A sorozat és az ötlet kiváló, hogy a Fidelio meghonosítja a Down Beat jól bevált módszerét. Kicsit érdekesebb lenne, ha az olvasó is belehallgathatna a zeneszámokba, de hát a szerzői jogok, ugye. Azon azért csodálkozom, hogy a klarinétos összeállításba nem került be Eddie Daniels, aki - amint azt egy kritikában találóan megfogalmazták róla - új szintre emelte a hangszeren való játkéot a klarinét evolúciójában. Az látható, hogy Máté J. kerüli a kommersz zenét, és talán az a kifogása Daniels ellen, hogy az utóbbi években kiadott egy-két smúzosabb CD-t is (főleg amióta nem a GRP-nál van), és azt is tudom, hogy nem lehet mindenkit megszólaltatni egy ilyen válogatásban (nem mintha a klarinét az a hangszer lenne, amelynek esetében tobzódhatunk az elsővonalbeli játékosokban), de azért Daniels az Daniels. Tony Scottról is csak érintőlegesen lehetett szó. Nem a világ legnagyobb játékosa, de olyan karaktert képvisel, amit senki más, és ami óriási hatást gyakorolt a klarinétozásra. Nekünk, Kelet-Európaiaknak meg különösen kedves a 70-es évekbeli itteni ténykedése folytán. Azután kíváncsi lettem volna, miként vélekedik Fritz Paquito D'Riveráról, vagyis: mit szól egy klarinétos-klarinétos egy szaxofonos-klarinétoshoz. Vele kapcsolatban nekem is vegyesek az érzéseim, főleg Paquito ingadozó színvonalú teljesítménye miatt, amit klarinéton nyújt (és az az ingadozás sosem technikai jellegű, csak amennyiben a sound azért technikai kérdés is). Szóval érdekes a sorozat, de a bőgős összeállításban is hiányoltam például Pedersent vagy Mingust.
Összességében: egy kicsit merészebben is hozzá lehetne nyúlni az egyértelműen "kanonizált" előadókhoz is, nem kell félni, hogy unalmas lesz az összeállítás azért, mert egyértelmű sztárokról is szól, akiket úgyis mindenki ismer.

Azért ez ciki, hogy a tanárok kevesebbet ismertek fel, mint egy zenész...
Gratulálok, ez egy jó sorozat