Hangzó Faludy

A Faludy-centenárium jegyében Gerendás Péter megzenésítéseit is műsorra tűzik a Müpában.

Gerendás Péter

A napokban lett volna 100 esztendős a legendás Faludy György költő, író, műfordító, a rendszerváltás után végül csak hazatért örök emigráns. Verseihez többen írtak zenét, de Gerendás Péter 2006-ban egy egész lemeznyi anyagot készített, amely a Hangzó Helikon-sorozatban jelent meg. A korongon elhangzó tíz versből most összeállt a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában egy előadásra való.

Öt művész jegyzi az október 11-i koncertet, amelynek címe: Gerendás Péter-Faludy. A megzenésítő Gerendás Péter szokásához híven énekel, gitározik, és a szintetizátoron kívül az ütős hangszereket is megszólaltatja. Társai: Lukács Dániel - basszusgitár, Gerendás Dani - dob, Gerendás Hanna - fuvola és Csernák Tibor - zongora, közülük ketten a CD-n is közreműködtek. A Hangzó Helikonban megjelent verseken túl is elhangzanak majd Faludy-költemények, amelyeket Turek Miklós szaval el.

gerendás_faludy.jpg

A Hangzó Helikon zenei anyagának érdekessége, hogy a 10 Faludy-versre írt dalból az Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című versnek Gryllus Dániel szerezte a zenéjét. A többi szerzője Gerendás Péter, aki a közös munka során barátságba került a költőóriással. Beszélgetéseik, Faludy visszaemlékezései segítették abban, hogy a zene eszközeivel a lehető legközelibb képet rajzolja a költőről. A válogatott művek között van többek között a Marrakech, a Chanson a párisi szépasszonyokról, a Meditáció és a Koldusdal.

A Gerendás-Faludy koncert letisztult zenei világot ígér, igyekszik méltóvá válni Faludy György gondolataihoz. A közönség kivetítve Nágel Kornél képeit láthatja a koncert alatt, ezek a metszetek illusztrálják a Hangzó Helikon-kiadványt.

 

Október 11, 20:00 Fesztivászínház, Művészetek Palotája
Faludy-Gerendás

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)