Már csak néhány nap a Showcase kezdetéig

Az immár ötödik jazz seregszemle a feltörekvő magyar csapatok mellett a visegrádi régió fiatal muzsikusainak is bemutatkozási lehetőséget kínál.

A Jazz Showcase célja, hogy a hazai jazz-utánpótlás neves európai és amerikai szaktekintélyek előtt is lehetőséget kapjon a bemutatkozásra, sőt esetenként lemezfelvételre, koncertturnéra is. Ma már számos olyan ismert és nem ritkán határon túl is elismert művésze van a műfajnak, aki itt, a Müpában lépett először színpadra a Jazz Showcase egyik délutáni koncertjén, hogy aztán néhány évvel később már valamelyik est fő műsorszámaként térjen vissza a jazzbörzére. A 2012-es tehetségbörze mindhárom napján négy - négy együttes várja az újdonságra éheseket. A sosem hallott lengyel, szlovák és cseh bandák mellett fellépnek a hazai ígéretek: a Karosi Júlia Quartet, a Csemer Boglárka Quartet, az Ávéd János Balance, Pozsár Máté és a Meleg Tamás Quintet.

Marcin Wasilewski Trio (fotó: Tomasz Sikora)

A délutáni koncertek ingyenesek, esténként pedig olyan fiatal és idősebb közönségkedvencek lépnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, mint a lengyel Marcin Wasilewski Trio (képünkön), Hodek Dávid, a 2011-es Showcase sztárja, vagy László Attila és Balázs Elemér - utóbbiak a sorozat történetében először a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megrendezendő zárókoncerten, olyan neves vendégművészek közreműködésével, mint a cseh legenda, Miroslav Vitous, a Rolling Stones szaxofonosa, Tim Ries, vagy a Grammy-díjas Nicholas Payton.

Müpa Jazz Showcase 2010 (Django Free)

A fellépők teljes listája és a pontos kezdési időpontok:

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)