Megújult Gearbox rovatunk: megtudhatják, hogy milyen hangszeren játszanak, és milyen eszközöket használnak a legismertebb zenészek, ráadásul titkaikat feltárva el is magyarázzák technikai preferenciáikat. Ezúttal Ávéd Jánost és eszköztárát mutatjuk be. tovább...

A fehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál két koncertjén a fiatal magyar jazz élvonalbeli képviselői játszanak, új-zélandi beütéssel. tovább...

A Fugato Orchestra zeneszerzői versenyén a zsűri Idrányi Eszternek ítélte az első díjat, a második és egyben közönségdíjas Derecskei András lett. tovább...

A Nigun zenekar a Müpa Hétfő esti jazz sorozatában két Grammy-díjast lát vendégül New York-ból, akik Pesten játszanak együtt először. tovább...

A Hammond orgona egyre népszerűbb, különösen abban a felfogásban, amelynek segítségével a hetvenes évek meghatározó élményeit segít újra átélni. Mint például a Képújság felejthetetlen aláfestő zenéjét. tovább...

Duója után kvartettjével is színre lép Magyarországon és Berlinben a vajdasági származású énekesnő, Sóti Thea. tovább...

A Jazz Kocsma Szegeden 1992-ben nyílt, de az új szellemű, jellemzően underground zenei intézmény fokozatosan elvesztette varázsát. Amióta Kis Gábor és Tóth Péter Zoltán üzemelteti a klubot, az élőzőnevél a régi közönség egy része is visszatért, és újak is jöttek. Legalább heti egy jazz vagy blues koncertet tartanak ingyen, de vannak táncos, DJ-s bulik is. Munkatársunk a klub egyik vezetőjét és szakmai partnerét faggatta a túlélés esélyeiről. INTERJÚ tovább...

1

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG