Magyar jazzikon - hétfő este

A Hétfő esti jazz sorozatban november 9-én fellépő Dresch Mihály aligha szorul bemutatásra a hazai közönség előtt: Dresch a magyar jazz egyik Európa-szerte meghatározó, ikonikus művészévé érett.

Dresch Mihály töretlen sikerén hatalmasat lendítettek utóbbi sorlemezei, amelyeket a kritikusok méltán ítéltek addigi stílusa kiteljesedésének. Dresch ízig-vérig jazz-zenész, ám a hagyományos magyar népdalkincs iránti elkötelezettsége legalább annyira jellemzi zenéjét, mint az improvizáció formanyelve. Az Egyenes Zene 2004-ben, az Élő Nád pedig 2006-ban lett az év legjobb magyar jazzalbuma. A szaxofonos-zeneszerző Dresch munkásságát 2005-ben a Magyar Jazz Díjjal, két évvel később Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.

November 9-én a Hétfő Esti Jazz sorozat keretében Dresch Mihály legújabb kompozíciói csendülnek majd fel, nagyrészt a nemrég publikált Ritka madár című lemezről. Zenéjében egyedi környezetre leltek a magyar népzene hangszerei: maga szívesen játszik különböző pásztorfurulyákon, zenekarában pedig otthonosan szól a cimbalom és a hegedű. Utóbbin ezúttal egy fiatal művész mutatkozik be Bakai Márton személyében. A következetes munka és a tehetség mindig is kiváló zenészeket rendelt Dresch mellé. Különösen is igaz ez a hosszú évek óta változatlan felállásban működő jelenlegi kvartettjének csodálatos muzsikusaira.

Dresch Mihály

Dresch Quartet
Tagjai: Dresch Mihály (szaxofon, furulya), Lukács Miklós (cimbalom), Szandai Mátyás (bőgő), Baló István (dob)
Vendég: Bakai Márton (hegedű)
2009. november 9. hétfő 19.30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)