Jazzfogócska másodszor

Folytatódik csütörtök esti jazz sorozat az Akácfa utcai, romkocsmáknál is olyanabb hangulatú helyen, a Fogasház – Kulturális Befogadótérben.

Juhász Gábor (fotó: Juhász László)

Jazzfogócska mottóval a magyar jazz és világzene fiatal, de már érett, és egyre inkább elismert, nagyjából harmincas éveiben járó zenészei kapnak kéthetente fórumot. A Fogasház neve onnan ered, hogy egy cégér megmaradt az utcafronton a régi időkből, egy igazi műmosollyal, a tábla ugyanis egy fogtechnikusé volt. A sorozat mottója viszont arra utal, hogy a fellépők többségének generációján belül a muzsikusok szoros kapcsolatban állnak, és egymás zenekaraiban különböző koncepciók megvalósításában újra- és újra együtt dolgoznak.

A hónap első csütörtökén először a friss Aegon-társdíjas gitáros és zeneszerző, Juhász Gábor, generációjának egyik igazi kiválósága szemezget 1978 című, igazán eredeti projektjéről, a lemezen is közreműködő zenésztársakkal, például Bacsó Kristóffal. Juhász a lemez kísérő szövegében előre bocsátja, hogy nyugodt zenét vettek fel, ez különösen eddigi legrockosabb felvételéhez, a Fényekhez (2007) képest nyilvánvaló, amint a Gramofon című lapban olvasható. Juhász gitározása és a témái egyaránt annak jegyében állnak, hogy mindig dalban és énekhangban gondolkozik. Témái szövegért kiáltanak, pedig ezeket most magának komponálta, nem egyik vagy másik énekes partnerének. Nem véletlen, hogy több énekesnő is rendzseresen kéri fel zeneszerzői és művészeto vezetői feladatokra. Szólói - és erről az oldaláról is sokan ismerik már - történetet beszélnek el, mindig egy utat, egy ívet járnak be, és szerkezetileg is áttekinthetők, átélhetők.

Augusztus 5, 20:00 Jazzfogócska, Fogasház (Bp., VII.k. Akácfa utca 51.)
Juhász Gábor kvartett Juhász (Gábor gitár, Papesch Péter basszusgitár, Bacsó Kristóf szaxofon, Schreck Ferenc harsona)

Ingyenes

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)