Kvintettleg a Fogócskán

Új szerzeményeket és régebbieket új hangszerelésben játszik Szabó Dániel zongorista kvintettje, mely a Jazzfogócska koncertsorozatban lép először közönség elé.

Szabó Dániel

Szabó Dániel triójával (Szandai Mátyás bőgőssel és Németh Ferenc dobossal) adott ki utoljára sorlemezt, amelynek különlegessége az volt, hogy Chris Potter személyében egy amerikai "nagyágyúval" kvartetté bővült az együttes. Nem egy alkalmi vizit emlékét rögzítették annak idején a budapesti stúdióban, hanem Dániel és Chris akkor már több éves zenei barátságának dokumentumát.

Szabó Dániel a Fidelio kérdésére, hogy mivel kísérletezik mostanában, azt válaszolta, hogy az intimebb kamarazenei hangzás foglalkoztatja. Kvintettjébe ezért azt a Kántor Balázst kérte fel csellózni, aki a BMC-nél közreműködött az első magyar Kodály hommáge jazzlemez felvételeinél, ő játszotta a szólószonátát is. Kántor vendége, Szabó tagja a Borbély Műhelynek ebben a műsorban.

A csellóval a szaxofon váltóhangszerei, a fuvola és klarinét illenek jól össze, illetve a percussion hangszerek színei. A fúvós hangszereket Bacsó Kristóf, a Szabóhoz hasonlóan éveken át Amerikában tanult kiváló muzsikus kezeli. A kamara-hangzás érzetét tovább fokozza, amikor Szandai Mátyás vonóval játszik a nagybőgőn, és nem hagyományos jazzdob, hanem Dés András kolorittal, vékonyan szőtt ritmusai szólalnak meg néhány egzotikus ütőhangszeren.

A kvintett repertoárja részben a Potterrel készült albumra épül, erről azokat a darabokat választották, amelyekben benne rejlik ennek a formációnak a kibontakozási lehetősége is. Különösen azokra koncentrálnak, amelyekben már eleve benne van a komolyzenei (pl. Bartók) és néhol világzenei íz. Ez azért is érdekes, mert azt a lemezt több kritikus is az utóbbi évek leginkább amerikai(as) vagy New York-ias magyar jazzlemezének tartotta, magyar lapokban és a Jazzwise című brit lapban is lehetett erről olvasni. Néhány teljesen új darabot is játszanak, ezek a közelmúltban születtek, az egyik vadonatúj Bacsó-szerzeményben például szintén van csellószólam.

A debütáló zenekar felállása: Szabó Dániel - zongora, zenekarvezető; Bacsó Kristóf - szaxofon, fuvola; Szandai Mátyás - bőgő; Kántor Balázs - cselló; Dés András - dob.

 

December 9, 20:00 - Fogasház
A Szabó Dániel kvintett koncertje

Jazzfogócska No 11.
Ingyenes

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)