Népzenei fesztivál a Tabánban

Június 20-án, a Múzeumok Éjszakája előtt kerül sor a X. Tabáni Nemzetközi Népzenei Fesztiválra. Ott lesznek Sebőék, a Magyarpalatkai Banda, a Söndörgő, Bognár Szilvia és persze a táncosok.

 

Söndörgő

A tabáni népzenei fesztiváloknak hagyománya volt az 1990-es években, amely azonban 2001-ben megszakadt. Ezt a hagyományt éleszti fel a Budavári Művelődési Ház, különösen azért, mert a népzene, a néptánc iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik Budapesten, illetve a budai kerületekben. A fesztivál a táncházi "holtszezonban" kínál igazi családi programot: gyerekeknek koncertet, mesét, táncházat, felnőtteknek közös éneklést, koncertet.

 

Délelőtt tíztől a Bartók Táncegyüttes, a Téka zenekar, Szente Jani és Csizmazia Csönge mesemondók, valamint a Zurgó együttes várja a gyerekeket, délután pedig a Söndörgő Együttes, a Sebő Együttes, a Magyarpalatkai Banda Tóth Ildikó és Fecske táncával, valamint Bognár Szilvia és Zenekara lép fel.

 

A fesztivállal párhuzamosan a Tabán Múzeumban Légy boldog és élni siess! címmel a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében irodalmi barangolással egybekötött tárlatvezetés lesz a Kazinczy Ferenc kapcsolata a Tabánnal és Virág Benedekkel című időszaki helytörténeti kiállításon.

 

2009. június 20. (szombat) 10.00-21.00 óráig

Virág Benedek Ház udvara

X. Tabáni Nemzetközi Népzenei Fesztivál

(ingyenes)

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)