A kritikusok gyakran tesznek kísérletet arra, hogy elkülönítsék a magyar zene (s benne a jazz) első és második vonalát. Szerencsére csekély sikerrel szoktak járni. A zene - természetétől fogva - folyamatos változásban van, és újra meg újra kiutat keres magának a rá szabott műfaji keretek közül. A Monamo formáció zenéjének életvidámsága, impulzív ereje az élő bizonyíték arra, hogy nincsenek sorrendek, nincsenek korlátok, csak felszabadult öröm létezik, ha tehetséges zenészek együtt dolgoznak. tovább...
A világhírű Roby Lakatosra és együttesére is igaz a régi mondás: csak jó zene vagy rossz zene van, minden további kategorizálás felesleges. Bihari János leszármazottja, a világ ez idő szerint talán leghíresebb magyar cigányprímása klasszikus, népi, és jazz-darabokat, filmzenét is játszik, új világzenei univerzumot hozva létre. tovább...
Nem minden nap érezhetjük magunkat a világ zenei körforgásának középpontjában, ám a Portico Quartet koncertje olyan esemény, amely jó irányba befolyásolhatja kulturális közérzetünket. A húszas éveik elején járó dél-angliai srácokból verbuválódott együttest rögtön első bemutatkozásuk után heves ünnepléssel fogadta a sajtó és nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy a szakma pozitív ítéletét a közönség rajongása is hitelesítse: a Portico Quartetnek jazz-zenekar létére a pop-együtteseknek fenntartott listákon is bérelt helye van. tovább...
Nem, nem egy bestseller-gyanús meseregényét mutatunk be, a 2012. évi Jazz Showcase fiatal szereplői bújnak meg a címben. Némi egzotikumra azonban feltétlenül készülhetünk január 13. és 15. között, mert az ötödik alkalommal megrendezendő Jazz-tehetségbörze kilép hazánk határain túlra, hogy saját ifjainkon kívül a Visegrádi Négyek országainak kiválóságait is bemutassa. tovább...
A címben feltett kérdést Szalóki Ági intézte hozzám, amikor megpróbálta elmesélni, milyen típusú dalok alapján készül az év végi koncertje. Azt hiszem, bólintottam, és a beszélgetés végén arra jutottam, hamarosan olyan műfaj is lesz, hogy „szalókiági". tovább...
A gitár egészen különleges hangszer. Andres Segovia, Jimi Hendrix és Wes Mongomery mindannyian gitárosok voltak, mégis ránk hagyott életművük különbözőbb nem is lehetne. Annak ellenére, hogy a gitár természetes hang a klasszikus, a rock- és a jazz-zenében is, a legtöbben e szó hallatán egy egyenes háttal délcegen ülő, a hangszerét keresztbe tett lábain nyugtató spanyol zenészt látnak lelki szemeik előtt. tovább...
Hosszú, kanyargós út vezetett a Csanyi Zoltán-Lattmann Béla Quartet megalakulásához. Aki már a nyolcvanas években hallgatott jazzt, biztosan emlékszik a Kaszakő együttesre, ahol ez a két muzsikus összecsiszolódott társként dolgozott együtt. Csanyi Zoltán esetében aztán hosszú csönd következett, Lattmann Béla pedig az egyik (ha nem a) legfoglalkoztatottabb hazai basszusgitáros lett. Majd 2008-ban újra összehozta őket a sors. 2011-ben pedig ők zárják a Jazzműhely sorozatot. tovább...
Palya Bea a legnépszerűbb fiatal énekes azok közül, akik népzenei indíttatásból kezdtek énekelni. Időközben stílusában a jazzes improvizáció, a versfeldolgozás és a világzene is ugyanolyan fontossá vált. Párját ritkító őszintesége, egyenessége bizonyosan hozzájárult eddigi sikereihez. Ezen az úton lép tovább, amikor könyvet és lemezt, szöveget és dalt együtt ad ki, még többet megmutatva önmagából. tovább...
Az Etnozenei Napok négy estjén hat produkció mutatja meg a közönségnek, hogy milyen távoli(nak gondolt) stílusokat fog össze a közös inspiráció, a népzenei indíttatás, a világzenei hatás. Olyan hagyományos hangszerek kerülnek fókuszba, mint a tárogató, a cimbalom, a kaval, vagy éppen a didzseridú és a sámándob, de ezeket olykor a legmodernebb technikával együtt szólaltatják meg a muzsikusok. tovább...
A csodálatos magyar zongoraművészek hosszú sorából is kiemelkedik Mocsári Károly, aki anno megnyerte a budapesti Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraversenyt, Liszt-lemezeit külföldön is magasan jegyzik, és a Francia Liszt Társaság művészeti tanácsadójaként is dolgozik. Ezen az estén társaival, népzenészekkel, cigányzenészekkel és a MÁV Szimfonikusokkal a Magyar rapszódiák két ciklusából válogatva felfedi ezek eredetét, forrásait. tovább...
Mit jelent a magyar jazzműfaj két meghatározó zongoristájának, Szakcsi Lakatos Bélának és Oláh Kálmánnak Liszt Ferenc zenéje? Sokkal többet, mintha csak az improvizáció kiindulópontjának tekintenék őket. De annak is fantasztikus... tovább...
Neki már akkor sem kellett vízum, amikor még szilárdan tartotta magát a berlini fal. Zsigeri muzsikája és szikrázó színpadi léte átjuttatta ugyanis minden vélt és valós határon. Az ő "kis faluja" nem Morvaország, de még csak nem is Kelet-Közép-Európa. Saját fűszerezésű magánzenéje egy cseh világpolgár ihletett vallomása a hétköznapokról. Több mint egyéves távollét után, a ma már Amerikában élő hegedűs-énekes, Iva Bittová október 5-én "hazatalál" Budapestre. tovább...
Hatvanadik születésnapján barátai és zenésztársai vele együtt zenélték és énekelték Weöres Sándor szövegeit Gryllus Samu hangszerelésében. A koncert annyira jól sikerült s az erre az alkalomra verbuválódott társaságot úgy összekovácsolta, hogy senkinek sem volt ellenére a folytatás. Azóta mindössze egyszer játszott együtt a hazai folk- és világzene sztárcsapata, s most a Müpa színpadán prezentálják a sokak számára fontos útravalóul szolgáló A teljesség felé című Weöres "bölcsesség-gyűjteményt". A koncert kapcsán Gryllus Dániellel beszélgettünk. tovább...
"Szavamat megérteni könnyű, és megfogadni könnyű. Mégse bírják megérteni, se megfogadni." Kováts Kriszta tíz éve forgatja Lao Ce írását, a Tao Te Kinget. Az Út és Erény könyve 81 rövid versből áll, a magyar fordítás Weöres Sándor munkája. A Müpában Szirtes Edina Mókus zenéivel szólalnak meg az ősi bölcsességek. tovább...
A Bacsó Kristóf Quartet jelenlegi zenekari felállása 2008-ban alakult ki, vagyis összecsiszolódott, egymást félhangokból is értő négyesről van szó, akik között nem utolsósorban azért is erős a kohézió, mert szinte egyidősek. tovább...
Szinte már tradíciónak számít, hogy a Hey, June! fesztivál fellépői kivetkőznek önmagukból, kifordítják-befordítják zenei világukat és varázskalapjukból szokatlan produkciókat húznak elő. Lesz idén is játék a műfajokkal: metálbanda kalandozik komolyzenébe, roma folk a popba, pop a csöndesülősbe, a hatvanas évek funkja pedig afrobeatbe. tovább...
Fülep Márk fuvolaművész a zenetörténet rengeteg stílusát, hangszerének szinte minden válfaját egyformán szereti a 17. századi zenétől és a népzenétől Bartókon át egészen a kortárs zenéig. Koncertjére minden műfaj legjobbjait hívta meg, hogy mindezt egy este, új perspektívában mutatathassa meg, így a Müpa-beli est műsora eljut a kortárs zenétől egészen az improvizációig. tovább...
Ötven éve még ünnepelt sztár volt, majd pár évtizedre méltatlanul elfeledték, s most ismét a kedvencek között szerepel itthon a harmonika, amely közel kétszáz éves története alatt számos nép tradicionális zenéjének lett meghatározó része. tovább...
Több hajléktalan éldegél a kinshasai állatkert környékén, közülük néhányan gyermekbénulás miatt tolószékben. Gitáron, dobokon, konzervdobozon zenélgetnek. Na és? Világturnéjuk nem akar véget érni, hírük egyre nagyobb, Európa patinás koncerttermeibe hívják őket. Az utcagyerekként felnőtt kongóiak ma a magaskultúra fényes palotáinak ünnepelt sztárjai. tovább...
A középkor vándorlantosai az énekelt versek segítségével szállították a nagyvilág híreit a információra éhes várnépnek, a huszonegyedik századi lantosok ugyanezen műfajt bevetve éppen, hogy kiragadni próbálják közönségüket a hétköznapok információrengetegéből. Hírszolgáltatás helyett a költészet népszerűsítése, megszerettetése lett a modernkori énekelt versek talán legfőbb funkciója. tovább...
Egyre több együttes merít itthon a népzenéből. Van, amelyik azzal a misszióval teszi, hogy valamely érdekes stílussal fuzionálva talán több, mai zenéhez szokott fül hallja meg a tradicionális dallamokat, és van, amelyiknek egyszerűen csak jól esik a hagyományos dalok feldolgozása. Az igazán érdekes az, amikor a nagyon különböző stílusokat elegyítő zenekarok egymással játszanak. tovább...
Négyszáz éves Shakespeare-szonettekbe lehelt új életet a W.H. formáció 2009-ben készített bemutatkozó lemezén, amely Shakespeare's Sonnets címmel jelent meg a maga szerény körülményei közepette, mint, ahogy az egyszeri kortárs csodáknak kijár. Április 10-én ismét egy koncert keretében, élőben hangzanak fel a pazar, halhatatlan sorok . tovább...
A zsidó jazz nem úgy születik, hogy zsidó emberek leülnek tetszés szerinti jazzt játszani. Lehetne akár így is, azonban a New York-i avantgárd jeles képviselői tettek arról, hogy a modern környezetbe helyezett hagyaték, az utalások, a széleskörű kulturális kitekintés és az ebből adódó, gyakran bonyolult viszonyok folytonos értékelése jellemezze az új századelő modern zsidó jazz-zenéjét. Avishai Cohen univerzális értékeket hordozó zenéje azonban túllépett az apró részletek boncolgatásán és egyedülálló nyelvezete révén a zenetörténet szinte minden kérdésére válaszokkal szolgál. tovább...
"Emlékszem, amikor először olvastam a szavakat, amelyek nagymamám, Rosa mama falán keretbe foglalva függtek. A békesség imáját akkor nem, csak jóval később értettem meg, miután több hullámvölgyön túl volt az életem. Lelki szemeim előtt ma is tisztán látom minden szavát." tovább...
Energikus, szenvedélyes előadásmód, több kultúra találkozásából évszázadok alatt kikristályosodott muzsika, amely egy ismeretlen ország, Haiti lakóinak életébe enged bepillantást - február 28-án este Ti-Coca és zenekara lesz a Művészetek Palotája vendége. tovább...
A Porgy és Bess-t többnyire csak betétdalairól ismeri a közönség. Cikkünk a reprezentatív amerikai opera keletkezésének történetét mondja el. tovább...
Goran Bregović napjaink egyik legjelentősebb zeneszerző-zenekarvezetője, akinek neve egész Európában megtölti a koncerttermeket. Kiterjedt munkássága során mindig a szintézis jegyében hozott létre új zenei minőségeket. Immáron új műfajjal is kísérletezik, amikor a Margot királyné című filmhez írott zenéjéből oratorikus jellegű produkcióval indul turnéra. tovább...
Binder Károly zongoraművész, zeneszerző konok következetességgel építette fel szóló zongorán páratlan mélységű zenei univerzumát. Pályájának új szakaszát jelezheti, hogy állandó partnerén, Borbély Mihályon kívül duózásra hívja három tehetséges tanítványát is. tovább...
A tudatos, átgondolt dalszerkesztés és az ösztönös énekstílus egyesül különleges lírává az angyali külsejű, huszonnyolc éves amerikai hölgy művészetében, akit már most generációja egyik legjobb komponistájaként emlegetnek. tovább...
A Jazz Showcase-nek folytatódnia kell! Ismét kiemelkedően tehetséges fiatal muzsikusok állnak színpadra délutánonként két helyszínen, esténként pedig a Fesztivál Színházban hazai és külföldi sztárok fellépéseit élvezhetik az érdeklődők. tovább...






