Jávori Vilmos Jazz Dob Tehetségkutató Verseny

A Budapest Jazz Club megmérettetésére 2012. január 5-ig lehet jelentkezni.

A tehetségkutató verseny előzményei:

Az 1998. és 2008. között a Magyar Rádióban évente megrendezett tehetségkutató verseny folyamatossága néhány évre megszakadt, ám 2011. tavaszán a Balogh Csibe Jenő Jazz Zongora Tehetségkutatóval a rangos sorozat újraindult. A Budapest Jazz Clubban szervezett 30 év alatti fiataloknak kiírt megmérettetés több szempontból is sikeresnek bizonyult. Már a beérkezett pályaművek is sejtették az esemény létjogosultságát, ám az elődöntőbe, majd döntőbe jutott fiatal muzsikusok teljesítménye minden kétséget kizáróan igazolta a tehetségkutató megrendezésének jelentőségét.

dob

Célok:

A zongoristák után 2012-ben a fiatal dobosoknak szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy összemérhessék tudásukat. A versenyt ezúttal a magyar jazz történet egyik legjelentősebb dobos-oktatójának, az öt éve elhunyt Jávori Vilmos emlékének szenteljük. Jávori a legendás Rákfogó együttes egyik alapítója. Több évtizedes munkássága alatt a fúziós, a swing, és a latinos zenékben egyaránt maradandót alkotott. 1987-ben a Magyar Jazz Quartettel eMeRTon díjat kapott, majd 2001-ben Weiner Leó díjjal jutalmazták. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. A Magyar Jazzszövetség 2007-ben Szabó Gábor díjjal méltatta munkásságát, melyet zenei pályafutása mellett meghatározó, több dobos generációt felnevelő tanári tevékenység is kísért. Jávori Vilmos egyik alapítója volt az MZTSZ Kőbányai Zenei Iskolának.

A verseny menete:

Az első fordulóban a nevezők által beküldött demó lemezeket értékeli a zsűri. A demók beérkezési határideje 2011. január 5. (A demónak egy dobszólót és két szabadon választott darabot kell tartalmaznia.) A jelentkezési lapokat és demókat a Budapest Jazz Club (Budapest 1088, Múzeum utca 7.) címre várják.

Elődöntő: 2012. január 29. (vasárnap) (13.00-tól beállópróba, 16.00-tól verseny) Az elődöntőben a versenyzők egy dobszólót, egy szabadon választott és egy kötelező darabot játszanak az alábbi magyar szerzők valamelyikétől: Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Berdisz Tamás Borlai Gergő, Dés András, Fodo, Kovács Gyula, Nesztor Iván, Sramkó János, Szendőfi Péter.

Döntő: 2012. február 26. (vasárnap) (16.00-tól beállópróba, 19.00-tól verseny) A döntőben a versenyzőknek két számot kell előadniuk. Egy szabadon választott művet szólisztikus bevezetéssel, valamint a "Never Let Me Go" c. számot (Jay Livingston and Ray Evans). Ez utóbbi Jávor Vilmos kedvenc darabja.

A zsűri tagjai: Bóna László, Jávori Dávid (az elhunyt dobos fia), Kaszás Péter, valamint Kőszegi Imre és Maloschik Róbert (a zsűri elnökei) Az indulókat az elődöntőben és a döntőben egyaránt Cseke Gábor zongorán/szintetizátoron, valamint Egri János nagybőgőn/basszusgitáron kíséri.

Díjazás:

I.  helyezett díja: 200.000 Ft pénzdíj, FonTrade ajándék, fellépési lehetőség rangos fesztiválokon és a Budapest Jazz Clubban, meghívás a Debreceni Jazz Napokra

II. helyezett díja: 150.000 Ft pénzdíj, fellépési lehetőség rangos fesztiválokon és a Budapest Jazz Clubban

III. helyezett díja: 100.000 Ft pénzdíj, fellépési lehetőség rangos fesztiválokon és a Budapest Jazz Clubban

Különdíj: 100.000 Ft, melyet a Blue Riff Alapítvány ajánl fel.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)