Na, itt most abbahagyom... közben félfüllel hallottam a Bartók rádióban Rolláékkal a Fuga művészetét, aztán meg meg már nem tudom mit, most éppen Joan Southerland győzködi botfülem, hogy ne legyenek fenntartásaim Wagnerral kapcsolatban – nem könnyű feladat... bocsánat, szeretett Fidelio társaim.

Kedves Fidelio társaim, segítsetek. A falu, ahol otthon érzem magam, bár jövevény vagyok, sok ember szemében mutatja, hogy talán befogadott. Először egy kutyahideg téli estén mentem el a helyi népdalkör próbájára, az iskola egyik tantermébe, ahol az asszonykórus próbált az énektanárnő lelkesedésével, feledhetetlen szépen csengő hangon. Azóta eltelt vagy tizenöt év, s kissé hozzáigazodtam éveimmel is a daloló asszonyokhoz, szóval mit mondjak... Na, haladjunk. A népdalkör, vagy asszonykórus, mely ma az xy-onok klubja keretében működik, már másodízben hívott meg rendezvényükre, s ezúttal igazi „fesztivál” kerekedett: meghívták még három környező falu daloló köreit, s valami varázslatos, sziporkázó népdalfesztivál lelkesült szívű hallgatója, résztvevője lehettem. Örömömet tovább fokozta, hogy más országban felnőtt unokahugom és barátnéja is végigmulatták a délutánt.
No, hát akkor miért is kell segítséget kérnem?
Azért, ami előtte sejt(t)ette, (jajjaj, tanár úr, hány –t kell ide?) majd megvalósította magát: megszólalt a cigányzenébe bújtatott lakodalmas rokk. És engem is kiintettek, mint jólelkű(?) szponzort, s megvallom, jó szívvel, vidáman csattogtattam ujjam fejem fölött, ott roptam a mitamittudoménmit a fantasztikus asszonykörben.
Nade ácsi. Közben az a csodás asszonynép olyan házicsigástyúkhúslevestésbirkapörköltettöltöttkáposztávalmeg
atöbbitelsemmondommal szolgált fel – ugyanők, akik a népdalokat énekelték.
S aztán összekeveredett minden.
Voltak már jelei előbb is, hogy az erőviszonyok talán nem egyenlőek, a háttérben teljes önbizalommal intonált mindvégig minden gépén a ”zenész”.
Aztán belevágott, s nekem elszabadult a... majdnem pokolt írtam, de nem igaz, mert még jó darabig ittam a polgármester úr valóban kitűnő borát. Néztem a táncolókat, próbáltam követni az erősítőn át amúgyis torz bugyututa szövegeket, táncolók ajkáról leolvasni, amit nem értettem, majd egyszeriben felbődült egyik leggyengébb pontom: Arra alá faragnak az ácsok...