Gearbox - Márkus Tibor

Érdekli, milyen hangszeren játszanak, és milyen eszközöket használnak a profik? Gearbox rovatunkban titkaikat nem féltő zenészek felszerelését ismerhetik meg. Ezúttal Márkus Tibor eszköztárát mutatjuk be.

Márkus Tibor

 

Márkus Tibor 1956-ban született Szombathelyen. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneiskolában Szombathelyen, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz-zongora tanszékén, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-zongora tanszékén folytatta.

Pályája alapvető céljául tűzte ki a jazz kultúra minél szélesebb körű terjesztését mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten. Kezdetben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén tartott jazz fakultációt, majd a Megyei Művelődési Központban jazzkurzust. 1998-ban az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház felkérésére ismeretterjesztő előadás- és koncertsorozatot vezetett, ugyanilyen kurzust indított 2000-ben a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban, 2004-ben pedig a vasvári Zeneiskolában, illetve a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma kérte fel hasonló jellegű előadássorozat megtartására. 2006/7-ben Budafokon élő zenés ismeretterjesztő sorozatot vezetett a Budafok Bigband közreműködésével. 2003. óta szervezi az Improvizatív Zeneműhely Egyesülettel közösen a Lamantin improvizációs tábort Szombathelyen. A tábort 2006-ban az Oktatási Minisztérium akkreditálta. A 2007-től működő Sepsiszentgyörgyi Jazztábor vezető tanára, Romániában ez az első ilyen jellegű kurzus. Fontosnak tartja a gyermekek kreativitásfejlesztését, ezért részt vett a Yehudi Menuhin Alapítvány által létrehozott MUS-E program magyarországi megvalósításában. 1992-től annak megszűnéséig, 2008-ig az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora, jazzelmélet és jazztörténet tanára volt, amely a 2004-2005-ös tanévtől elindította jazz-zeneművészeti szakközépiskolai tagozatát. Megszűnést követően az iskola tevékenységét a Tóth Aladár Zeneiskola, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vette át, amely intézményekben a 2008/09-es tanévtől ugyanolyan minőségben folytatta munkáját. 2000. szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusaként módszertant , tanítási gyakorlatot és kötelező zongorát tanít. A solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban 2001 óta vezet jazzklubot.

Zenekarának, az Equinox Jazzquartetnak eddig négy CD-je jelent meg (Equinox, Three trees , Are you free?, Eclectic). A magyar jazz élvonalbeli művészeinek társaságában: Borbély Mihály, Fekete Kovács Kornél, Juhász Gábor, Mohai Tamás, Schreck Ferenc, Dés András, Jeszenszky György, Horváth Balázs, Csuhaj Barna Tibor, Zana Zoltán, Tóth Viktor lépett fel a világ számos országában. Komponált kísérőzenét pódiumműsorokhoz Esőcseppek és „A vágyak idomítása, dokumentumfilmhez Zámolytól Strassburgig Rend.:Szobolits Béla valamint kórusműveket a Jazz Voices és Free Style Chamber Orchestra számára.

2000-ben jelent meg Waves of Time című szerzői lemeze, majd ennek folytatásaként 2007-ben a Bábszínház című, 3 zenekarra (jazz, rock, klasszikus) írt concerto grossója. A CD zenei anyagából 2009-ben performance előadásokat valósított meg 18 zenész, 3 táncművész és M. Kecskés András részvételével, aki vetített háttérrel és árnyjátékkal működött közre. Az előadásokról felvétel készült, amely DVD formátumban jelent meg. Szóló zongorás albuma a My Pieces 2005-ben látott napvilágot. Ugyan ebben az évben megválasztottak, majd 2007-ben és 2009-ben újraválasztottak a Magyar Jazz Szövetség elnökévé. 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

 

Akusztikus zongorák (preferált):

- Steinway Concert Grand - Model D

- Bösendorfer Model 214, 225, 280, 290 Imperiál

- Fazioli Grand Piano

 

Zongora (otthoni gyakorló hangszer):

- Yamaha P120

 

Elektromos zongora:

 - Fender Rhodes

 

Szintetizátor:

- Roland Fantom X6

 

 

 www.tibormarkus.com

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)