Kedves Zsölény, adja az ég, hogy a túlzott jóhiszeműség legyen az egyetlen bűnöm.

Nem szívesen mondom, de épen ebben az álláspontban vélek felfedezni bizonyos túlzott jóhiszeműséget (a naivitás tényleg durva szó).

Nagyon szép és tisztázó, kösz.

Ne feledd a társadalom igénytelenségét is, amelyből ezek az alantas, cirkuszi szintű látványosságok táplálkoznak. Elvileg, nulla nézettség esetén Győzike mehetne kukoricát kapálni!

Kedves Zsölény, egyezzünk ki abban, hogy  a piacképesség sokféle tényező eredője, nem hinném, hogy kizárólag a szerencse vagy az opportunizmus függvénye lenne (annak ellenére, hogy ezek is közrejátszhatnak benne, természetesen). Az elesettség, számkivetettség pedig csupán akkor válik visszavonhatatlanná, ha maga az egyén sem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek révén az ilyen helyzetéből kiemelkedhetne. Persze a sikerfóbia, a "fogjukmegésvigyétek" mentalitás, "can't do" attitűd, a törekvők ellehetetlenítése ismét a hagyományos magyar pesszimista mentalitás része.

Juditom, mi ez a keresztényietlen szóhasználat? Mellesleg, azért említhetők ellenpéldák is. Gondoljunk például a new yorki magyar évadra, amelynek sikere fényes bizonyítékát adta a magyar kultúra piacképességének, vagy a Met HD közvetítésekre, amelyek milliókhoz hozták közel az opera műfaját. Vagy említhetném akár Böjthe Csaba testvért, akinek könyvei és CD-i igen keresettek a megfelelő piacon. Azt már meg sem kérdezem (idén nem volt időm kilátogatni a Ferenciek terére), hogy miként végződött a Szt. István könyvhét...

Kedves Zsölény, értékelem jóhiszeműségedet, mellyel felismerted, úgymond, jóakaratomat. Mentségemre szolgáljon, hogy "naiv álláspontomban" (ld. protestáns munkaetika) osztozom pl. olyan potentátokkal, mint Max Weber (et al). Valójában, tán éppen ezért nem hinném, hogy az általam piacképességnek nevezett tulajdonságok elszigetelt jelenségek volnának, s nem volnának általánosan jellemzők a fejlett piacgazdaságok professzionális rétegeire. Lehet persze, hogy jómagam a "piacképesség" fogalmát jóval általánosabban értelmezem, mint az átlag magyar értelmiségi, azaz nem csupán a rövid távú, a helyzetet opportunistán kihasználó ügyeskedők meggazdagodását értem alatta, hanem az egyéni és társadalmi érdekek szinergiájából eredő, s szakmai tisztességen alapuló, a változó körülményekhez ugyanakkor rugalmasan alkalmazkodni képes emberi tulajdonságot. Hosszú távon ugyanis ezek jelentik a piacképességet, s nem a valóságshow-k győzteseinek efemerális diadalútjai. Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy az ilyen, máshol általában pozitív tartalmat hordozó kifejezések, mint piacképesség, karrierépítés, stb. a hazai értelmiség szemében kifejezetten megbélyegzendők. Tán ezért szoktam oly gyakran mondani, hogy a rendszerváltásnak még a fejekben kell végbemennie...

császárelőd és győzike esetében még a szerencsét sem nevezném sikerük magyarázatának, hanem a kontraszelekciót/összeköttetést (ez akár szerencsének is nevezhető) és a legaljasabb manipulációt. Kíváncsi vagyok, módosul-e a médiatörvény, méghozzá igencsak radikálisan, illetve fennmarad-e az undorító bulvárszemét a celebműsorokkal és a "piacképes" pletykalapokkal.

Éppen azért, kedves Judit, mert érvelésedet helyesnek, mondhatni végérvényesnek látom, megjegyzem Wise védelmében, hogy szerintem naiv álláspontja mögött felfedezhetünk egy adag jóakaratot is, protestáns etikát, a szorgalom, a "munka" dicséretét. Érvelése, bár nem általános érvényű, nagyon is hasznos lehet bizonyos időkben, bizonyos helyszíneken. Ezek az idők és helyek azonban tőlünk messze esnek. Előremutató és hasznos például nagy háborúk után, vagy az aranylázas Amerikában, vagy óceániai, dél-amerikai missziókban. Ott, igaz, furcsán hatna, hogy éppen "piacképességként" emlegetjük a közösség számára hasznos viselkedést...

Egy nagy lóf... manapság éppen azokból lesz "celeb", aki minél tehetségtelenebb, tunyább és erkölcstelenebb. Éppen nem a szorgalmat jelöli a "piacképesség", hanem a tisztesség teljes hiányát. Láthatjuk éppen az orgonisták esetében.

WG megint úgy tesz, mint ha nem tudna háromig számolni. Zsölénynek tökéletesen igaza van.

Nem is kell segíteni. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, hehehe. Aki nem bankárnak megy, az azért nem megy annak, mert neki így jó.

Kedves Wise, az legfeljebb a felszín felszíne az analógiámban, amit említesz. "Zsidózás" helyett természetesen emlegethettem volna éppígy magyarozást, kövérezést, buzizást stb. Semmiféle előjelet nem tulajdonítottam se a zsidózásnak, se a zsidóknak. Ha valaki unja azt, hogy a kollegája állandóan a saját grízestésztáját dicséri, az nem jelenti azt, hogy a grízestésztát is utálná.

A "piacképesség" szó nem szorgalmat vagy motivációt dicsér. Hanem szerencsét. Császár Előd szorgalmas? Győzike mire motivált? Teljesen tautologikusan ugyanakkor. Ha valaki számkivetett, elesett, akkor az esetek részében ez amiatt van, hogy számkivetették, elejtették. Nem segítünk neki azzal, hogy közöljük vele, ő számkivetett. Azaz "piacképtelen".

Kedves Zsölény, pont tőled nem vártam ilyen hamis analógiát. A "zsidózás" egy veleszületett attribútum derogáló, becsületsértő kontextusban való emlegetése, a "piacképesezés" pedig egy, az ember szorgalma, motivációja (tehát nem veleszületett attribútumok) által elért képesség dicsérete.

Egyébként, Steff fórumtársunknak igaza van. Potenciálisan mindenki piacképes.

Ha viszont majdnem mindenki piacképes, akkor nem értem, ki lett itt éllovasból sereghajtó, s nem értem, miért bőgették a traktorokat Budapest utcáin naphosszat az - amúgy piacképes - gazdák... 

Persze, értem a választ, remény kell a magyarnak, s akkor piacképes lesz, hehehe...

Akinek van munkája, az mind piacképes. És ritka az, hogy valakinek sosincs munkája. Ergo majdnem mindenki piacképes. Ha viszont majdnem mindenki piacképes, akkor nincs sok értelme megkülönböztető jelzőként használni azt, hogy „piacképes”.

Kedves Wise, a piacképesezés "betiltásával" éppúgy nem a piacképeseket (piacképességet) tiltanánk be, mint a zsidózás betiltásával a zsidókat.

A "magyar posztfeudálisok" nem mint értéket utasítják el a piacképességet, hanem a kifejezésben rejlő gúnyt, sértő megvetést utasítják el.

Kedves Zsölény, ki kell mondanom, hogy "the parties agree to disagree". Vagyis, nem értem, hogy miért volna sértő a piacképes, versenyképes, etc. kifejezés, mint ahogy azt sem, hogy pl. idős ember miért ne lehetne piacképes (jómagam személyes családi körömből ismertem olyasvalakit, aki hetvenöt éves koráig rendszeresen dolgozott, túlkorosság ide vagy oda, egyszerűen szükség volt a munkájára, tehát, tetszik, nem tetszik, piacképes volt). Számomra a piacképesség, mint érték teljes elutasítása a hagyományos magyar posztfeudális érték- és erkölcsrend csökevénye. De ha úgy tetszik, tiltsuk be a szép, okos, egészséges szavakat is, mert baromian sértők a csúnyákra, ostobákra, betegekre nézve...

e, l

Kedves Wise, és mit szólnál ahhoz a kis nyelvészeti-stilisztikai forradalomhoz, hogy hagynánk végre a f*¤nckarikába ezt a koldusokra-megnyomorítottakra-betegekre-idősekre-kisebbségekre-gyngékre nézve egyaránt baromian sértő "piacképes" kifejezést, és rájuk való tekintettel fájó szívvel éppúgy lemondanánk a használatáról, mint a "pajeszos", "kaftános", "libazsírszagú", "kilincsorr" másképpen ekeserítő terminusairól?