról, az Okker és Türkiz, illetve a Gabi és a repülő nagypapa című produkciókról. tovább...

Egy apuka és három gyerek - kettő kölcsönben - esete a Big Bang Gyerekzenei Fesztivállal. Nem bánták meg. tovább...

A Budapest Bábszínház idei bemutatói közül kettő a legismertebb, legszebb Grimm-mesék közül választott alapanyagot. A brémai muzsikusok és a Csipkerózsa viszont máshogy mesélik el a történetet, mint megszokhattuk. Klasszikusok kicsit másként, avagy hogyan (nem) lehet szerethetővé tenni a rosszat, a gonoszt. tovább...

A debreceni DESZKA Fesztivál két erős látványvilágú bábelőadást hívott meg az idén, de amennyire hasonlítottak ebben a vonatkozásban, olyannyira különböztek minden másban. tovább...

Ha nem lenne ott a címlapon, hogy meseopera, bajban lennék, mert nem tudnám meghatározni a Párkák műfaját: van ebben a műben ugyanis minden. A szerzők - a szövegeket író Szabó Borbála és a zeneszerző Dinyés Dániel - parodizálnak vagy egy féltucatnyi műfajt, és idéznek is ugyanennyi műből. tovább...

A Thália Színház és a Kecskeméti Katona József Színház koprodukciójában játszott új magyar gyerekmusicalben kritikusunk látja a lehetőséget. Meg azt is, hogyan rontották el azt. tovább...

Érdekesen vagyunk összerakva mi, emberek: ha ízléstelenséget és gyerekszínház elleni merényletet látunk, először lángpallossal rohannánk a színpadra, aztán ha csupa ilyennel bombáznak, jöhetnek a rosszabbnál rosszabb produkciók, csöndes apátiával szemléljük őket. tovább...

Bozsik Yvette sokszor használt cirkuszi tematikájából elsősorban a megkomponált színkavalkádot emeli át új előadásába, melyhez a Pöttyös Panni az iskolában című (felnőtteknek is szóló) gyerekelőadás esetében frissen készült, élő szöveganyag és közösen jól működő, pergő iramot tartó táncos-színész csapat társul. tovább...

Amit Bukarestben az Ion Creangă Színház hatodik alkalommal megrendezett nemzetközi gyerekszínházi fesztiválján látok, az alapján nagyon nem szeretnék román gyerek lenni, mert akkor biztos lenne, hogy rendkívül rossz ízlésű felnőtt válna belőlem. tovább...

Dicséretes vállalás, hogy az Operaház műsorában továbbra is szerepelnek a legfiatalabb korosztályokat, vagyis a jövő közönségét célzó előadások. Az őszi programban a tavalyi, nagyszerű Pomádé királyt követően újabb gyerekeknek szóló bemutató szerepel, ezúttal gyerekek közreműködésével. tovább...

Mikor az ember először találkozik a Don Giovannival, nem szükséges ismernie a jozefinizmus politikai gyakorlatát, aminthogy az Antigoné megértéséhez sem kell névről azonosítania a bemutató évének archón epónymosát. Ám néhány mű és néhány korszak fájdalmas kivételt jelent. tovább...

Utcára költözött produkcióval várták a kicsiket a kaposvári hangulatfesztivál harmadik napján. A fel-alá járkáló sokaság különleges légkört teremtett a Levendulaszínház Turka, a táncoló kecske című előadásához, vásári forgatagban érezhette magát az ember. tovább...

Színes forgatag a kaposvári sétálóutcán. Ilyet se látni itt minden nap. A téren már hangolnak a zenészek, s lépten-nyomon festőkbe botlik az ember. tovább...

 

 

 

 Bóbita Magazin

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indít a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG