Debrecenben játszik a Branford Marsalis Group

Sting egykori szaxofonosa, Branford Marsalis és csapata Metamorphosen című márciusban megjelent lemezüket mutatják be november 8-án a Kölcsey Központban.

Az 1960-ban New Orleans-ban született, de több mint húsz esztendeje New Yorkban élő Grammy-díjas szaxofonos hosszú évek óta a jazzvilág egyik vezető muzsikusa. A világhírű Branford Marsalis zenészcsaládból származik, öccsei: Wynton Marsalis trombitás, Delfeayo Marsalis harsonás-producer és Jason Maraslis dobos. Édesapja, Ellis Marsalis zongorista és tanár, akinek egyik leghíresebb tanítványa Harry Connick.

Branford Marsalis 1979-80-ban a bostoni Berklee Zenei Főiskola növendéke volt. 1980-ban New Yorkban az Art Blakey and the Jazz Messengers tagjaként robbant be a jazz világába. 1982-ben csatlakozott Wynton Marsalis együtteséhez, amellyel 1984-ig turnézott, illetve készített lemezeket. 1983-ban jelent meg első önálló LP-je, a „Scenes int he City". 1984-ben játszhatott Miles Davis „Decoy" című lemezén, 1985-ben Dizzy Gillespie „New Faces" című albumán szerepelt. Még abban az évben csatlakozott a rock-világsztár Sting zenekarához, amellyel az évtized végéig világkörüli turnékon vett részt. (Magyarországon először 1988-ban lépett fel Stinggel egy Amnesty International-turné keretében a Népstadionban.) Az angol énekes-basszusgitárossal négy lemezt is készített: „Dream of the Blue Turtles" (1985), „Bring on the Night" (1986), „Nothing like the Sun" (1988), „The Soul Cages" (1991).

1985-ben a Sony Classical felkérésére elkészítette első komolyzenei albumát „Romances for Saxophone" címmel, amit a lemezkiadó 1986-ban jelentetett meg LP-n, majd 1993-ban CD-n. Közben természetesen jazzmuzsikusi pályafutását sem szüneteltette: 1986-ban Herbie Hancock együttesével Európában turnézott, sőt, saját neve alatt is jelentetett meg lemezeket: „Royal Garden Blues" (1986), „Renaissance" (1987), „Random Abstract" (1988), „Trio Jeepy" (1989), „Crazy People Music" (1990), „The Beautiful Ones Are Not Yet Born" (1991), „Bloomington" (1991), „I Heard You Twice the First Time" (1992) - ez utóbbiért 1993-ban Grammy-díjat kapott. Közben 1989-ben és 1990-ben az afro-amerikai filmrendező, Spike Lee két filmjéhez is írt zenét - „Do the Right Thing" és „Mo' Better Blues". 1994-ben is Grammy-díjat kapott az amerikai zongoristával, Bruce Hornsby-vel közösen előadott, „Barcelona Mona" című dalért, ezúttal azonban az „instrumentális pop" kategóriában. Mindezekkel párhuzamosan az 1990-es évek elején a Jay Leno TV-show házi zenekarának volt vezetője.

1994-ben alakította meg jazz hip-hop együttesét, amelynek első CD-je a nevüket viselte: „Buckshot LeFonque". 1996-ban két CD-t is kiadott, egyet apjával, Ellis Marsalis-szal duóban („Loved Ones"), egyet pedig saját neve alatt „The Dark Keys" címen. 1997-ben jelent meg második - mindmáig utolsó - Buckshot LeFonque CD-je, a „Music Evolution", amelyben promóciós útja során ismét ellátogatott Budapestre, de csak újságírókkal és a jazzfőiskola növendékeivel találkozott. 1998 őszén, nem sokkal zongoristája, Kenny Kirkland halála előtt ismét Budapesten járt, és egy zártkörű rendezvényen játszott a Dokkban. Az ott játszott lemezanyag 1999-ben jelent meg „Requiem" címmel. A 2000-ben napvilágot látott „Contemporary Jazz" című CD-jéért 2001-ben Grammy-díjat kapott. Ugyanabban az évben önálló lemezkiadót alapított Marsalis Music/Rounder Records néven. 2002-ben már itt jelent meg két jazz CD-je: a családdal közösen készített koncertlemez, a „The Marsalis Family - A Jazz Celebration", és a saját quartetjével felvett „Footsteps of Our Fathers". Ezt követte 2003-ban a „Romare Bearden Revealed" és 2004-ben az „Eternal". Közben 1998-tól egyre komolyabban kezdett foglalkozni a klasszikus zenével. Eleinte csak fellépései voltak az Orpheus Chamber Orchestraval, majd 2001-ben elkészítette velük a „Creation" című CD-t.

2009-ben megjelent, Metamorphosen című CD születéséről az alábbi videóról tudhatunk meg - szinte mindent.

 

 

Branford Marsalis Group (Branford Marsalis - szaxofon, Joey Calderazzo - zongora; Eric Revis - bőgő; Justin Faulkner - dob)

2009. november 8. 19:00 Kölcsey Központ (Debrecen) - Nagyterem

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)