Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Rádiósok közös hullámhosszon
Látványrádió Dörögdön
Budapest, 2009. július 30. – Bár a Kapolcsi Művészetek Völgye idén sajnos tényleg elmaradt, a térség falvainak lakói, helyi lokálpatrióták és lelkes civil szervezetek úgy döntöttek, hogy önerőből és ingyen, vagy minimális gázsiért fellépő művészek segítségével, mégis megszerveznek egy programsorozatot. Összefogásuknak köszönhetően így idén sem maradnak zenei, színházi események és sokszínű programok nélkül a Balaton-völgyi helységek lakói és a fesztiválra már lélekben felkészült rendszeres látogatók. A rendezvénysorozat részét képezi a Dörögdi Fesztivál július 31-től augusztus 9-ig.
A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete a Fesztivál idejére létrehozta a „Közös Hullámhossz” rádiót, amely július 31. és augusztus 9. között sugároz, földi frekvencián az FM 96,5 MHz-en, interneten pedig a www.szabadradio.hu weboldalon, és a programban részt vevő rádiók honlapjain is fogható lesz. A „Közös Hullámhossz” műsorai nemcsak Taliándörögdön és a környező falvakban, hanem – a 100W-os adáslehetőségnek köszönhetően – legalább 50-60 km-es sugarú körben, közel a fél Dunántúlt lefedve hallhatóak lesznek.
Műsoraikat elsősorban helyben, élőben készítik majd a taliándörögdi Francia Udvaron felállított stúdióban, így a rádió lesz az események központja, afféle igazi látványrádió, hiszen a műsorkészítés helyszínén található színpad és kocsma is vonzza majd a fesztivál látogatóit. A fáradhatatlan rádiósok a nap 24 órájában ontják majd a bejelentkezéseket a fesztivál helyszíneiről és programokról, interjúkat készítenek a fellépőkkel, résztvevőkkel, folyamatosan tudósítanak az eseményekről. A stúdió közelében lévő színpadon a résztvevő rádiók vendégeinek koncertjei pörögnek a fesztivál eséin, amelyeket a „Közös Hullámhossz” rádió szintén műsorára tűz.
A stáb a hét alatt nagyjából azonos napi programot tervez. A korán kelőknek, avagy a még mindig ébren levőknek hajnalban Tücsökciripelés címmel alternatív könnyűzene, világzene, népzene, jazz szól majd, a Hajnali kakasszóból pedig a reggeli kávé mellé lehet információkat csipegetni a napi programokról. Napközben élménybeszámolókat, ajánlókat lehet hallgatni, interjúkat a fesztivál fellépőivel, közreműködőivel, résztvevőivel, és interjúkkal, riportokkal bemutatják a völgyfalvakat és a helyi lakosokat is. Az adásba a hallgatók, illetve a fesztivál látogatói is bekapcsolódhatnak, sőt egyenesen fel lesznek erre kérve. A rádiósok nem hagyják ki a gyerekeket sem, a fesztivál gyerekprogramjainak délutáni beszámolóinál ugyanis rájuk is számítanak. Estétől hajnalhasadásig aztán hangulatjelentésekkel, koncertközvetítésekkel és élő interjúkkal jönnek a közvetítések a fesztivál koncertjeiről, előadásairól.
A szabad rádiósok összefogásból létrejött vállalkozás különlegessége, hogy az ország számos non-profit, közösségi és kisközösségi rádiója részt vesz benne, és a műsorokat a rádiósok közösen készítik majd. A műsorfolyamból a készítők minden nap délután öt órától egy órát maguknak szakítnak ki, közös bemutatkozásra. Ennek az adásnak az lesz az érdekessége, hogy az ország valamennyi, a programban részt vevő közösségi rádiója közvetíteni fogja.
A Dörögdi Fesztiválon a budapesti Tilos, Civil és Fúzió Rádió, a szegedi Rádió Mi, a pécsi Periszkóp Rádió, a zámolyi Vértes Rádió és a halászteleki ZsebRádió lesz jelen. Az adásokat számos közösségi rádió átveszi és közvetíti szerte az országban, így például a budapesti EPER Rádió, a csobánkai Rádió Csobán, az őriszentpéteri Triangulum Rádió, a pécsi Remete Rádió és az internetes Hobby Rádió.
A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének képviselői: Csabai Gábor (Tilos Rádió), Pogány György (Civil Rádió), Sülyi Péter (Triangulum Rádió). A szervezetről többet a http://www.szabadradio.hu honlapon lehet megtudni, ugyanitt elérhető majd az adás internetes linkje illetve a teljes archívuma is.
Taliándörögdi linkek
Frissülő képtár: http://guci.hu/index.php?Id=1392
A Dörögdi Fesztivál programja
On- line hallgatható a Közös Hullámhossz illetve Fm- en a 96.5 sávon:
http://stream.tilos.hu/tilos-external.m3u
Közös Hullámhossz néven üzemeltetnek rádiót a szabad rádiók a Dörögdi Fesztiválon péntektől. A szegedi Rádió Mi is részt vesz a nem mindennapi vállalkozásban.
Közös rádiót üzemeltetnek 10 napon át az ország különböző területein működő szabad rádiók a Dörögdi Fesztiválon. A szegedi Rádió Mi is részt vesz a nem mindennapi vállalkozásban, ahogy többek között a budapesti Civil, Tilos és Fúzió, valamint a pécsi Periszkóp is. A Közös Hullámhossz nevű adó pénteken indul. Helyben 20 kilométeres körzetben lesz fogható a 96,5 MHz-en, de interneten bárhonnan elérhető.– A stábok nagyjából összeálltak, de a spontaneitásnak is teret adunk – fogalmazott Csabai Gábor, a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének (Szaráma) egyik ügyvivője, a Tilos Rádió ügyvezetője.
A Közös Hullámhossz naponta 17 és 18 óra között olyan műsort sugároz, amelyet a programban részt vevők és néhány csatlakozó hazai közösségi rádió is átvesz, és élőben ad. Ezzel gyakorlatilag egy időre országos lefedettségűvé válik a „kicsik" rádiója.
Bár nem mindennapi kísérlet, Csabai Gábor visszautasította a forradalmi jelzőt. Azt mondta, lassú és békés eszközökkel szeretnék kedvezőbb helyzetbe hozni a kisközösségi adókat. Annyit a Szaráma máris elért, hogy a készülő médiatörvényhez hat módosító javaslatukból ötöt elfogadtak, többek között azt is, hogy a rájuk vonatkozó részt ne csak véleményezhessék, hanem részt vehessenek a megalkotásban.
A Közös Hullámhossz többek között koncerteket közvetít, interjúkat készít fellépőkkel és szervezőkkel, ajánlókat, beszámolókat és hangjátékokat sugároz, illetve a rádiók DJ-inek szettjeit. A stúdió nyitott módon üzemel majd, ezért örömmel látnak minden érdeklődőt, olyanokat is, akik szeretnék kipróbálni a rádiózást.