Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Tisztelt Olvasó!
Majd másfél év távlatából csak remélni merem, hogy hozzám hasonlóan sokan vannak akik örömmel ismerik meg muzsikus társaimat ebből a látószögből. Mióta megújult a sorozat - ma már Hangszerelem néven jelenik meg - talán még izgalmasabb, hogy az egyes előadók el is mesélik miért választanak egy adott hangszert vagy hogy milyen igényekkel tökéletesítik saját hangjukat. Természetesen mikor épp nem kérdezek én is állandóan ezen dolgozom, elsősorban gyakorlással és néha a hangszer park megújításával. Volt néhány fontos változás az elmúlt időszakban ezért, mint jó 'házigazda' fontosnak érzem, hogy beszámoljak róla. A jelenleg használatban lévő hangszerelmeim az alábbiak:
Gitár:
- Heritage Roy Clark modell
- Heritage Millenium Eagle 2000
Erősítő:
- Fender Princeton Reverb II (1982) TAD csövekkel, Weber hangszóróval
Effektek:
- Maxon Od-9 overdrive
- Rat II torzító ('80-as évekből)
- Radial Big Shot EFX effekt kapcsoló
- Barge Concepts VB-Jr effekt kapcsoló/ mixer
- Eventide Time Factor visszhang/looper
- T-Rex Room-mate zengető
- Cioks TC 10 táp
- TC Polytune hangológép
- Peterson hangoló App iPhone-ra
Kábelek:
- Vovox, Lava ELC
Húr:
- D'addario EXL 115
Pengető:
- Jim Dunlop Jazz III
Kívánok további jó olvasást és sok jó zenét a 2011-es évre!
PAG
Hu azert az kemenyen remalom


Az összes emlitetten jatszottam eleget ahhoz, hogy ne kivanjam vissza öket
De hatha talal a tisztelt szerkesztöseg olyan müveszt, aki nem riad vissza a feladattol.
Azonban ez aligha ebbe a rovatba tartozik. 5 polusu DIN csatlakozos gitarok... Uristen...
Régi álmom a Dália-korszak hangzását újra hallani, nem ám ilyen hangszereken, hanem orfeuszokon, vermonákon és regenteken!
Kedves vegsozoltan,
köszönjük szépen a dicséretet és a javaslatot is, reményeink szerint hamarosan teljesíthetjük kérését. További kellemes olvasást kívánunk!
Klassz a rovat!
tegnap beszélgettem G. Szabó Hunor dobossal, a Smárton Trió koncertje előtt. Kíváncsi voltam, mitől annyira érdekes, amolyan Billy Martinos a hangzása. Érdekes dolgokat mondott a hatvanas évek hangszereiről. Szóval őt javasolnám.
üdv