Allen Vizzutti: Tűztánc

Allen Vizzutti trombitás az égbeszökő trombitahangok mestereként tündököl a Tűztánc felvételén, és körkörös légzésben is feladja a leckét hangszeres társainak.

Vizzutti egyaránt otthon van a jazz és a klasszikus műfajban; zeneszerzőként, tanárként, és módszertani anyagok szerzőjeként is ismert. Az ötvenhét éves amerikai szólista pályája során fellépett egyrészt többek között Chick Corea, Doc Severinsen, Chuck Mangione mellett, másrészt Amerika, Európa és a Távol-Kelet híres szimfonikus együtteseivel, továbbá több mint 100 hollywoodi film és híres amerikai tévéshow zenéjének felvételén közreműködött. Magyarországon többször is járt, saját szimfonikus műveit 1998-ban játszotta lemezre a Rádiózenekar kíséretével (Emerald Concerto - DeHaske).

A videón látható Woody Herman klarinétos vezette nagyzenekar a szvingkorszakban indult és kisebb-nagyobb megszakításokkal Herman 1987-ben bekövetkezett haláláig működött. A hetvenes években - erre utal a Four Brothers elnevezés is - fiatal szólistákkal és modernizált hangszereléssel a régi sikereiket is újra meg újra elővették. Ebben az időben a később világsztárrá váló Joe Lovano tenorszaxofonos is a zenekar tagja volt, nem beszélve az Alan Broadbent, Marc Johnson, Jeff Hamilton ritmusszekcióról. Az alábbi videón látható Fire Dance annakidején a Road Father (1978) című LP-re nyitószámként került. A lemezcím arra utal, hogy Herman még ekkoriban is fáradhatatlanul turnézott nagyzenekarával.

 

 

 

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)