Zsámbék jazzre nyit

A zsámbéki romtemplom tövében évek óta jazzpódium várja a nemzetközi sztárokat és a fiatal magyar tehetségeket nyári péntek estéken.

Sárik Péter

A zsámbéki romtemplom tövében Maloschik Róbert és a Magyar Rádió (mr3) szervezi a hagyományos Zsámbék Jazz Open koncertsorozatot júliusi péntek estéken. A szakember régtől folytatott ambíciója a tehetséges fiatalok támogatása, és ez az idei műsor összeállításán is meglátszik.

Rögtön az első este (július 2.) a fehérvári szupertehetség énekesnő, Vörös Janka együttese lép fel Dresch Mihály Quartetje előtt. Vörös Janka a Lakatos Ablakos Dezső emlékére rendezett országos jazz-zenei verseny énekes győztese. Tálas Áron triója, akik szintén másodikán hallhatóak, ugyanezen a szakközépiskolások részére meghirdetett versenyen remekelt.

Sárik Péter Triója nyitja a második estét, a Budapest Jazz Orchestra pedig rögtön két énekesnővel áll ki: Kovács Lindával és Urbán Orsolyával. Bársony Bálint szaxofonos és Juhász Attila zongorista kvintettje mutatkozik be Harcsa Veronika együttese előtt.

A 23-i estén is fiatal, de már sokfelé szereplő muzsikus, Fenyvesi Márton kap lehetőséget saját kvartettjével (Balázs Tamás - zongora, Barcza Horváth József - bőgő, Mohay András - dob), majd Balogh Roland, a Montreux-i versenygyőztes gitáros együttese, a Finucci Fusion Quartet játszik, a tehetségeket ugyancsak mindig felkaroló Babos Gyula előtt. Az utolsó fesztiválnap Szőke Nikoletta hallható kvartettjével, majd az Elsa Valle-Winand Gábor házaspár énekel Csepregi Gyulával és Szakcsi szeniorral, A jazz nagykövetei mottó alatt. A részletes programot megújult programkeresőnkben találja.

XI. Zsámbék Jazz Open
Július 2; 9; 16; 23; 30, 19:00
(Esőhelyszín: Művelődési Ház)

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)