Fenyvesi Márton: "Nem vagyok egy adott stílushoz kötődő előadó"

Hangszerelem sorozatunkban különös véletlen folytán ismét friss díjazottat szólaltatott meg Párniczky András.

- Maga a Junior Prima díj is lehetne apropója a beszélgetésünknek, melyet november végén vehettél át, engem mégis jobban izgat az a változás, amit mostanában hallok a megszólalásodban. Ilyen tekintetben ki is lógsz azon zenészek sorából, akik szerepeltek már a sorozatban, hiszen ők szinte többnyire érett, a saját hangjukat már megtalált zenészkollégák. Rajtad viszont azt érzem, hogy most vagy egy izgalmas útkeresés közepén.

- Abszolút egyetértek, de azt nem tudom, hogy ez az útkeresés valaha le fog-e zárulni. Példaképeimnél is látok időről időre felbukkanni új eszközöket, amik a hangzásban változást hoznak. Persze ez nem befolyásolja alapvetően azt a hangot, ami miatt felismerjük őket. Nagy igazságtartalma van annak a közhelynek, hogy a sound a kézben van, és nem a hangszer milyensége határozza meg. Ebből kiindulva a válaszom az lenne, hogy jó esetben a belül hallott hangzás képeződik le a hangszeren. A pályánk során a képesség válik egyre jobbá, hogy ezt megvalósítsuk, és úgy érzem, hogy ezen a téren még bőven van hova fejlődnöm. Az elektromos gitár mostanra rengeteg tényező által tud így vagy úgy megszólalni. A nagy példaképeink ezen befolyásoló tényezők között is mindig lerakják a saját ujjlenyomatukat. Erre én még nem vagyok képes. Egy erősítő, egy torzító, bármilyen nem megfelelő hangzás ki tud zökkenteni abból, amit szeretnék megvalósítani.

Fenyvesi Márton interjút ad - Junior Prima Díj 2011 Magyar Zeneművészet díjátadó (fotó: Végh Dániel)

- Személyes élményem volt, amikor Balázs Elemér kérésére egyszer kölcsönadtam a gitáromat és az erősítőmet Pat Metheny-nek, és ugyanazokkal a beállításokkal, amiket én használtam, úgy szólt a kezében a hangszerem, mint a lemezein bármikor a saját gitárja. Ez is alátámasztja az általad említett 'közhelyet'. Azzal azonban, amit a saját megszólalásoddal kapcsolatban mondtál, egy picit vitatkoznék. Amikor akusztikus gitáron hallak játszani, számomra legalábbis abszolút egyéni és felismerhető. Ennek az lehet az oka, hogy te klasszikus gitárosként kezdtél, és sokáig nem is játszottál máshogy, mint akusztikusan.

- Pont most készítettem több, eléggé különböző felvételt nejlonhúros akusztikus gitárral. Rúzsa Magdinál elsősorban kiegészítő szerepe volt a gitárnak, viszont Szőke Niki új lemezén kifejezetten szólisztikus szerepem is volt. Többen a barátaim közül vélekedtek hozzád hasonlóan visszahallgatva a felvételeket. Sokszor hullámszerűen váltakozik, hogy épp kizárólag elektromosan vagy akusztikusan szeretnék megszólalni. A pengetőt például mostanában egyre többször érzem gátnak, hiszen azt használva nem érek közvetlenül a húrokhoz. Sokat felejtettem a klasszikus tanulmányaim óta, ezért technikailag nem olyan jó a jobb kezem. Mégis kísérletet teszek arra, hogy az elektromos gitáron is hasznosítsam az ott tanultakat.

- Mikor először hallottalak játszani, egy akusztikus gitár-erősítőn játszottál felváltva egy elektromos és egy akusztikus hangszerrel.

- Igen egy Squier Stratocaster volt az elektromos gitár.

- Azt a hangot, a kezedtől és az adottságaidtól teljesen függetlenül én nagyon kompromisszumosnak gondoltam, hiszen más tartományokban szól jól két egymástól ennyire eltérő hangszer. A Stratohoz nem megfelelő egy akusztikus gitárokra kifejlesztett erősítő. Kaptál ezzel kapcsolatban valamilyen visszajelzést a tanáraidtól vagy a zenész barátaidtól?

- Őszintén be kell vallanom, hogy én imádtam akkor azt a hangzást. Nem akarom ezt utólag felülbírálni, de tény, hogy egyáltalán nem ismertem a megszólalás egyéb lehetőségeit, amikor hat éve elkezdtem erősítőt használni. Nem gondoltam akkor, hogy az a sound, ami Adam Rogers vagy Kurt Rosenwinkel sajátja, kéz ide vagy oda, erősítők és effektek által is erősen befolyásolt. Azóta megszereztem az első csöves erősítőmet, ami egy régi Böhm Regent volt. A Roland akusztikus erősítőm soha sem reagált úgy, mint a Böhm, vagy az azóta a birtokomba került más csöves erősítők. Aztán lehetőségem nyílt megvenni egy reissue Vox AC 15-öt. Ez is előrelépés volt, bár ezek a erősítők Kínában készülnek, úgyhogy Nyerges Andrással átnézettem, kicsit alakítattam is rajta. Aztán találtam olyat, ami sokkal kedvesebbé vált számomra. A Peavey Classic 30 vagy csöves Fenderek általában ilyenek. Ezek az erősítők majdnem hangszernek tekinthetőek. Reagálnak a helyszínre és arra, ahogy épp játszom. Nálunk gitárosoknál rengeteg minden befolyásolja a hangzást a gitár és az erősítő mellett is, ilyen a húr, a pengető, a hangszedő, akár az effektek sorrendje, a kábel...

Fenyvesi Márton a 2012-es Jazz Showcase-n (fotó: Végh Dániel)

- Persze nem is véletlen, hogy egy olyan sorozatot, mint a Hangszerelem, pont egy gitáros hív életre... (nevet). De térjünk át kicsit a gitárokra! Mindkettőnk közös barátja, Juhász Gábor újságolta nemrég, hogy vettél tőle egy Furch akusztikus hangszert, azóta pedig azt is hallottam rebesgetni, hogy a Gábor '80-as évekbeli Ibanez gitárja is hozzád került. Ezek szerint itt is sok a változás az életedben.

 - Van néhány olyan hangszerem, ami annyira hozzám nőt az évek során, hogy a mai napig bizonyos helyzetekben nem jutna eszembe mást használni. Ilyen az Alvaro akusztikus gitárom, vagy az előbb említett Squier Strato. Vettem nemrég egy nagyon jó minőségű gitárt, egy amerikai Fender Telecastert, és azt gondoltam, hogy az minden helyzetben tökéletes lesz. Mégis, Geszti Péter zenekarában az egyik számhoz hosszas kísérletezés után elővettem a régi Stratocastert. De például a MAO big band egyik standard jazz programhoz vásároltam egy Epiphone Joe Pass modelt, ami egy tipikus jazz gitár. Juhász Gábor semi hollow Ibanezét még nem vettem meg, de valóban elgondolkodtam azon, hogy kéne még egy olyan sound a hangszerparkba, amit egy félvastag gitár tud. Annyiféle hatás ér, hogy nem tudom, és talán nem is akarom kihagyni a gitározásomból a különböző zenei elemeket, amik rám ragadnak. Nem vagyok feltétlenül egy adott stílushoz kötődő előadó.

- Hogy kapcsolódik mindehhez a fémhúros akusztikus gitár? Azt gondolnám, hogy a tömör testű hangszerek, a nejlonhúros és a jazz gitárok nagyjából lefedik azt, amire szükséged lehet?

- Az is egy másfajta hangzás. Sokszor volt rá példa, hogy egy-egy felkérés kapcsán kölcsön kellett kérjek valakitől egy ilyen hangszert. A zenei viszonyom is ennek a hatására épült ki, hiszen el kellett kezdenem használni. Bennem egy ilyen helyzetben óhatatlanul felmerül az igény, hogy megismerjem az adott típusú hangszer adta lehetőségeket, annyira hogy egy idő után zeneszerzéskor volt amikor kifejezettem a fémhúros akusztikus gitárban gondolkoztam. A Jónás Verával készült demón például a darabok nagy részén fémhúroson játszottam.

Pyjama Sessions by verajonas

- Végezetül szeretnélek egy kicsit az effektparkoddal és az abban bekövetkezett változásokkal kapcsolatban kérdezni. Milyen vágyaid vannak, milyen különleges hangzásokat szeretnél kipróbálni?

- Felvetődött bennem, hogy jó lenne egy olyan formáció, ahol az effektek hangsúlyozottan jelennek meg a zenében, ahol a hang úgy van modulálva, hogy az már egy új minőséget jelent. Ez bennem először Jonny Greenwood hatására jött elő, aki a Radiohead gitárosa, de persze Bill Frisell is olyan előadó, akinél néhány effekt nem csak egy új réteg a gitárhangon hanem meghatározza a játékmódot. Ez az Egotrip nevű trió. Juhász Gábor ezzel kapcsolatban is nagyon sokat segített: nem csak rengeteg tanácsot, de az egyik legfontosabb visszhang pedálomat is tőle kaptam. Most kezdek csak ismerkedni az analóg delay-ekkel, eddig csak digitálisakat használtam, azokon belül is csupán néhány beállítást. Fontos még a torzítás is számomra, mostanában szinte állandóan be van kapcsolva a T-Rex Mudhoney a pedálboardomon. Szeretnék még további overdrive-okkal kísérletezni, jó lenne egy igazi Tubescreamer például. Ben Mondernél hallottam például először úgy a reverb effektet, mint önálló hangzást. És ami talán az egyik legfontosabb mostanában, az a looper, egy speciális digitális magnó, ami lehetővé teszi, hogy korlátlan számban visszajátsszunk egy élőben felvett frázist, vagy annak akár valamely részletét. Az Egotripben gyakran a hangszerelésnek szerves részei ezek a loopok. 

A Junior Prima-díjas Fenyvesi Márton és az elektronikák - Müpa Jazz Showcase 2012 (fotó: Végh Dániel)

Névjegy: 

Fenyvesi Márton életrajzát ide kattintva olvashatják el. 

Gitárok:

- Fender American Standard Telecaster (2008)
- Fender Squier 20th Anniversary Affinity Stratocaster (2001)
- Epiphone Emperor II.
- Alvaro 290 akusztikus gitár (Carlos elektronikával)
- Furch Superjumbo
(hangszerész: Tóth Zoltán [Amarant Stageshop Hangszergaléria])

Erősítők:

- VOX AC15 reissue
- Böhm Regent (1969)
- Roland AC60 

Effektek:

- T-Rex Pedalboard
- T-Rex Fueltank Junior
- BOSS DD-6 delay
- Line6 DL-4 Delay Modeller
- Ernie Ball Volume
- BOSS OC-2 octaver
- BOSS CS-3 compressor/sustainer
- RAT distortion
- T-Rex Mudhoney Overdrive/Distortion
- Dunlop Jimi Hendrix Wah
- ARTEC Switchbox SE-SWB
- Korg Pitchblack Tuner 

Kábelek:

- Laboga
- Planetwaves

Húrok: 

- Newtone
- Savarez Cantiga


Pengető:



Dunlop Delrin 2.0mm

 

 

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)