Lendvay és Vukán a Gramofon-életműdíjas

A Gramofon - Klasszikus és Jazz című folyóirat tizenegyedik alkalommal adja át díjait ma este a Budapest Jazz Clubban, további öt kategóriában.

Lendvay Kamilló

Lendvay Kamilló Kossuth-, Bartók-Pásztory- és Erkel-díjas zeneszerző, érdemes és kiváló művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára több mint fél évszázados, kiemelkedő jelentőségű zeneszerzői és pedagógiai munkásságáért, valamint töretlen alkotókedvéért kapja a Magyar Klasszikus Életmű Díjat.

A Magyar Jazz Díjat Vukán György Erkel-, Balázs Béla-, Emerton- és Artisjus-díjas zongoraművész-zeneszerző hat évtizedes zongoraművészi pályájáért, valamint ötvenhat lemezkiadványt, több mint százötven filmzenét, három operát, százötven zsoltárt és száznál is több dzsesszkompozíciót magában foglaló zeneszerzői életművéért veheti át. A díjkiosztó utáni koncerten Vukán György a Vukán Trió másik két tagjával lép majd színpadra: Pecek Lakatos Krisztián nagybőgőzik és Balázs Elemér dobol.

A két fődíj mellett még öt további kategóriadíjat osztanak ki ma este: mindkét műfajban díjazzák az év legjobb hazai és külföldi hanglemezét, valamint a legjobb DVD-produkciót is.

Az év magyar klasszikus hanglemeze az Amadinda Ütőegyüttes John Cage Ütőhangszeres művek, utolsó kötet (1973-1991) című felvétele. Az év külföldi klasszikus hanglemeze az Ombra Cara - Georg Friedrich Händel áriái című album lett Bejun Mehtától (ének) és a Freiburger Barockorchestertől (karmester: René Jacobs). Az év magyar jazzlemeze Szakcsi Lakatos Béla Live at the Budapest Jazz Club című felvétele. Az év külföldi jazzlemeze a Metropole Orkest és Vince Mendoza Fast City című CD-je. Az év DVD-produkciója Verdi Rigolettója Diana Damrau, Juan Diego Flórez és Zeljko Lucic előadásában, Fabio Luisi vezényletével, Nikolaus Lehnhoff rendezésében.

Vukán György

Az idei Gramofon-díjak odaítélésekor a zsűri a folyóirat 2010 téli, 2011 tavaszi, 2011 nyári és 2011 őszi számában elemzett lemezekből, összesen 384 kiadványból válogatott, ami a magyarországi hanglemezpiac méretét és sajátosságait ismerve nagyon bőséges kínálatnak mondható - mutatott rá Retkes Attila főszerkesztő.

A magyar bírálók munkáját egy nemzetközi tanácsadó testület is segíti. Mint Retkes Attila felidézte, 2001 és 2009 között tagja volt a Midem Classical Awards nemzetközi klasszikus zenei díj zsűrijének, 2010 óta pedig ennek jogutóda, az International Classical Music Awards zsűrijének állandó tagja. Zsűritag társai még évekkel ezelőtt elvállalták: különös figyelemmel kísérik a magyar kiadású hanglemezeket, és a Gramofon-díj zsűrije számára javaslatokat, ajánlásokat fogalmaznak meg. Így történt ez 2011-ben is. A végső döntést azonban a Gramofon főszerkesztőjéből, főszerkesztő-helyetteséből, valamint főmunkatársaiból álló zsűri hozta meg.
A Gramofon-díjat 2001-ben hozták létre, akkor a Magyar Klasszikus Életmű Díjat Eötvös Péter, a Magyar Jazz Díjat Oláh Kálmán kapta. A Gramofon-díj az első, Magyarországon alapított, kifejezetten szakmai elismerés, amely a klasszikus zene és a dzsessz műfajában tevékenykedő művészek elismertségének, társadalmi megbecsültségének visszaállítását szolgálja.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)