Óbudai Társaskör

Szeptember 11-én ismét Magyar Dal Napja

Hét vidéki városban és tizenhét budapesti helyszínen, összesen közel negyven színpadon várják rajongóikat a honi előadók a vokális magyar zene ünnepén.

Littvay Imre, Tóth Csaba, Köbli Gyula, Presser Gábor, Szabó Edit

A Magyar Dal fővárosa idén Nyíregyháza lesz. A szabolcsi megyeszékhely tucatnyi színpadot állít, és a város szinte minden pontján szólnak majd a - többségében könnyebb műfajú - dalok. A nagyszínpad műsorát Presser Gábor nyitja meg, és a Dimenzió együttes utcabálja zárja. Budapesten a legkisebb kluboktól a legnagyobb szabadtéri helyszínekig szinte mindenhol találkozhatunk a Magyar Dal Napját ünneplő programokkal.

A Magyar Dal Napja vokális jazz színpadán immár hagyomány, hogy a műfaj népszerű énekesei magyar nyelvű repertoárral lépnek a közönség elé, a hangszeres kíséretet pedig a honi jazzmuzsika kiválóságai szolgáltatják. Igazi zenei csemegének ígérkező nap lesz, érdemes ellátogatni a Budapest Jazz Clubba.  A program összeállításakor a Magyar Jazz Szövetség különös gondot fordított arra, hogy a hazai jazz-élet legendás képviselői mellett fiatal, tehetséges előadók is bemutatkozhassanak, és minden évben meghívást kapnak olyan művészek is, akik más műfajokból kirándulnak át a jazz világába. A közönség találkozhat majd Harcsa Veronikával, Malek Andreával, Gitanóval, Szakcsi Lakatos Bélával.

Harcsa Veronika  (fotó: Szilágyi Sára)

A mindössze három éve megnyílt KOBUCI kert mára már fogalommá vált a népzenét és világzenét szerető közönség körében. Óbudán, a Zichy-kastély kertjében minden évben gondolnak a gyerekekre is a Magyar Dal Napján. Délelőtt az Alma és a Kolompos együttes húzza a kicsiknek, délután pedig jöhetnek felnőttek. Tcha Limberger belga hegedű- és gitárvirtuóz a magyar népzene kedvéért tanulta meg nyelvünket. A világtalan muzsikus rajong a magyar kultúráért, és a KOBUCI-sok kedvéért vállalta a házigazda-szerepet. Együtt zenél majd az est szinte minden fellépőjével, akik között ott lesz a Besh o droM, illetve visszatérő vendégként érkezik a Budapest Bár is.

Budapest Bár (fotó: Máthé Zoltán)

Angyalföldön két helyszínt is szervez a József Attila Művelődési Központ. A Gyermek- és Ifjúsági Házban Farkasházi Réka lesz a háziasszony. Lesz majd gyermek Ki mit tud?, ahol természetesen magyar dalokat kell énekelni, aztán Farkasházi Réka és Huzella Péter énekel a gyerekeknek és együtt a gyerekekkel. Az Óbudai Társaskör a klasszikus zene fellegvára lesz az idén. Fellép Kertesi Ingrid, Meláth Andrea, Bátori Éva és Pataki Potyók Dániel.

A Jedermann Kávéház aprócska színpadán négy népszerű zenekar áll majd pódiumra. A Naiv Baldachin és a Szabvány Zenekar kezd, aztán Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf következik, végül pedig Bárdos Deák Ági Bardo projekt című műsora kerül színre, melyben kortárs költők megzenésített verseit hallgathatja a közönség. Elmaradhatatlan helyszín a Vígszínház. Az idén 115 éves teátrum a színház megnyitása óta bemutatott zenés darabok betétdalaiból válogat. Az est során felcsendülnek Eisemann, Zerkovitz, Fényes Szabolcs szerzeményei és Kálmán Imre ritkán játszott Tatárjárás című művének slágerei is. A Vígszínház jól ismert művészei mellett színpadra lépnek a zenészbarátok, ismét ott lesz Rúzsa Magdi, Falusi Mariann, de Geszti Péter, Novák Péter és a Csík Zenekar is szerepel a vendéglistán.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Poster Image

Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda központjában, az egykori királyi, később királynői palota szomszédságában található. A klasszicista, műemlék ház - melynek múltja a római korig nyúlik vissza -, eredeti hangulatot idéző helyreállítása az Ybl-díjjal jutalmazott építész, Korompay Katalin tervei nyomán 1988-ban fejeződött be. A Társaskör a több mint két évtized alatt nemcsak a szűken vett városrész, hanem Budapest, sőt az ország kulturális és társasági életének is jól ismert intézményévé vált.

A Társaskör ad otthont a Budapesti Vonósoknak, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, az Auer Vonósnégyesnek és a Budapest Ragtime Bandnek. Ezek az együttesek állandó fellépői a rendezvényeknek, legyenek azok a Kiskorona utcában, a Kiscelli Múzeum - Budapest talán legjobb akusztikájú - udvarán, a Bonfini sírját is őrző Szent Péter és Pál-főplébánia-templomban, vagy Pest-Buda-Óbuda első református templomában.
Komolyzenei estekhez gyakran társul az irodalom akár prózában, akár versben. De igaz ez fordítva is. A rangos irodalmi estek, könyv- és hangoskönyv-bemutatók gyakori és szívesen látott vendége a zene.

A Társaskör udvara, zöld pázsitja, hatalmas gesztenyefái ideális helyszínt biztosítanak a nyári rendezvényeknek. Színház, sanzonest, klasszikus- és szalonzene, ragtime és bigband muzsika váltja egymást az apró kertben.

A Társaskör Galéria a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek kínál magyar, és alkalmanként külföldi művészek munkáiból időszaki kiállításokat. A tárlatokat műfaji és generációbeli sokszínűség jellemzi. A galériát a főváros ismert, progresszív kiállítóhelyei között tartják számon.
A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek az Óbudai Társaskörben.