Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
CSOÓRI SÁNDOR Kossuth-díjas költőnek, írónak a magyar irodalom megújításához való tevőleges hozzájárulásáért, gazdag képvilágú költészetünk hagyományainak megőrzéséért és továbbviteléért, közösségi elkötelezettségű, csodálatos verseiért, sokoldalú és műfajgazdag irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért, példaértékű életútja elismeréseként.
BALÁZS PÉTER Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója részére nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként;
DÁRDAY ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmrendező részére új utakat kereső, kísérletező szellemű, a valóság megismerésének folyamatában a filmet eszközül használó, a magyarországi társadalmi problémák iránti kivételes érzékenységgel megalkotott műveiért, a magyar film megújításában játszott szerepéért;
DEMJÉN FERENC előadóművész, zeneszerző részére az igényes magyar rockzene megteremtésében játszott meghatározó szerepéért, valamennyi korosztályhoz szóló, csodálatos zenei hangzású, mély eszmei mondanivalójú dalaiért és dalszövegeiért, azok magával ragadó interpretálásáért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló művészi pályafutása elismeréseként;
FEKETE GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész részére a belsőépítészet csaknem minden területét átfogó gazdag művészi alkotómunkájáért, a Magyar Iparművészet című szakfolyóirat újraindításáért, a nagy múltú magyar iparművészet értékeinek folyamatos bemutatásáért, szakmai-közéleti tevékenységéért, egész életpályája elismeréseként;
HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY balettművész, koreográfus, érdemes művész részére a klasszikus és kortárs balettrepertoár szinte valamennyi jelentős férfi főszerepének emlékezetes megformálásáért, a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért, rendkívül sikeres koreográfusi, társulatépítői és irányítói tevékenysége elismeréseként;
KELEMEN BARNABÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense részére világszerte nagy sikert aratott virtuóz hegedűjátékáért, kimagasló adottságokkal rendelkező, sokszínű - szóló- és kamaradarabok mellett a klasszikus, nagy hegedűversenyig terjedő - repertoárral rendelkező előadóművészetéért;
KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző részére stílusteremtő zeneszerzői, előadóművészi tevékenységéért, az igényes pop-rock magyarországi térnyeréséhez való tevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag és sokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színház világában egyaránt maradandót alkotó, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként;
MIKLÓSA ERIKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes részére az operairodalom szoprán szerepeinek emlékezetes, magával ragadó megformálásáért, a világ legjelentősebb operaszínpadait is meghódító, közönségét itthon és külföldön egyaránt fantasztikus zenei élménnyel megajándékozó előadóművészetéért;
PÁSZTOR ERZSI Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész részére színházi és filmszerepeiben egyaránt maradandót alkotó, kimagaslóan tehetséges művészetéért, karakterszerepek frappáns, legendás megformálásáért, a közönség odaadó és igényes szolgálatában eltöltött szakmai életpályája elismeréseként;
PIROS ILDIKÓ, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész részére a lényéből áradó szelíd tisztasággal megformált színházi és filmszerepeiért, sokoldalú, nagy sikerű művészi pályafutása elismeréseként;
REVICZKY GÁBOR, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze részére groteszk, ironikus karakterek fanyar humorral és kivételes művészi erővel történő megformálásáért, nagy főszerepek és karakter-epizódszerepek interpretálásában egyaránt kimagaslót nyújtó, sokoldalú, rendkívül közkedvelt művészi pályafutása elismeréseként;
SEBŐ FERENC Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára részére népművészeti örökségünk ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, határainkon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként;
SOMOGYI GYŐZŐ Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész részére a magyar történelmi sorsfordulók, a vallás és a hétköznapi élet által inspirált, korhűségre törekvő, egyéni utat járó, irányzatoktól független műveiért, nemzeti hagyományainkat ápoló, Magyarország neves személyiségeit példaképül állító arcképsorozatáért, kimagasló művészeti tevékenysége elismeréseként;
SZÉKELY LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész részére fantáziadús, alapos stílus- és drámatörténeti ismeretekről tanúskodó, a modern színpadtechnika eszközeit alkotó módon felhasználó látványos, formagazdag díszleteiért, a mesterség titkait tökéletesen ismerő, elhivatott művészi életpályája elismeréseként;
SZENTANDRÁSSY ISTVÁN festőművész részére a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért, a hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért;
VASADI PÉTER József Attila-díjas költő, író részére, klasszicizáló világképű, etikai megalapozottságú, keresztény hagyományokat őrző költői-írói munkásságáért, irodalmi életpályája elismeréseként;
VUKÁN GYÖRGY Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész részére lenyűgöző sokoldalúságú, kivételes stílusgazdagságú előadóművészi és zeneszerzői munkásságáért, a kortárs zene és dzsessz nagy hatású képviselőjeként végzett rendkívül gazdag és szerteágazó, nagy nemzetközi sikerekben is bővelkedő zenei életpályája elismeréseként.
Kedves tisztelettel, némelyikük abszolút nyílt titok már. Nem "tippelgetek" inkább.
Persze, olyan urban-legend, mint az, hogy Vona meg szefárd zsidó. Legszebb, hogy akik ezeket terjesztik, pont a legbőszebb rasszistázók. Azért melegsséggel tölt el, hogy violino semmi egyéb kifogást nem tud emelni a miniszterelnök ellen, mint vélt származását, számára úgy tűnik, pejoratív, ha valaki roma. No comment.
Annyira vicces, mikor valaki egy hozzászóláson belül orssószik, meg rasszistázik is!
Kedves violino, balakit (ráadásul vélt!) származása alapján támadni mi is? Ha valaki a Böszmét úg titulálgatná, hogy "xzáraztalpú". "nagyorrú", akkor ugye, jó liberálishoz illően azonnal tudnád?
Nos már csak hármat kell aludni,és kiderül kik kapják az idén a Kossuth-díjat.Tippeljünk addig is!!
Újabb braveheart-fan. Látom nem érted, miért zavar az orsósozás. Tényleg hagyjuk, addig amíg netán neked is beugrik vagy megvilágosodásod támad.
Figyu!
Te kezdted. Én csak bedobtam az infót, megemlítve Orsóst. Erre nekemjöttél két hsz-ben is.
Most akkor ki támad kit...?
Az, hogy valaki (jelen esetben én) orsósozik, vagy böszmézik, miért zavar Téged? Ez nem személyes támadás ellened, hogy magadra vedd. Az, viszont, hogy a taplózást magamra vettem, a szövegkörnyezetből következik. ("Nálatok = taplóagyuak, orsózók") Ez személyeskedés, sértés felém. Erre jöttem én másodiknak.
Ha ez nem világos, hagyjuk inkább.
Szép Tőled! Ha kibeszélheti, megkönnyebbül...
Mindegyet ne keverjük ide!
Azt, hogy a taplózást miért vetted magadra, te tudod. Oké, akarsz beszélni róla? Visszajövök, nem tűnök el, ne aggódj.
Lebunkózni valakit, aztán eltűnni. Ez igazán szép és dicső... na mindegy!
Több 'értelmes' kérdés? Mert ha nincs, akkor befejezhetjük. Nekem ennyi 'ismeretség' elég, hogy jó oldaladat és jó tulajdonságaid bemutattad.
Te vagy Orsós, vagy mi...?
Pontosan, ezért kaptad! Olvass vissza, hogy ki kezdett orsósozni, gratulálok hozzá különben. Egy agymosott nyuggernek sincs több 'érve', mint neked.
Amilyen az "adjon isten", olyan a "fogadj isten!".
'...pillanatnyi elmezavartól szenvedő topiktárs..' - Ne reménykedj! Nem pillanatnyi az az elmezavarom!
És a tiéd?
Viszont a rosszkedvű - hogy lásd mennyire rossz a kedve - hozott neked pici filmet, kicsit hosszú, de hátha rajtad is segít. Smile!
Menj és érvényesítsd a jegyed.
Ilyen emberré kell válni - ez nem mese:)
http://www.youtube.com/watch?v=qYrrCaGhyLU&feature=player_embedded
Hát igen, van aki meg a férfi szervét a fején hordja, azok szoktak orsósozni érvek helyett. Az ilyen topictársaimat meg nem kívánom jobban megismerni, de ha már ezt pont te mondod, te vajon mit tettél ennek érdekében vagy csak mások fogadják meg a jó tanácsaidat?
Bocs, "fogod".
Én vonzódom a pacifizmushoz! És ha te is, utólagos visszaolvasás révén látni fogd, milyen durván sértettél meg valakit...