László Attila: Bábel

A kiváló jazzgitáros és zeneszerző ötödik lemezét készítette el: tíz, különböző nemzedékeket képviselő, különböző zenei környezetből érkező zenész barátjával találta meg a közös hangot.

László Attila a hazai zenei élet kiemelkedő egyénisége. A '80-as évek elején lett ismert fúziós zenéjével, a szakmában a legjelentősebb jazzgitárosok között tartják számon, a nagyközönség pedig Charlie vagy Cserháti Zsuzsa zeneszerzőjeként is ismerheti. A legutóbbi három évtizedben főként elektromos hangszerekben és formációkban gondolkodott, ám a 2009 tavaszán megjelent, Babel című lemezén intimebb, akusztikus kamaramuzsikálás hallható.

A túlnyomórészt saját szerzeményeket tartalmazó felvétel olyan közreműködőkkel készült, mint Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, Harcsa Veronika, Emilio, Borbély Mihály, Csányi Zoltán Lattmann Béla, Lakatos Pecek Krisztián, Borlai Gergő és Födő Sándor. A felvétel a László Attilától megszokott módon ez alkalommal is mentes mindenfajta kompromisszumtól, saját, egyéni zenei világát mutatja be. Ugyanakkor a kompozíciókban nem egyetlen stílushoz igazodott, szerzeményeit a közreműködő zenészek egyéniségéhez alakította. A Babel így különböző felfogások, értelmezések és érzelemvilágok egysége.

 

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)