Kőleves Jazz Kedd

A Kőleves Jazz kedd sorozat október 6-án indult a Kőleves Vendéglő pinceklubjában. December 22-ig minden kedden a magyar jazz középkorú és fiatal generációjának legkiválóbb képviselői lépnek fel.

Ezt a sorozatot egy évvel ezelőtt abból a célból hozták létre a szervezők, hogy a fiatal és középgenerációs kreatív jazz zenészek szereplési lehetőséget kapjanak, illetve lehetőséget adjanak a közönségnek, hogy megismerjék ezen saját útjukat járó muzsikusok szerzeményeit és játékát és ezáltal is népszerűsítsék a kortárs jazz műfaját. A szervezők célja emellett még az volt, hogy egy intim, családias hangulatú jazz klubot hozzanak létre, melyre szerintük nagy szüksége van Budapestnek.

Kőleves Jazz Kedd plakát

A sorozat október 6-án indult az Európa-szerte ismert Dresh Quartet koncertjével a Kőleves Vendéglő pinceklubjában. December 22-ig minden kedden a magyar jazz középkorú és fiatal generációjának képviselői lépnek fel. A sorozatban október 20-án a Váczi Dániel Trió, október 27-én Szandai Mátyás Quintet ad koncertet. A további fellépők: Dés András Trió, Szabó Dániel Quartet, Brezo Quartet, Oláh Kálmán Sextet, Eichinger Quartet, Nigun, Subicz Gábor Quintet, Bacsó Kristóf Quartet. Mindegyik együttest a legkreatívabb zenekarok között említhetjük a műfaj hazai palettáján, így ez a sorozat igazi ínyencségnek ígérkezik a jazzrajongók számára. A koncertek keddenként este 9-kor kezdődnek. Minden jazzkedvelőt és zeneszeretőt szeretettel várunk!

 

www.koleves.com

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)