Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Az értől az óceánig elnevezésű világzenei seregszemle záróestjén május 27-én a Hagyományok Házában a tiszta forrás, azaz a magyar népzene népszerű együttesei mutatkoznak be. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a koncerten! tovább...
Az elmúlt egy év termését veszi lemezre május 19-én a BJC-ben Párniczky András együttese, a Nigun. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a koncerten! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen a vendégünk a MÁNE május 18-i Magyar Rapszódia című előadásán a Hagyományok Házában! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen a vendégünk az Öttemplom Fesztivál május 14-i koncertjén! tovább...
Bársony Bálint és művészbarátainak jóvoltából a klasszikus zene és a jazz találkozik a Rózsavölgyi Szalonban május 11-én. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk az izgalmas zenei kalandozást ígérő koncerten! tovább...
Kattintson ide, ha szeretne két napot pihenni a megújult Fidelio.hu vendégeként a Siófoki Yacht Clubban! tovább...
A Budapest Folk Fest április 29-i nyitókoncertjén Lajkó Félix ezúttal citerázni fog. Játsszon a Fidelióval, és hallgassa meg! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk a Rózsavölgyi Szalonban április 19-én rendezendő dalestre! tovább...
Újra bemutatkozó koncertet rendez az ETŰD Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszaka április 17-én a BJC-ben. Játsszon velünk, és legyen vendégünk az esten! tovább...
A szaxofonos-cimbalmos duó játéka évek óta kuriózum a magyar zenei palettán. Most játsszon Ön a Fidelióval, és hallgassa meg őket április 17-én a Rózsavölgyi Szalonban! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen az Öné Lukács Miklós legújabb lemeze! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és vegyen részt Micheller Myrtill új lemezének bemutató koncertjén április 11-én a MOM Kulturális Központban! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a világhírű jazzgitár-művész által alapított Zenei Tehetség Központ első végzős évfolyamának bemutatkozó koncertjén a Müpában! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen a vendégünk a bőgős-basszusgitárosok duólemezének bemutatóján! tovább...
A csíkszeredaiak János vitéze jócskán eltér a megszokottaktól. Játsszon a Fidelióval, és tudja meg, miért! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen az Öné az eredetileg 1999-ben kiadott, magyar vonatkozású lemez! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és tudja meg a Hagyományok Háza Almárium sorozatából, mit is jelent valójában a címben szereplő román szó! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és vegyen részt a Magyar Nemzeti Galéria március 2-i jazzestjén! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk a február 18-i Erdélyi zenék klubjába, melyet hegedű- és borbemutató előz meg! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen a vendégünk a Pataj Jazz Quintet február 18-i koncertjén a Budapest Jazz Clubban! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk a Muzsikás február 11-i koncertjére, melyet hegedű- és borbemutató előz meg! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a Magyar Nemzeti Galéria Jazz Színpadánál február 3-án! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen ott február 4-én a Borbély-Dresch Quartet az Alerant Jazz Estek sorozatban megrendezendő koncertjén a BJC-ben! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen öné a Balogh Kálmán-Lukács Miklós cimbalomduó lemeze! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen öné a Pannon Dalok című világzenei lemez egy példánya! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk a koncertre, melyen a zongorista-zeneszerző új kvartettjével lép a Budapest Jazz Club színpadára! tovább...
Nagyszabású bemutatóval kezdi az évet 2012. január 7-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Szolnoki Sportcsarnokban. tovább...
Játsszon a Fidelióval, és mozogja le a karácsonyi vacsorákat az újhullámos folk-bandák koncertjein a Millenárison! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és mozogja le a karácsonyi vacsorákat az újhullámos folk-bandák koncertjein a Millenárison! tovább...
Játsszon a Fidelióval, és legyen a vendégünk a Muzsikás együttes december 27-i koncertjére! tovább...