Derecskei Andrásé a Fidelio díja

Idrányi Eszter nyerte a Fugato versenyét

A Fugato Orchestra zeneszerzői versenyén a zsűri Idrányi Eszternek ítélte az első díjat, a második és egyben közönségdíjas Derecskei András lett.

A Fugato Orchestra

A crossover műfajban tíz éve tevékenykedő, Alpár Balázs zeneszerző vezette Fugato Orchestra a Budapesti Fesztiválközpont közreműködésével fiatal magyar zeneszerzők számára írt ki pályázatot, melynek előzsűrizett, öt legjobb művét a Tavaszi Fesztivál április negyediki koncertjén a Thália színházban rendezett döntőn adták elő. A pályázat ("Fiatal szerzők a komolyzene és jazz határán") kifejezetten a crossover műfajban születő művekre vonatkozott, ugyanis a 4-7 perces daraboknak egyesítenie kellett a kortárs komolyzene és a jazz hagyományait. Előnyt élveztek azok a művek, amelyekben improvizatív elemek is szerepelnek, de feltétel volt a Fugato hangszerösszeállítására komponálni.

A Fugato a hazai zenei élet különleges formációja. A dobbal, basszusgitárral és elektronikával kiegészített kamaraszimfonikus zenekar műsorán rendszerint helyet kap a komolyzene, a világzene, a jazz és a progresszív rock. Alpár a koncert bevezetőjében elmondta, hogy a verseny ötletét bécsi "alkalmazott zeneszerzés" szakos tanulmányai során merítette, ahol az egyik vizsgakoncerten a Nouvelle Cuisine big band játszotta a zeneakadémisták szerzeményeit a Porgy and Bess jazzklubban. A zenekar és vezetője által működtetett alapítvány nyújtotta a szervezeti keretet, a Tavaszi Fesztivál pedig megszervezte a verseny döntőjét, hiszen a Fugato fődíjas lett korábban több Fringe fesztiválon is. A koncert első részében a döntős műveket, a másodikban pedig egy keresztmetszetet hallottunk a Fugato repertoárjából. Mind a közönség, mind a zsűri jeligés művekre szavazott, a döntős műveknek ugyanis csak a címét közölték, szerzőjét csak az eredményhirdetés alatt.

Az illusztris zsűri (Binder Károly, Csuhaj Barna Tibor, Fekete Gyula, Gyöngyössy Levente, Madaras Gergely, Pálhegyi Máté, Pejtsik Péter) a következő sorrendet állította fel: első díjat nyert Dór és tritónusz című művével Idrányi Eszter. Második díjat kapott a Paramarimbo Promenade című darabjáért Derecskei András. A harmadik díjat Horváth Márton Levente érdemelte ki Elegy című szerzeményéért. A díjakkal járó pénzjutalom összege: I. díj 100.000 Ft, II. díj 60.000 Ft, III. díj 40.000 Ft.

A koncert alatt lebonyolítottak egy közönsgészavazást is: a közönségdíjban ugyancsak Derecskei András részesült, ennek jutalmát a Fidelio ajánlotta fel, kétszázezer forint értékű webes megjelenés formájában. A koncerten elhangzott további két, döntőbe került mű: Awake after Downfall (Héjja György) és Noktürn (Solti Árpád). A magas színvonalú verseny zenei részét még azok a külföldi fesztiválnézők is élvezték, akik a hosszú magyar nyelvű konferanszokból és pódium-beszélgetésekből, továbbá a csak magyar nyelvű műsorlapból egy kukkot sem értettek.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG