Népzene és jazzvetélkedő

Virágok vetélkedése fantáziacímmel a népzene és a jazz kapcsolódási pontjaira épülő sorozat indul a Hagyományok Házában.

Szalóki Ági (fotó: Hajdu András)

A Hagyományok Háza nemcsak a szó legszorosabb értelmében vett hagyományőrző zenét kívánja prezentálni, hanem nyitott az átmeneti műfajokra is. Az első koncerten a népzene és a historikus zene kerül terítékre március 3-án este hét órakor a Sebő Együttes, Bognár Szilvia és Kátai Zoltán tolmácsolásában. Második alkalommal, március 30-án egyrészta népzene és a jazz kapcsolódási pontjait a gyereklemezeiről is ismert énekes, Szalóki Ági mutatja. Másrészt a két műfaj felé egyformán odaadó nyitottsággal forduló, neves hangszeres szólisták szerepelnek: Borbély Mihály szaxofonos, Oláh Szabolcs gitáros, Szabó Dániel zongorista, Barcza Horváth József nagybőgős, Dés András ütőhangszeres, valamint a hírneves Dresch Quartet.
A tavaszi utolsó koncerten, május 19-én pedig a népzene és a rock közös halmazára világít rá a Csík zenekar és Lovasi András.

Virágok vetélkedése - Hagyományok Háza

Március 3, 19:00 Sebő Együttes, Bognár Szilvia, Kátai Zoltán

Március 30, 19:00 Szalóki Ági, Borbély Mihály, Oláh Szabolcs, Szabó Dániel, Barcza Horváth József, Dés András és a Dresch Quartet

Május 19, 19:00 Csík zenekar, Lovasi András

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)