Mezzeloék a Hálóban

A budapesti illetőségű amerikai szaxis, Brandon Mezzelo mutatkozik be a Háló következő jazzestjén.

 

Brandon Mezzelo

A középnyugatról idetelepült Brandon Mezzelo nem az első amerikai jazz előadóművész, aki komoly szándékkal jött Budapestre a rendszerváltás óta. Az énekesnő Carol Cass például emlékezetes koncerteket szervezett, leginkább Archie Shepp felléptetésével.

Mezzelo viszont úgy találja, hogy a magyar főváros jazzélete elég izgalmas ahhoz, hogy szaxonosként itt fejtse ki előadóművészi tevékenységét, több zenekarban is játszik, és nagyon jól beilleszkedett a pesti éjszakai jazzéletbe. Esetében nem arról van szó, hogy amerikai karrierje zátonyra futott, és erőt gyűjteni jött ide, hanem annyit akar itt játszani, amennyit bír, és szívesen tanul magyar kollégáitól, mert nagyon jó véleménye van róluk. A magyarok pedig csak örülhetnek, mert a játékában azonnal érezhető a blues-alapú, igazi mainstream jazzes lüktetés, amit szoktak szvingnek, vagy szingelésnek is hívni, és ami hamar elárulja, hogy mély gyökerek táplálták Mezzelo játékának szárba szökkenését.

Fő zenekarában, a Brandon Mezzelo Groupban a mostanság egyik legkeresettebb muzsikus, Premecz Mátyás hammondozik, nyilvánvaló a felfogásuk közt fennálló zenei rokonság. Játszik ezen kívül a Kalmár Quartetben, a Bass Locóban, az Endorphin Drops-ban, duózik Oláh Dezsővel, és triót is működtet.

Mezzelo, az Illinois állambeli Peoriában született. Blues és jazzegyüttesekben 16 éves kora óta szerepel, Chicagóban még a híres Buddy Miles mellett is felléphetett. 1992-ben hivatásos katonazenész lett. Régóta billentyűkön is játszik és zenét is szerez, hangszereléseket is készít. Nyolc éven keresztül első tenorszaxofonos volt az amerikai hadsereg Németországban állomásozó egységeinél Würzburgban, Bambergben illetve Wiesbadenben. Szabad idejében az acid jazz stílusú Superfro elnevezésű zenekarban szerepelt, amelynek másik fő szólistája Keith Moyer trombitás volt. Mivel táncos helyeken is felléphettek, mind a mai napig kapnak meghívásokat.

Mezzelo 2000-ben visszatért az USÁ-ba, és a Missouri State University zenekarának lett ugyancsak első tenorosa. Öt évvel később költözött St. Louis-ba, ahol helyi zenei kiválóságokkal lépett fel, mint például Charlie Glynn, Kim Massie, Anita Rosemond, Ron Carr, és hallható a híres gitáros, Billy Barnett legutolsó lemezén is. 2007-ben a Floyd Taylor vezette R&B zenekarral turnézott, a detroti bluesfesztivál nagyszínpadát is érintve.

A következő évben Springfieldben volt rendszeres fellépése a Ryan Talbot Experience kvartett tagjaként. Budapestre települése előtt, 2010-ben két CD-t is kiadott, az Atomic Sunshine című acid jazz projekt részeként és egy blues zenekarral, a neves Bel Air-rel.

Mezzelo a Kalmár Zoltán vezette kvartett tagjaként lép fel a Háló pesti jazzklubjában, ami különösen ajánlható azoknak, akik a zajos, füstös, későn kezdő éjszakai klubok helyett inkább a pódiumi, sőt, a házimuzsikára emlékeztető körülményeket részesítik előnyben. A dobos Kalmár két éve költözött Pestre, előzőleg a debreceni Zakar trióban és kvintettben illetve Tóth Ilona Csilla kíséretében zenélt. Mezzelón kívül rendszeresen hallható Gyárfás István, Szalay Gábor vagy Balogh Roland (mindhárman gitárosok) oldalán. A kvartett két másik tagja jól ismert, sok együttesbe hívott muzsikus, akik ugyancsak vezetnek saját zenekart is: Pataj György és Hárs Viktor.

  

Február 8, 19:00 - Jazz a Hálóban
Kalmár Quartet
Brandon Mezzélo - szaxofon, Pataj György - zongora, Hárs Viktor - bőgő, Kalmár Zoltán - dob

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)