Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
"A hangszeren vagy tremolozni vagy arpeggiozni lehet, igy vegsö fokon a
cimbalmos kenytelen mindig ugyanazt jatszani. Gyorsan es lehetöleg
rengeteg hangot, hogy a közönseg elajuljon."
Jól érzem, hogy nem nagyon kedveli a cimbalmot? Pedig - mint minden hangszeren - ezen is lehet üres virtuozitással vagy éppen muzikálisan játszani. A közönséget is minősíti, hogy mitől ájul el. A fenti idézetet kicsit pontosítanám: "A hangszeren tremolózni is és arpeggiozni is lehet, így végső fokon a
cimbalmos tehetségétől és felkészültségétől függ, hogy mit és hogyan játszik."
[23] sztem tök egyértelmű, mi a helyzet a cimbalommal, nem kell rögtön kiforgati DL szavait. legato dallamívet LM se fog tudni játszani, akármennyire érezze is a fílinget...
Nagyon jo...vicces. Es igaza is van, masra tenyleg nem hasznalhato...
Megdöbbentett a swing/Weather Report allaspont. De azt hiszem, a temaval kapcsolatosan mindent elmondtam. Hogy mit szeretek, vagy mi tetszik, az egy mas kerdes.
Hogy vegül is melyik zenesz jatszik jazzt es melyik nem, azt legjobb, ha mindenki maganak
eldönti. Egy tema, ami egyenlö a "semmi hajtasaval" es evekig lehetne nyuzni! Mas velemenyt megerteni
senki nem tud, vagy nem akar. Reszemröl legjobb kilepni az "eszmecsereböl". Tovabbi jo szorakozast!
"A hangszeren vagy tremolozni vagy arpeggiozni lehet, igy vegsö fokon a cimbalmos kenytelen mindig ugyanazt jatszani."
Dudás úr, nyugtasson meg, hogy nincs komolyabb baj és nem mond mindjárt a saját hangszeréről, a klarinétról is valami okosat, pl. hogy az libatömésre való!
Jómagam minden mainstream jazzt KI NEM ÁLLHATOK, ellenben, az összes jazznek nevezett NEM JAZZT nagyon szeretem, kezdve a Dresch Quartettől a Makám-Kolindán át a Mahavishnu Orchestráig.

Diana Krallt halálosan unalmasnak tartom, de a régi Syriustól ma is megborsódzik a hátam...
És, micsoda a Weather Report?
A jazz alapjaiból EGY SINCS a zenéjükben: semmi swing a cinen, semmi walking bass, semmi lenyomjuk a témát aztán tekerünk rá - nem, a Weather Report egéazen mást csinál(t), és mégis JAZZ-fesztiválok legnagyobb sztárja volt...
Szóval, mi is a jazz???
ilyenkor szokták egy fogalom történetiségét pedzegetni:
a jazz ma nem ugyanazt jelenti, mint amit 1920-ban jelentett; a jazz értelmezési horizontja bővült/megváltozott/átalakult stb.
lásd még: a demokrácia is egész mást jelentett Athénban, és mást jelent ma.
Kerem ne ertsen felre, minden "kurioz" hangszernek van nehany nagy kepviselöje. Ide tartozik Thielemans, vagy Jiri is (felteve, ha nem 2 furulyat nyom orlukaba...) A hangszer a jelentektelen (jazzbe!), nem a zenesz.
Meghallgattam! Dresch egy kb. 70-80% - os nepzenesz, aki jazzel is probalkozik.
Magyarorszagnak voltak mindig kitünö, virtuoz cimbalmosai, tehat Lukacs Miklosnak sok elödje volt.
A hangszeren vagy tremolozni vagy arpeggiozni lehet, igy vegsö fokon a cimbalmos kenytelen mindig ugyanazt jatszani. Gyorsan es lehetöleg rengeteg hangot, hogy a közönseg elajuljon.
Ez mindig is igy volt, azzal a különbseggel, hogy most ezt valaki elnevezte jazz-nek...
Köszi a linket eref! Lám a hülyeség elnyeri méltó jutalmát.
Tisztelt Dudas Úr!Jelentőség ide vagy oda,azért ezt mellékelem.A trombitás fazon egy jelentéktelen szájharmonika játékossal improvizál.Szegénynek fogalma nincs a műfajról,biztosan azért égeti magát.
Tisztelt Dudás Úr! Javaslom önnek, hogy menjem el egyszer a Dresch Quartet egy koncertjére és figyeljen Lukács Miklósra.
Igy is van, a furulyanak nincs dynamikaja, kellemetlen idegrombolo soundja van - DE : hallgassa meg Friedrich Guldat, hogy jatsza Night in Tunesia-t ... szaja percekig nyitva marad, oriasi!
Kurioz hangszer, 3-4 jo jatekos vilagviszonylatba, hasonlo a helyzet harfan, szajharmonikan stb. E hangszereknek jazz vonalon semmi jelentösegük nincs.
A fotó linkje remélem így kattintható:
http://klubslunicko.cz/slunce/festsm/obr/stivin.jpg
Elolvastam a Dudás Lajossal készült hivatkozott interjút. Csak egy részlet az interjúból:
"Újdonság talán a jazzben teljesen hasznavehetetlen hangszerek
megjelenése, például a gadulkáé, a cimbalomé, a furulyáé... ezek mind
igazi jazzellenes hangszerek. E témával mar a ’60/70-es években
foglalkoztunk, pl. Michal Urbaniak, Milcho Leviev, Jiři Stivin és
jómagam is."
Nos, íme egy fotó, amint Jiri Stivin éppen jazzellenes hangszernek tartja a furulyát:
http://klubslunicko.cz/slunce/festsm/obr/stivin.jpg
Hogy még cifrább legyen a jazz meghatározása:
tudok ebben a műfajban olyan együttesről, aki - az elsőtől az utolsó hangig (!!!!) - megkomponált zenét játszik... (még a dobos is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
nem tudom, hogy mi törtenik itt, valahogy ellenem van ez a web...
Szoval ott tartottunk; Toureet Miles-el egy lelegzetben emliteni - vicces. Es Mustafov nepzenet jatszik, ugyanazt amit vasarnaponkent a falusi esküvön...
A temarol legalabb egy tucat interjut adtam, egy magyarnyelvüt olvashat Fidelio is, "Bachtol az atonalis viharig" cimmel!
a fekete (afrikai) es feher (skot, ir, argentin, brazil) zene kapcsolataval. De nem ez volt a tema...
Igen, Davis-el megallt a jazzvilag, nincs iranyado, mindenki probalkozik eröltetve, kinosan valamit összekeverni, eredmeny nelkül. Amit Ochs jatszik, azt mar eljatszott Brötzmann 30 evvel ezelött. Az ö problemaja, hogy ma is ugyanazt jatsza.
Igen, Gato izig-verig jazzt jatszik, Szabados azt nem tudja, de ez nem bün, Bartokkal nött fel.
Touree-t Miles-al egy lelegzet
a tema egyre altalanossabba valik. - az utolso evszazad zenetudosai eleget vitatkoztak, hogy honnan jön a jazz - biztos nem Nyugat-Afrikabol (de lehet...) Egyetlen iranytado zeneszt sem adott Afrika, mas orszagok jelentöseg (pl. Olaszorszag) lenyegesen nagyobb. Az afro-amerikai bluesfeeling talaja csak Amerika lehetett, a f
Bocs,hogy belekotyogok,de izgalmas a téma.
Végső úrnak azt hiszem,hogy igaza van.Itt a fórumon én is vitáztam valakivel,hogy J.Mclaughlin jazz vagy nem jazz..Akkor azt állítottam,hogy nem az.Gondolva elsősorban a Shakti nevű formációra.Aztán rájöttem,hogy pld.a Mahavishnu O. munkássága az un.jazz-rock egyik alappillére.Szóval igen.Egyszerűen elintézve jazz- zenész.A ROVA lemezeit hallgatva inkább kortárs zene érzetem volt.Rengeteg ilyen példa létezik még,gondoljunk csak az Incus,Ictus,Metalanguae kiadók lemezeire.Vagy Anthony Braxton?Ki tudja ezeket besorolni?Amúgy pedig tök mindegy.Miért is gondolta az a néző,hogy a L.Ochs dixilandet fog játszani?
"afro-amerikai bluesfeeling megfelelö artikulacival es jellemzö ritmikaval"
Dehát ez már rég nem így van! pl. Szabados György, Gato Barbieri, az ICP Orchestra miért jazz? A jazznek már réges régen léteznek lokális egyedfejlődésű változatai. Pl. Ferus Mustafov Macedóniában. A világ nem állt meg Davisnél!
És az afro-amerikai bluesfeeling honnan jön? Nem Nyugat-Afrikáól? Ali Farka Toureé akkor sokkal jazzebb Miles Davisnél? Egyáltalán: mi van akkor, ha valamit jazznek nevezünk?
Nyitott, befogado - igen, de nem ismeretlensegig felhigitani. Nem hiszem, hogy a tyukhuslevese attol jobb lesz, ha mindent belerak. Minden magyar, ha beleharap a retesbe, csukott szemmel is tudja, hogy mit eszik. Raönt csiliszoszt, az egyik azt mondja, erdekes, mi ez? - a masik, rettenetes, mi ez? Hansuly a MI EZ-en van....
kerdesere valaszolva; afro-amerikai bluesfeeling megfelelö artikulacival es jellemzö ritmikaval. Ha mindezt a zene tulnyomoresze tartalmazza, akkor nyugodtan beszelhetünk jazz-röl. Tehat a dixi harsanykodas - ha rossz is - lehet jazz, Vera orditozasa nem (az meg zene sem)
"Vagy ritmus, vagy melodia kell, hogy legyen a zeneben. Hianyzik mindket element, akkor nem beszelhetünk zeneröl" / Miles Davis
Ket pelda: Don Ellis a 70es evek elejen balkan ritmikat kapcsolt amerikai bluefeeling-el. Eredmenye paratlan kiemelkedö jazz! Michel Portal - oriasi klarinetos - de allandoan klasszikus/kortarszenet hallok, mindegy hogy mit jatszik. Ha rosszindulatu lennek, azt mondanam, jazzhez nem ert...
A virtuoz kavalt jatszo Teodossi Spassov egy interview-ban megjegyezte; nem erti, hogy miert soroljak jazzesek köze, hiszen ö nepzenere alapozott bolgar müzenet jatszik, jazzhez tulajdonkepen fogalma sincs...