In memoriam Paul Motian

November 22-én, 80 éves korában meghalt a modern jazz egyik legnagyobb dobosa; Thelonius Monk, Bill Evans és Keith Jarrett egykori társa, Paul Motian.

 

Amint arra a New York Times nekrológja is rámutat, Motian személyében a korai modern és a kortárs jazz közötti kapcsot testesítette meg. Bill Evans legendás, műfajteremtő triójában (1959-64) lett igazán híres, dobolt Thelonious Monk, Keith Jarrett, Paul Bley, Joe Lovano, mellett és ott volt Woodstockban, Arlo Guthrie folk együttesében. Saját zenekarai, az Electric Bebop Band, illetve a Paul Motian Band a kilencvenes évektől kezdve olyan meghatározó szólistákkal álltak ki, mint Geri Allen, Kurt Rosenwinkel, Joshua Redman, Chris Potter, Greg Osby, Mark Turner stb., a gitárt és/vagy a szaxofont megkettőzve a zenekarban.   

Paul Motian

Kitüntetett jazztörténeti szerepe Magyarországon már akkor is ismert volt, amikor a kilencvenes években először lépett fel Budapesten, a WOMUFE fesztiválon a Budai Park Színpadon, Mandel Róbert szervezésében. A trióban mellette Bill Frisell és Joe Lovano szerepelt, a közönség egyik bámulatból a másikba esett, mindenesetre a Motian-zenekar tagjainak a nevét akkor mindenki jól megtanulta.

A Philadelphiában 1931-ben született Motian (akinek nevét inkább az örmény és nem az angol kiejtés szerint kell ejteni) katonai szolgálata után Thelonious Monk, Lennie Tristano, Coleman Hawkins, Tony Scott, és George Russell mellett inaskodott. Akkor futott be igazán, amikor az ötvenes évek közepén Bill Evansszal készített felvételeket. A következő egy-két évtizedben Paul Bley zongoristával dolgozott sokat, és Lee Konitz, Warne Marsh, Mose Allison, Stan Getz, Johnny Griffin zenekaraiban szerepelt. Jarrettel nagyjából tíz évig muzsikált, 1977-ig. Már ezalatt elkezdte saját zenekaraival a turnékat és stúdiófelvételeket. Először az ECM, majd egy másik német lemezcég, a JMT (illetve ennek utódja, a Winter and Winter) adta ki szerzői lemezeit. Ezeken nem csak - általában zongora mellett komponált, rafinált - saját témáit szerepeltette, hanem mindig újra visszatért fiatal korának klasszikusaihoz, Monk, Charlie Parker, Bud Powell és Dizzy Gillespie örökzöldjeihez.

Legkésőbb Bley-jel és Jarrett-el töltött évei óta úgy tudta feltenni a zenekari ritmus alapját, hogy sok kihagyással, variációval, eltolással alig játszotta le a fő hangsúlyokat, ezek a zene folyamában mégis jól érzékelhetőek voltak akár a laikus hallgató számára is.

A Variety gyászjelentése aláhúzza, hogy néhány dobos kortársával (Elvin Jones, Tony Williams, Jack DeJohnette) együtt Motian jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a dob szólóhangszerként előtérbe kerüljön és a dobosok elismert zenekarvezetők lehessenek. 

 

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)