Egerben rendezik a 2012-es Kaláka Fesztivált

A diósgyőri vár felújítása miatt idén nem Miskolcon tartják az immár 33. folk-seregszemlét.

Kaláka és Lackfi János a Művészetek Völgyében (fotó: Józsa Botond)

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője levélben értesítette Miskolc polgármesterét, Kriza Ákost arról, hogy bár a diósgyőri vár bezárása után együtt keresték a fesztivál szempontjából lehetséges miskolci helyszíneket, számukra a diósgyőri vár egyedi és pótolhatatlan - nyilatkozta Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője. "Az ilyen jellegű események hangulatához, lelkiségéhez a vár illik, emellett az átmeneti miskolci megoldások csak az elkedvetlenítő hiányérzetet adták" - fogalmazott levelében Gryllus Dániel. A zenész kifejtette azt is, hogy sokfelé hívták őket, de nem akartak elszakadni a régiótól, a történelmi levegőtől sem, ezért úgy döntöttek, hogy a Bükk túlsó oldalán az egri várban rendezik meg a Kaláka Fesztivált június 29-től július 1-ig.

Az elmúlt több, mint három évtizedben negyedmilliónál is több néző és mintegy ötezer fellépő vett részt Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválján a világ minden tájáról. Számos később ismertté vált előadó, illetve zenekar - többek között Palya Bea, Pál István "Szalonna", a Kerekes Band - először a Kalákán lépett fel nagyközönség előtt. Sok világhírű művész, például Sebestyén Márta, a Muzsikás együttes, a Brave Old World, a Cechomor koncertjét is hallhatta a közönség a diósgyőri várban. Miskolc vezetése és a város lakossága a vár átépítése után visszavárja a Kaláka.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)