Advent az ókeresztény falak között

A pécsi ókeresztény műemlékegyüttes, a Cella Septichora karácsonyi családi programokat rendez január harmadikáig.

December 20-án dél és délután négy óra között azokat várják, akik meg szeretnék lepni szeretteiket saját készítésű karácsonyfadíszekkel, képeslapokkal, festenének, rajzolnának, színeznének, természetesen karácsonyi hangulatban. Este hétkor karácsonyi lemezt mutatnak be a közreműködő zenészek egy részének segítségével. A Vers- és prózamondó pedagógusok műhelye (művészeti vezető: Sólyom Katalin) még a Biblia éve alkalmából állította össze műsorát az Ó- és Újszövetségből, illetve az ahhoz kapcsolható magyar irodalmi; prózai- és versidézetekből. A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás ennek rövidített változatát jelentette meg most CD-n. A lemez zenei rendezője Gerendás Péter, közreműködnek többek között a görcsönyi illetőségű Kiss Bernadett, a legendás szaxofonos, Csepregi Gyula, a Szélkiáltó együttes egykori gitáros-énekese, T. Horváth József, és még nagyon sokan mások. A feltárt romok között január harmadikáig látogatható Feyza Ozgundogdu és Nurtac Cakar isztambuli keramikusok időszaki kiállítása is.

2009, December 20, 19:00
Cella Septichora Látogatóközpont, Pécs

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)