Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Hát igen.Amiröl nem lehet beszélni,arról hallgatni kell.Amiröl nem lehet zenét irni,arról zenél a metal.Most pl.Slayer "Dzsihád".
Kedves mindegy! Egyetértek.
Tudom ez a site nem ilyen zenékre van szakosodva, de van egy pár punk vagy heavy metal szerzemény mely pont ilyesmiről szól. Pl.Metallica, "Disposable Heroes" ,vagy Slayer"War Ensemble", csak hogy a legismetebbeket említsem.
Én is arra az ol dalra gondoltam, de milyen hősök voltak ott? Jól látod. Láttad a "Szarvasvadász"-t vagy hasonló filmeket? Irakból is haza fogják kényszeríteni az idegen katonákat, az anyák-testvérek-barátok, de milyen árat fizet addig a világ. Nézzétek Libanont! Két elrabolt katonáért? Mi miatt tört ki a "nagy" háború? Egyetlen emberért! De ezek csak ürügyek!
És hogy mennyire hős az a sok szerencsétlen odavezényelt, bár önkéntes amerikai? Meg a csatlósok, szerencsére magyar már nincs köztük.
a "másik oldal"bakancsos,napalmos,tulélö- bicskás höseire gondoltam.Roluk ki irna pár szonettet-(Paul)Mc Cartney némi plecsniért azonmód megzenisithetné öket ha 1,minden szereplö szigoru vega lenne 2,rokkant(végtaghibás!)
szereplök kizárva! Szép történelmi arcképek iskolás könyvek számára!
A "vietnami hősökről" már születtek versek, némelyik akár "gyöngéd gyermekdal"-lá formálható, pl.:
MÁS TÖMEG
Hanoi park, 1969. november 15.
Ez nem a villamoson gyötrelmesen szorongók,és nem a vesékbe könyöklő sorban-állók,
és nem a közfürdőben egymást fojtogatók,
hasba-rúgók és víz alá nyomók
kannibál-közönssége,
nem a tulajdon
anyjukat árusító kaparj-kurták
Korlátolt Felelősségű Társasága,
nem a mindent-magamnak népe - nem!
Ez más tömeg!
Nem tömeg-nép ez - a nép tömege!
Az a tömeg, mely egykor fölemelte
lelkünket a sárból, a süllyedésből,
s álmából költi most különb valónkat;
megmásít s egyesít minket a téren,
egymást előző egymás-taposókat:
Mert ez emberi lánc, - a jó érdek s a hit
fogja össze rozsdavert szemeit,
nem a tolongás, a tülekedés
fonák alkuja;
lánc ez s szabadít,
fölháborít, s reménységre tanít;
zár és kapu - szabadság s fegyelem:
tömeg a téren - konok türelem!
S türelmetlen tömör tiltakozás
a gyilkolás szennyes tömege ellen...
Vietnám gyöngéd gyermekdalt lebegtet:
találkozunk egy tisztább győzelemben.
/Garai Gábor/
a munkadalok,az"eejuhnyem" és a csasztucskákat már megismertük.Milyen dalok fognak szólni a vietnámi hösökrök?hogy az iraki hösökröl már ne is beszéljünk