A kőmintáktól Arvo Pärtig

Észt feszt a Műhelyben

Az észt zene, film, irodalom, mesék, sőt: a kövek és a tengerzúgás a Nyitott Műhely műsorán.

Hedvig Hanson

A háromnapos fesztiválon a Magyarországi Észt Intézet változatos programokkal igyekszik megmutatni a látogatóknak, miért is érdekes az észt kultúra. A rendezvény egyben főhajtás két „nagy öreg" előtt. Az egyik a világhírű zeneszerző, Arvo Pärt, akiről mindhárom este láthatók zenei dokumentumfilmek. A másik Fred Jüssi természetfotós, természetfilozófus, akinek Kőminták című kiállításával nyílik meg a fesztivál pénteken, 26-án. Szombaton és vasárnap szintén Jüssi vetített fotói és hangfelvételei teremtenek természetközeli illúziót a Virtuális piknik Észtországban c. programon. A piknikkosárba valót mindehhez a Nyitott Műhely aznapi észt menüsorából lehet kiválasztani.

A zenei kínálatban első nap gitáros-szaxofonos-gyertyafényes romantika szerepel, a Laura Junson-Kristjan Mazurtchak-Erko Niit Trió péntek kora esti fellépésén. A trió tavaly nyár óta dolgozik együtt. Saját bevallásuk szerint mindhárman ugyanolyan romantikus alkatúak, így könnyen megtalálták a közös hangot. Laura és Erko a Viljandi Kulturális Akadémia hallgatói. A szaxofonos Kristjan hosszabb ideje tevékeny szereplője az észt jazz-színtérnek. Játékán érződik a szoros kapcsolat a természettel. Saját együttese, az Arcticum tavaly indította el Nordic Secrets című audiovizuális projektjét. A trió nemrég megjelent debütáló albuma anyagát mutatja be, észt nyelvű és észt, többnyire őszi hangulatú dalokat.

Az egyik legnépszerűbb énekesnő, Hedvig Hanson is eljön Pestre, állandó társa, Andre Maaker gitáros kíséretében. 2004-es lemezük címe (Nii õrn on öö - magyarul kb.: Örömöt hozol nekem) sejtetni engedi, hogy milyen jól lehet észtül, nyelvrokonaink nyelvén énekelni. Hansonnak ehhez legalább olyan jó hangja van, mint a híres mai norvég és dán énekesnőknek, meg egy kicsit déliesebb temperamentuma. Persze a kilenc sorlemez, az őszintén elismerő külföldi kritikák (All about jazz, Billboard), és egyre több fellépése szerte a világban azt mutatják, hogy Hansont sem kerüli el a siker. Szombat kora esti koncertjük is a Nyitott Műhely hangulatának megfelelő intim muzsikát ígér.

Juhász Gábor gitáros nem először dolgozik költőkkel, amikor Tõnu Őnnepalu és Lauri Sommer magyarul elhangzó verseihez gitározik - ismert például Jónás Tamáshoz fűződő termékeny munkakapcsolata. Talán nem köztudomású, bár Juhász mindig elmondta, valahányszor szóba került, hogy édesanyja észt volt.

A gyerekek se maradnak program nélkül, ők a Kompánia Színházi Társulat interaktív előadásán gondolkodhatnak el arról, hogyan kell bánni az álmainkkal (az előadás Andrus Kivirähk író Sári, Samu és a titkok c. magyarul is megjelent regénye alapján készült.) Az elvarázsolt lelkű felnőtteknek pedig Lengyel Tóth Krisztina mond észt népmeséket.

November 26-28. Nyitott Műhely
Esztofília fesztivál
Ingyenes

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)