Január 20-án rendhagyó koncerttel jelenetkezik a Hot Jazz Band az Óbudai Társaskörben.
E kis zenei gyűjteményen át betekintést nyerünk a régi korok elegáns, ma már idealisztikusnak tűnő világába, amikor még telefonközpontos kisasszonyok kapcsolták az ügyfeleket. Azt is megtudhatjuk, hogy hány jegyűek voltak az első telefonszámok, s hogy néha automatára váltott a központ. Sokakban idéz emlékeket a szó: tantusz, azaz telefonérme, amivel még a hatvanas évek fülkéiből is telefonálhattunk. Kiderül az is, hogy az újdonsült telefonbetyárok hogyan szereztek húsz filléres telefonálással hölgytársaságot estére. Tanúi lehetünk, hogyan is lett udvarlás, forró vallomás, vagy épp szakítás eszközévé e furfangos kis találmány, azaz miként lett életünk néha mostoha, néha imádott, de mindenképp nélkülözhetetlen tárgya a telefon.
Hot Jazz Band: Halló! Halló! - dalok a telefon hőskorából
2012. január 20. 19:00 Óbudai Társaskör
Tagjai: Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Bera Zsolt (harsona), Fodor László (klarinét, altszaxofon), Szili Róbert (gitár), Juhász Zoltán (nagybőgő), Galbács István (dob)
Vendég: Bolba Éva (ének)


Óbudai Társaskör
Hozzászólás
Elküldöm






























