Wynton Marsalis ötvenéves lett

Az amerikai sztártrombitás 1961. október 18-án született New Orleansban.

A jazz szülővárosában fekete zenészcsaládban látta meg a napvilágot, Branford bátyja a világ egyik leghíresebb szaxofonosa. A dixieland stílussal kezdte, de már egész fiatalon minden műfajba belekóstolt, a klasszikusoktól a funkig. Tizennégy éves korában a helyi filharmonikusokkal zenélt szólistaként, és szinte az összes helyi jazz-zenekarral fellépett. 1979-ben a legendás New York-i Juilliard zeneiskola növendéke lett, egy évvel később készítette első közös felvételét a dobos Art Blakey Jazz Messengers elnevezésű formációjával.

Wynton Marsalis (fotó: Sánta István Csaba)

Marsalis pályája meredeken ívelt felfelé: a következő években olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Sarah Vaughan, Dizzy Gillespie, Sweets Edison, Sonny Rollins, Herbie Hancock-kal közös lemezt is kiadott. 1981-ben megalapította saját együttesét, amely - folyamatosan cserélődő felállásban - a következő negyedszázadban mintegy negyven lemezt adott ki. Marsalis szédületes tempót diktált, hiszen tizenöt éven keresztül évente több mint százhúsz koncertet adott. 1987-től tanít is, tévéműsorokat vezet, a Lincoln Centerben a jazzt népszerűsítő és tehetséggondozó programot szervezett és kiharcolta az intézményben az első, kizárólag a jazzelőadására tervezett koncertterem megépítését. Itt adott nemrégiben nagysikerű koncertet Eric Claptonnal, a felvétel néhány hete lemezen is megjelent Play the Blues címmel.

Munkásága megkerülhetetlen a modern jazz történetében, bár olykor kritika is érte: pályatársai nevezték korlátolt képességű zenésznek, hiányolták belőle az eredetiséget, vádolták azzal, hogy csak a "klasszikus" jazzt tartja valamire. Marsalis nem foglalkozik a kritikákkal, ellenben számtalan fiatal tehetséget ő nyert meg a műfajnak, nem egyet személyesen segített a pályakezdésben.

Wynton Marsalis eddig kilenc Grammy-díjat nyert, eddig ő az egyetlen, aki egyszerre nyert a klasszikus és a dzsessz kategóriában is, miként arra sem volt még példa, hogy valaki öt egymást követő évben (1983 és 1987 között) kapjon Grammy-díjat. 1997-ben újra történelmet írt, mivel ő lett az első és eddig egyetlen jazzmuzsikus, aki Pulizer-díjat vehetett át háromórás Blood on the Fields című oratóriumáért. 2001 óta az ENSZ békenagykövete, jó barátságban van Barack Obama amerikai elnökkel, aki beiktatási partijára is meghívta. Tiszteletbeli tagja a brit Királyi Zenei Akadémiának, megkapta a francia becsületrendet és szobra áll egy francia városban. Eddig mintegy hetven albumot jelentetett meg, ezek összesen több mint hétmillió példányban keltek el. Magyarországon 2009 nyarán adott nagy sikerű koncertet.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)