Reggie Johnson játszik a Pege-emlékkoncerten

Csík Gusztáv és Joan Faulkner oldalán Reggie Johnson bőgőzik a Pege Aladár emlékére rendezett koncerten a Symbolban.

Pege Aladár

A sokáig Magyarországon dolgozó, majd Svájcba települt Csík Gusztáv 1943-ban született Egerben. A Zeneakadémia befejezése után gyorsan bekerült a hazai jazzéletbe. A budapesti közönség a Dália Jazz Clubban figyelt fel rá, ahol Pege Aladárral is együtt játszott. Ebben az időszakban alapította első zenekarát is. Részt vett a tanárképzésben, számos díjat nyert. Ezután következett a nemzetközi sztárokkal való közös munka: többek között Dizzy Gillespie, Johnny Griffin, Eddie Lockjaw Davis és Tony Scott. Évekig játszott elegáns bárokban. Saját triójában Reggie Johnson bőgőzik és az ugyancsak amerikai Alvin Queen dobol. Játékára nagy hatással volt Duke Ellington, Bill Evans és Oscar Peterson. 

Joan Faulkner énekesnőt Frank Farier fedezte  fel, így hamarosan a Boney M-ben is szerepelt és a Milli Vanillihez is a hangját adta. Gyermekkorában gospelt tanult, de repertoárja mára már jazz, blues, soul, pop, sőt techno dalokból is áll. „Az éneklés az egyetlen mondanivalóm" - vallja szerényen Faulkner. Ez azonban nagyon is sok, ahogy az 1989-es német Artist of the Year-díj,  valamint  az  1991-es  NAACP- díj is megmutatta. Olyan nagyszínpadokon szerepelt, mint a frankfurti operaház, ahol Georg Dalais zenekarával énekelt, számtalan gálaműsornak volt a fő attrakciója. Otthonosan mozog egy big band szólistájaként vagy európai jazznagyságok előzenekarában, mint például Bill Ramsey, Horst  Jankowski, Peter Herbolzheimer, Hugo Strasser és Thilo Wolf.

Pege hangszerén, a nagybőgőn Reggie Johnson játszik ezen az estén. 1940. december 13-án született Kentuckyban, sokféle jazzstílusban járatos. Már 1966-ban Art Blakey Jazz Messengersében játszott. A '60-as években a Jazz Composer's zenekarral készített felvételeket. 1970-ben Bobby Hutcherson és Harold Land kvintettjében kapot szerepet, 1973 és 1978 között Kenny Burrellt kísérte. Sonny Rollinsszal, Sonny Stittel, Art Pepperrel, Clark Terryvel, Blue Mitchellel, a Crusaders-szel, valamint Sarah Vaughan és Carmen McRae énekesekkel is készített felvételeket. A '80-as években Horace Parlannal, Frank Wess-zel és a Mingus Dynasty Band-del. Ennek különös jelentősége van, hiszen Mingus özvegye sokat tett Pege világhíréért. 1985-ben jelent meg első szerzői albuma First Edition címmel. A nyolcvanas években Európába költözött, azóta Johhny Griffint, Monty Alexandert, Kenny Barront, Tom Harrellt, Phil Woodsot, Vince Benedettit és Cedar Waltont kísérte. A berni Swiss Jazz School docense.

Pege Aladár Emlékkoncert
Október 14, 19:00 Symbol Budapest

Ingyenes

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)