Debreceni Jazznapok

Nők a jazzben

A 38. évében járó Debreceni Jazznapok idén a nőkre koncentrál: szeptember 3-6-ig olyan kiváló előadókkal találkozhatunk, mint Eliane Elias, Pocsai Kriszta vagy Fábián Juli...

 

Eliane Elias

A szeptember eleji kellemes időjárás ideális feltételeket kínál a délutáni, jamboree-hangulatú, szabadtéri koncertekhez. A belvárosban található Baltazár tér érdeklődők ezreivel telik meg, akik hallgatják a zenét, korzóznak, és a kitelepült pavilonokban könyvek, CD-k között tallóznak. Este a szomszédos Kölcsey Központ hangversenytermében a műfaj világhírű előadóinak játékát élvezheti a közönség. A rendezvényt jelentős sajtóvisszhang kíséri, az MR3 Bartók Rádió - a hazai fesztiválok közül egyedüliként - minden évben sorozatban játssza le a koncertek felvételeit.

A neves külföldi vendégeken kívül a magyar jazz élvonalbeli előadóival is találkozhatnak az érdeklődők. Az igényesen összeállított, stilárisan sokszínű műsorban a hagyományos jazz művelőin kívül helyet kapnak az újabb irányzatok fiatal képviselői is. A korábbi tematikus programsorozat folytatásaként a 2009. évi jazznapok ismét egyedülálló kezdeményezéssel rukkol elő: hangsúlyos bemutatkozási lehetőséget kínál a női jazzmuzsikusoknak.

Pocsai Kriszta (fotó: Lakner Kinga)

Éjszakai zenélések, megterhelő utazások, szellemileg és fizikailag kimerítő lemezfelvételek - a jazz elsősorban férfias zeneként él a köztudatban. Pedig a jazzlexikonok szép számban tartalmazzák női előadók nevét is, csak rájuk mindig kevesebb fény vetül a megérdemeltnél. Ella Fitzgeraldról vagy a mostanában sztárként reklámozott Diana Krallról sokan hallottak, de ki ismeri nálunk például Mary Lou Williams nevét? Holott a kitűnő zongorista-zeneszerzőről kapta nevét a Washingtonban évtizede rendszeresen megrendezett női jazzfesztivál. Jazzénekesnők Magyarországon is bőven akadnak, a nagyobb jazzmúltú országokban azonban egyre jelentősebb szerepet játszanak a hangszeres női előadók is.

Közülük ismerkedhet meg néhánnyal a 38. Debreceni Jazznapok közönsége. Eliane Elias, Amina Claudine Myers bármelyik nemzetközi fesztiválon húzónév volna, de tegyük melléjük Cynthia Liao, Asja Valcic, Pocsai Kriszta, Szolnoki Dóra, Fábián Juli, Pozsár Eszter nevét is. Ma még talán kevesen ismerik őket, de akik eljönnek meghallgatni fellépésüket, meggyőződhetnek arról: a zenében nem a gyengébbik nemet képviselik.

 

38. Debreceni Jazznapok

2009. szeptember 3-6.

További információ: www.fonixinfo.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 02:15 2009.08.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A szőke néninek kicsodának tetszik lenni?

  2. 1 18:38 2009.08.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A kedves beharangozáshoz,illetve invitáláshoz csak annyit fűznék hozzá,hogy az idén a 80 éves Benny Golson a jazz úttörője, a nagy idők megtestesítője (szaxofonos,zeneszerző) is szinpadra lép. Matthias Schrieflt, a kortárs német dzsessz fenegyerekét is a sztárvendégek között köszönthetünk.Örömmel tölt el,hogy Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb dzsesszfesztiválját városomban rendezik, szeptember 2.és 6. között. És mi sem természetesebb,hogy meghallgassam!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)