Londoni programok testnek és léleknek

A brit főváros - sőt az egész szigetország - az olimpia évében is kitesz magáért: művészeti fesztiválok, izgalmas koncertek, színházi előadások, különleges szempontok mentén rendezett kiállítások várják a turistákat.

A 2012-es Nyári Olimpiai Játékokat július 27. és augusztus 12. között rendezik meg, majd augusztus 29. és szeptember 9. között kerül sor a paralimpiai versenyekre. A sportversenyeket megelőzően, július 21-én és 22-én a River of Music című koncertsorozaton öt kontinens és sok zenei műfaj képviselői, köztük a Scissor Sisters, Baaba Maal, Wynton Marsalis és a Naturally 7 lépnek lépnek színpadra hat helyszínen a Temze mentén. "A 2012-es londoni kulturális olimpiára tervezett ötleteink közül valószínűleg ez a zenei fesztivál a legmerészebb és legnagyobb vállalkozásunk" - mondta el korábban Ruth Mackenzie, a Kulturális Olimpia és a 2012-es Londoni Fesztivál igazgatója. Európai koncertek lesznek a Trafalgar téren és a Somerset House-ban, az amerikai előadók a Towert, az ázsiaiak a Battersea Parkot, az afrikai fellépők a Jubilee Gardenst, az ausztráliai szigetvilág képviselői pedig a greenwichi régi Tengerészeti Főiskolát veszik birtokba.

Globe, London

A britek leghíresebb kulturális "exporttermékének", Shakespeare-nek is jut majd bőven szerep. A Globe-ban, amelyet 1997-ben adtak át a nagyközönségnek ismét, 2010. április 23-án, a bárd születésnapján indul a rendezvénysorozat, minden idők legambiciózusabb többnyelvű Shakespeare-projektje, amellyel London multikulturális jellegét, az itt élő nemzetiségek színes hagyományait ünneplik. A hathetes fesztiválon egy Globe-produkciót láthatnak, a többi 37 között pedig valószínűsíthetően lesz Eimuntas Nekrošius-rendezés litvánul és urdu Makrancos hölgy a pakisztáni tévésztárral, Nadia Jamillal Kata szerepében. A Görög Nemzeti Színház Shakespeare egyik mediterrán mesterművét játssza. A Malthouse Theatre és a Bell Shakespeare Company koprodukciójaként aboriginal nyelven kerül színre a Lear király, Rawiri Paratene főszerepel a maori Troilus and Cressidában, míg a shona nyelvű Két veronai nemes két zimbabwei színészre, Denton Chikurára és Tonderai Munyevura épül. Törökországból az Oyun Atolyesi színház érkezik, Brazíliából a Grupo Galpão, Kínából a Kínai Nemzeti Színház (mandarin nyelven). A Hong Kong-i Tang Shu Wing kantoni nyelven rendezi a Titus Andronicust, a madridi Rakata társulattól a VIII. Henrik látható, a római Cometa Off a Julius Caesart viszi el Londonba, a brit Deafinitely Theatre jelnyelven adja elő a Lóvátett lovagokat, az arab nyelvet és kultúrát pedig A vihar zenés változata és a Sabab (Suleyman Al Bassam) társulat képviseli.

Mark Rylance amellett, hogy brit főváros különböző szegleteiben felbukkanva fog Shakespeare-szonetteket előadni, visszatér a Globe-ba, ahol 1995 és 2005 között művészeti vezető volt. A közönség ismét láthatja a Vízkereszt Olíviájaként, és bemutatkozik a III. Richárd címszerepében is. Mindkét, a korabelinek megfelelően csak férfi színészekből álló társulattal színre vitt produkciót a Magyarországon is ismert Tim Carroll rendezi. A Nobel-díjas amerikai regényíró, Toni Morrison és a mali származású énekes-dalszövegíró, Rokia Traore Desdemona címmel, Shakespeare inspirálta művet készít.

Az olimpiához kapcsolódik a jövő májusban megrendezendő, nyolc londoni és tucatnyi brit és más országból származó társulat, színház részvételével zajló, World Stages London nevű program, amely London sokszínűségét és kozmopolita jellegét hangsúlyozza. A résztvevő londoni színházak: Battersea Arts Centre, Bush Theatre, Lyric Hammersmith, Royal Court Theatre, Sadler's Wells, Somerset House, Theatre Royal Stratford East, Young Vic, a közreműködő művészek: Bill Mitchell, Emma Rice, Javed Sanadi, Jonathan Dove, Jung Chang, Miriam Buether, Rufus Norris, Sebastian Nübling, Simon Stephens, Peter Brook, Tanika Gupta, Wang GongXin, a brit és egyéb más országokból származó partnerek: Actors Touring Company, Kings College London, Kneehigh, The Opera Group, WildWorks (Egyesült Királyság), No99 Színház (Észtország), Münchner Kammerspiele (Németország), KVS (Belgium), ShiberHur (Izrael/Palesztínia), Bouffes du Nord (Franciaország), American Repertory Theatre (USA). Az előadásokat várhatóan mintegy százezer néző látja Londonban. "A londoni színházak még soha nem hoztak létre ilyen módon közös produkciókat. Azt szeretnénk megmutatni, hogy együtt sokkal többet tudunk elérni, mint külön-külön."

Barbican, London

Strindberg Julie kisasszonyát - Avignon után - a Barbican mutatja be 2012 szeptemberében. A címszerepet Juliette Binoche játssza, aki legutóbb 2008-ban állt színpadon Londonban, akkor a National Theatre táncprodukciójában, az In-i című előadásban lépett fel Akram Khan koreográfus oldalán. A színésznő drámai előadásban tíz évvel ezelőtt játszott legutóbb a brit fővárosban. A produkció rendezője Frederic Fisach, Binoche partnere Nicolas Bouchaud és Benedicte Cerutti volt a produkcióban, amelynek kosztümjeit Albert Elbaz, a Lanvin divatház tervezője álmodta meg. A Barbican azonban nemcsak az Oscar-díjas francia színésznőt, hanem Cate Blanchettet is "megszerezte" a londoni ötkarikás játékokhoz kapcsolódó kulturális fesztiválra, az ausztrál csillag a Sydney Theatre Companyval Botho Strauss Nagy és kicsi című darabjában lép fel.

A kínálat bőséges, ám a fenti produkciók egyike sem a West Enden látható. Az itteni színházakat egyesítő Society of London Theatre (SOLT) tagjai néhány hónapja még abban bíztak, a sportfanatikusok milliós táborából sokan összekötik a szurkolást némi kulturális felüdüléssel is, ezért több produkció meghosszabbította a játszási időt, illetve előrehozta a foglalási időszakot. Jelenleg azonban nem tűnik napsugarasnak a nyár a producerek számára. Több kollégájához hasonlóan az 1952 óta folyamatosan repertoáron levő Az egérfogó producere, Stephen Waley-Cohen sem látja pontosan, mi fog történni július-augusztusban a Theatrelanden, hogy a sport- és a kulturális turisták halmazainak lesz-e metszete, és bár a szokásos, heti nyolc előadást tervezik, a legrosszabbra készülnek. Az Európai Utazásszervezők Egyesületének igazgatója szerint az olimpiát rendező városok túlértékelik vonzerejüket. Tom Jenkins úgy látja, a hagyományos turisták, azok, akik egyébként úti célként jelölnék meg Londont - Athén, Sydney és Peking példáját citálva - 2012-ben inkább más desztinációt választanak.

A SOLT azzal próbál kampányolni, hogy aki nem járt London színházaiban, nem látta London igazi koronaékszereit. A szervezet ügyvezetője úgy véli, a nagy, régóta futó musicalek - A nyomorultaktól Az operaház fantomjáig - nem veszítenek népszerűségükből, a családi show-k - például Az oroszlánkirály - nézőszáma viszont csökkenhet, mert a szülők inkább elkerülik a zsúfolt városközpontot. Míg a Sweeney Todd lekerül az olimpia idejére, Andrew Lloyd-Webber új darabjára, az Óz, a csodák csodája című musicalre árulják a jegyeket. A színházrajongók mindenesetre nem keseregnek: több, akár hatvan-hetven fontos jegyárral is dolgozó előadásra már akár húsz fontért is foglalhatók jegyek az olimpia idejére.

Adelphi Theatre, London

A Kulturális Olimpia részeként a BBC Music Nation projektje egész Angliát behálózza, amelynek csúcsa a 2012. március 3-4-i hétvégén lesz. Roger Mosey, a program vezetője szerint "ez egy kísérlet arra, hogy azon a hétvégén mindenki zenéljen, így a muzsika olyan közel kerüljön az emberekhez, amennyire csak lehet". A Belfastban székelő Ulser Zenekar első alkalommal fog együtt játszani és közös programot kialakítani a Dublinban működő RTE Koncert Zenekarral. Skót zenekarok és kórusok, a BBC Skót Szimfonikus Zenekarral kezdve ünneplik majd a sport és a zene óriásait Glasgow-ban és ennek keretében tartják James MacMillan új darabjának világpremierjét. A Királyi Skót Nemzeti Zenekar ezalatt átteszi székhelyét Shetlandba, Mozart Figaro házasságából pedig flash mob performanszokat hoznak létre Wales-szerte. Észak-Londonban a kórusoké lesz a főszerep többek között a hajléktalanokból álló Choir with No Name részvételével, Lancashire grófságban Chris Pickett helyi, fiatal zeneszerző új, az ipari forradalomról szóló darabját mutatják be.

A Kulturális Olimpia kiemelkedő programját jelentő 2012-es Londoni Fesztivál zenei palettáján a Kronos Kvartett, a Daniel Barenboim vezette fiatal izraeli és arab muzsikusokból álló Kelet-nyugati Diván Zenekar, valamint a venezuelai Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar is szerepel. A sokszínű zenei programban a popzenészként és operaszerzőként is ismert Damon Albarn és Philip Glass - utóbbi a Robert Wilsonnal létrehozott legendás Einstein a tengerparton című előadása kapcsán - is helyet kapott.

Egy sor rövidfilmet is vetítenek a fesztivál keretében, köztük az elismert brit rendező, Mike Leigh egy alkotását. Felújított változatban, új zenei aláfestéssel mutatkoznak be hosszú évtizedek után a nagyközönség előtt Alfred Hitchcock némafilmjei. A Brit Filmintézet szerint az 1920-as évekből származó klasszikusokat "leporolták", hogy a lehető legjobb digitális változat készülhessen belőlük, mire levetítik őket a kulturális olimpián. Az 1926-os The Lodger: A Story Of The London Fog című film zenéjének Nitin Sawhney indiai-brit komponista ad új hangzást a londoni szimfonikus zenekar közreműködésével. A The Pleasure Garden című alkotáshoz Daniel Cohen, a Királyi Zeneakadémia nemrég végzett növendéke szerez új zenét. Utóbbi film Hitchcock első rendezéseként vonult be a történelembe.

Royal Academy of Arts, London (fotó: Richard Davies)

A képzőművészeti iránt érdeklődőknek Nagy-Britannia egész évben csemegét kínál. Nagyszabású kiállítása nyílik David Hockney-nak a Királyi Művészeti Akadémián, Lucien Freud portréit a National Portrait Galleryben nézhetik meg az érdeklődők, majd David Shrigley és Jeremy Deller veszi birtokba a Hayward Galleryt. Yoko Ono munkái a londoni Serpentine Galleryben, Damien Hirst alkotásai pedig a Tate Modernben kapnak helyet. Az intézmény 2012-ben a film, a fényképészet és a színházi produkciók kontextusába ágyazva mutatja be Edvard Munch művészetét, míg a Tate Liverpoolban Turner, Monet és Cy Twombly késői alkotásait összevető kiállítás nyílik. A Victoria and Albert Museum a Brit design 1948-2010 című tárlaton mintegy 350 divattal kapcsolatos tárgyat, köztük a néhai Alexander McQueen egyik estélyi ruháját is megnézhetik a látogatók. A British Museum ad helyt a Royal Shakespeare Companyval közösen szervezett kiállításnak, ahol a bárdhoz kapcsolódó tárgyakkal, írásokkal, régi filmekkel, kosztümökkel, rajzokkal és festményekkel találkozhatnak a látogatók. A Wallace Collection a 16. századi ötvösség legfinomabb darabjait vonultatja fel A kard lenyűgöző művészete: Divat és vívás a reneszánsz Európában című kiállításán. A Skót Nemzeti Galéria Van Goghtól Kandiszkijig: a képzelet tájai című tárlata az amszterdami Van Gogh Múzeum közreműködésével jön létre, míg a Skót Nemzeti Múzeum szentpétervári Ermitázstól kölcsön kapott francia ezüstök, porcelánok, festmények és kosztümök révén mutatja be Nagy Katalin orosz cárnő életét. Az igazi csillogásra vágyóknak a Goldsmith's Hall Arany: Erő és csábítás című kiállítását, majd a Királyi Művészeti Akadémia lenyűgöző - az ókori görögöktől kezdve, egészen Rodin, Henry Moore és Jasper Johns keze munkáját dicsérő - bronzmunkákat felvonultató tárlatát lesz érdemes felkeresniük. A fővárosi Queen's Gallery a királyi gyűjtemény gyöngyszemeiből szemezget Az északi reneszánsz: Dürertől Holbeinig című tárlaton, a National Gallery pedig William Turner angol romantikus festőnek és a 17. századi tájképfestőnek, Calude Lorrainnek szentel kiállítást. Ugyanitt kap helyet A művészet által elcsábítva: a fotográfia múltja és jelene című kiállítás, amelynek keretében a korai és a kortárs fotográfia kivételes alkotásain keresztül ismerhetik meg az érdeklődök a fényképészet elmúlt 150 évének történetét.

A fesztivál helyszínei között azonban nem csupán múzeumok és galériák szerepelnek. A kőkorszaki Stonehenge, a festői szépségű Windermere-tó, és a skóciai Stirling-kastély is megannyi programmal fogja várni az érdeklődőket. Az Észak-Angliában lévő római kori Hadrianus-fal pedig a New York-i YesYesNo kollektíva keze alatt válik majd egy 138 kilométer hosszú installációvá. A szervezők korábbi bejelentése szerint a rendezvények egy része mindenki számára ingyenes lesz. 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 13:19 2012.01.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte
Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG