Al Di Meola világszimfóniája

November 3-án World Sinfonia elnevezésű turnéjának keretében lép fel a népszerű gitárvirtuóz Budapesten.

Al Di Meola több mint 35 éve van színpadon, munkásságát Grammy-díjjal is elismerték, és a rangos Guitar Magazine is számtalanszor ítélte már oda számára „A világ legjobb gitárosa" címet. Pályafutása során számtalan művésszel dolgozott együtt; partnere volt Luciano Pavarotti, Paul Simon, Phil Collins, Santana, Larry Coryell, Wayne Shorter, Jean Luc Ponty, Frank Zappa, és még sokan mások. "A 60-as években ha nem úgy játszottál, mint Eric Clapton, Jimi Hendrix vagy Jimmy Page, nem voltál senki. Legalábbis a középiskolában, ahová jártam" - idézi fel gyerekkorát az olasz származású gitáros-zeneszerző, aki több millió eladott lemezzel büszkélkedhet.

Al Di Meola

Al Laurence Dimeola 1954. július 22-én született Jersey Cityben. Első hangszere a dob volt, amit nyolcévesen gitárra cserélt. 1971-ben beiratkozott a bostoni Berklee College of Music-ba, három évvel később már Chick Corea Return to Forever nevű formációjában zenélt. Három lemezük a modern jazz történetében kiemelt jelentőséget foglal el, ám nemcsak zenekritikusok és vájtfülű jazzrajongók vásárolták az albumokat, amik a stílus képviselői közül elsőként bejutottak az amerikai lemezeladási listákon a Top 40-be. Al Di Meola szólókarrierje 1976-ban, a zenekar felbomlásával kezdődött; első lemezét még abban az évben kiadta (Land Of The Midnight Sun). A 80-as években John McLaughlinnal és Paco de Lucíával zenélt a Trióban, 1985-ben pedig megalakította a Al Di Meola Projectet. Érdeklődése igen nyitott: eleinte a fúziós zene és az elektronikus gitár lehetőségei izgatták, kísérletezett a MIDI-vel, a 90-es években pedig az akusztikus gitár és a világzene felé fordult. Stílusának sokszínűsége a latin salsától a spanyol flamencóig, Astor Piazzola tangóitól a smooth és fúziós jazz hatásaiból táplálkozik. Korábbi fúziós jazz-rock irányvonala után Al Di Meola ezen a turnén visszatér gyökereihez, és az akusztikus gitár hangzását helyezi játékának középpontjába.

Al Di Meola: World Sinfonia
2011. november 3. Budapesti Kongresszusi Központ

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)