Fidelio jazzfigyelő

Lázadók és jazzemberek

A nagy tekintélyű, 93 éves brit történész, Eric Hobsbawm Hétköznapi hősök: ellenállók, lázadók és a dzsessz című könyvének magyar kiadását mutatták be április 13-án.

Bille Holidayről is tanulmány szól Hobsbawm könyvében

A L'Harmattan Könyvkiadó és az Eszmélet Alapítvány közös kötete (EszmÉlet könyvtár) korszerű, laikusoknak is izgalmas történelmi tanulmányokat közöl. A könyv nagyobbik részében főleg az úgynevezett történelem alulnézetből felfogás jegyében született tanulmányok olvashatóak, a polgári forradalmak korától egészen a legközelebbi közelmúltig, utolsó harmada viszont a jazznek van szentelve.

A híres marxista történész, Hobsbawm 51 éve publikál nagy hatású könyveket, munkásságának számtalan elismerése közül érdemes megemlíteni a prágai Károly egyetem díszdoktori címét, Bécs díszpolgárságát és az MTA külső tagságát, magyarul is megjelent már nyolc könyve. Amikor a New Statesman hasábjain fél évszázada jazzkritikákat kezdett publikálni, akkor azt egy ideig álnéven tette. A Francis Newton nevet választotta, Billie Holiday - kommunista meggyőződésű - trombitására, Frankie Newtonra utalva. Ugyancsak számtalan nyelvre lefordított és nagy visszhangot kiváltó könyvet publikált a jazzről 1959-ben, amelynek címe The Jazz Scene. Az újabb kiadásokon már Hobsbawm neve (is) olvasható.

Hobsbawm roppant tudással, széleskörű műveltséggel és egyfajta kulturszociológiai megközelítéssel ír a jazzről szóló tanulmányaiban is, amelyeknek különösen érdekes nézőpontot ad, hogy brit, tehát európai, de nem nagyon, viszont az amerikai kultúra minden kis rezdülésére fogékony. Megállapításai közül érdemes idézni, hogy pl. a jazz a zene történetéhez legjelentősebb hozzájárulását olyan környezetben fejtette ki, amely ma már nem létezik. Vagy hogy miközben a jazz elnevezése még nem gyökeresedett meg az Egyesült Államokban, 1915-17-ben már jazzegyüttesként hirdették Európában a turnézó amerikai zenekarokat. Különösen érdekesek a beat és a rock Angliából indult világhódításával kapcsolatos megjegyzései, nem csak a jazz kontextusából nézve.

Hobsbawm könyve eredetileg 1998-ban jelent meg, így újabb tanulmányai kerültek bele a válogatásba, például Duke Ellingtonról, Count Basie-ről szóló könyvek összefoglaló kritikái. Elemzi a műfaj hatását Európában, és 1960 utáni történetét. A társadalomtörténeti és a jazz-fejezetek közös csúcspontja az eredetileg Goodbye Columbus címmel, az 1492-es felfedezés félezredik évfordulója alkalmából megjelent, kultúrantroplógiai szempontból is izgalmas, kötetzáró tanulmánya. A bemutató után a vendégek a Kiende zenekar koncertjét élvezhették a Budapest Jazz Clubban.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 19 20:53 2012.01.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    http://fidelio.hu/jazz_vilagzene/hirek/hetveneves_john_mclaughlin

     

    van a fugának is művészete de azzal még közel sem kerek a világ.

    van  még az improvizációnak is:

    http://www.youtube.com/watch?v=YC5mfm2C-ZI

     

    can't believe someone posted this and basically gave it away for free. why don't you just go to john's house and steal something?

     

    és van hendrix is

    http://www.youtube.com/watch?v=PZzIB9xx-gg

     

  2. 18 14:52 2011.10.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ich wandere in den Bergen und schwimme im Ozean. Ich besitze kein Handy, keine Scheckkarte und solche Sachen. 

    Mich interessiert nur noch das spirituelle Leben. Das weltliche habe ich ausprobiert - es hat nicht zu mir gepasst. Erst recht nicht der schnelle Erfolg, das wilde Leben und der Exzess, womit ich bekanntlich meine Probleme hatte. Ich war immer ein Suchender. Als ich aus meiner Geburtsstadt Memphis weggegangen bin, habe ich geglaubt, ich könnte die Welt mit der Schönheit der Musik verändern.

    Kritiker nannten Ihr damaliges Quartett mit Keith Jarrett und Jack DeJohnette die erste psychedelische Jazzband. Wie finden Sie das?

    Ich würde mich nicht als psychedelisch beschreiben. Auch nicht die Band. Was soll psychedelisch bedeuten?

    Drogen.

    Der Bassist war für Drogen nicht stabil genug. Und Keith war in dieser Hinsicht etwas steif - der hat bestimmt keine genommen. Also bleiben nur noch Jack und ich. Wir kannten die LSD-Typen um Timothy Leary, die von Millbrook immer nach New York gekommen sind. Die luden Charles Mingus, Herbie Hancock und mich immer auf ihren Landsitz ein. Aber macht das mein damaliges Quartett zu einem psychedelischen?

    Irgendwann wurde ich realistischer. Als ich nach New York ging, sah ich, wie abgerissen meine Jazz-Heroen herumgelaufen sind - in löchrigen Schuhen. Das war ernüchternd. Ich habe damals erkannt, dass das Musikgeschäft wie ein großer Sklavenhalter-Betrieb funktioniert. Und dass ich erst einmal mich verändern muss, bevor ich andere verändern kann.

     Ich habe den Eindruck, dass junge Jazzmusiker heute besser bezahlt werden als wir in den sechziger Jahren. Dafür sind die Kosten viel höher.

    Musiker wie Charlie Parker oder Billy Higgins fanden kein vernünftiges Auskommen, obwohl sie berühmt waren. Die lebten im Elend. In der Musik kamen sie auf höhere Gedanken - nur um anschließend wieder im Elend zu landen. Diesen Konflikt müssen Sie erst mal aushalten. Viele schafften das nur mit „tragicmagic“, wie mein Freund Billy Higgins die Drogen nannte.

    Und wie sieht es heute mit Drogen aus?

    Völlig anders als bei uns damals. Die meisten jungen Jazzmusiker haben nichts mehr mit harten Drogen am Hut.

     

    http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/buehne-und-konzert/charles-lloyd-im-gespraech-warum-ist-alles-fuer-sie-vorsehung-mr-lloyd-11509380.html

    http://www.youtube.com/watch?v=zXtkxiFNOO0

    http://www.youtube.com/watch?v=kcUJe_MZVd8

    http://www.youtube.com/watch?v=p_xQUeG_0_E

     

  3. 17 17:32 2011.05.31
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    150 grammy díjjal forradalmár? Hm.

    http://www.youtube.com/watch?v=kZvWt29OG0s

                                                        http://www.welt.de/kultur/musik/article13397880/Wehe-du-begegnest-deinem-Deep-Purple-Kollegen.html

                                                                                 

  4. 16 17:22 2010.09.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    http://www.youtube.com/watch?v=m3BSIckiKyM

                                                                                                                                 http://www.youtube.com/watch?v=P29GAqNNDT4

                                                                                                        http://www.youtube.com/watch?v=wE2CtJ3hgvU

     

    http://www.youtube.com/watch?v=UHZt6ITdSto

                                                                                                        http://www.youtube.com/watch?v=bqOlGhDyjas

    HOWLHOWLHOWLHOWL         http://www.youtube.com/watch?v=nm9A3J294Ic        ON THE ROAD

                                                            

  5. 15 16:18 2010.09.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ahol az igazi Bartók  valahol valóban abbahagyta, amitől  teli bőröndjei  súlyosodtak:

     

     - és ahonnan mai örököseinek folytatni illenők:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=O4V36gFuEEg&feature=fvst

     

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG