Jazztábor a Balaton mellett

Véget ért a Snétberger tehetségközpont első hathetes nyári kurzusa a felsőörsi zenei táborban.

2011 nyarán kezdte meg működését a Balaton-felvidéken a Berlinben élő, roma származású gitárművész, Snétberger Ferenc nevét viselő tehetségközpont. A Norvég Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásában megvalósuló zenei szakkollégium alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas gitárművész és zeneszerző, oktatóként pedig olyan elismert nevek kapcsolódtak a munkába, mint Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos és mások. Évről évre hatvan roma fiatal tanulhat az összesen 12 hetes kurzusokon. Az első hathetes turnus július végén ért véget, a legjobb diákok bemutatkozhattak a Művészetek Völgye idei programsorozatában is. Videónk segítségével a tábor lakóinak mindennapjaiba pillanthatnak be:

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 13 21:11 2011.09.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Talán kicsit olyan mint egy  futball akadémia. De mert az valamivel nagyobb üzlet, abból már van több tucatnyi. Leghíresebb ugye  a Fideszoton akadémiája. Focista gyárak. Igazi kutyákat sem lehet ilyen hatalmas gyárakban tenyészteni. Évtizedekkel korábban  megbukott a korabeli hungaricum, a " Magyar Kuvasz Gyár ".  Gondolom jazzereket sem. Még inkább nem.  Az igazi jazzer remélhetőleg igazi individuum - nem passzol bele ilyen Jazzer-Gyárba.

    Bár ez ugye korjelenség. Nincs is manapság a jazz sehol. Van számtalan jól képzett muzsikus - láthatatlan egyenruhában. A semmitmondás egyenruhájában.

    A tucatnyi -Grammy díjjal kitüntetett  öltönyös jazzerek az egyik végen a másik végen a számtalan ifjú titán. A jazz szent  madzagja meg eltünt a két vég közül, melyek a semmiben lebegnek. 

    Ami tartja a reményt (pl.)                          A JAZZ ÖRÖK

      http://www.youtube.com/watch?v=p_ywkpVJ624

                                                                                         http://www.youtube.com/watch?v=FeqnMsPM608

    http://www.youtube.com/watch?v=D9tdAsDCqQY

     

     

     

                                                                                            

     

  2. 12 19:41 2011.09.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

                                           Hogy teljesebb legyen a kép!                      

                                           http://snetbergerkozpont.hu/

  3. 11 00:11 2011.09.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves fórumozók.

    A Snétberger Zenei Tehetség Központ tanulója vagyok jazz hegedű szakon. Pár apróbb dolgot "helyesbítek" , azokkal kapcsolatban amik nem derültek ki a videóból. A kurzus 1x6hét és még 2x3 hét lesz. A tanáraink Snétberger Ferenc, László Attila , Oláh Kálmán , Szakcsi Lakatos Béla, Balázs János, Suki András , Rozsnyói Péter, Roby Lakatos, Tony Snétberger, Oláh Tzumo Árpád, Vámos Péter, Mohay András, ,Lantos Zoltán, Kebiszek Éva,Barcza Horváth József, Farkas Nándor, Nagy Edit: tehát mind komoly zenei tudással rendelkező emberek akik úgy gondolom hogy letették a magukét arra a bizonyos asztalra. Nem soroltam fel mindenkit , úgy gondolom ennyi is elég a nevekből. Az hangszeres oktatás kiválló , és az egész projekt úgy van szervezve hogy ne csak tanuljunk hanem legyen is kedvünk a tanuláshoz pl: minden hétvégén  tanárok koncerteztek ( ki-ki bevont magához 1-2 tanulót is ) ami már egy élmény . Hangszeres oktatás mellett, improvizációt is tanultunk, zene szerzést, jazz elmélet, klasszikus elmélet, tehát nem csak zenélés orrba szájba hanem tudatosítás. A tanárok minimális tiszteletbért kapnak, ami nem volt kikötésük hanem ez úgy gondolom hogy jár nekik. Senki nem gazdagodott meg belőle, mivel az ellátás , a szállás, és minden egy halom pénzbe kerül, amit úgy gondolok hogy nem tudnék soha az életben kifizetni ha nekem kellene.  Nem rég jöttem haza a nyári kurzusról, de már minnél előbb akarok vissza menni az őszire , mivel ekkora élményben még nem volt részem , és hasznom is van belőle , mert 2 Jazz fesztiválon játszottam már,több fellépésem volt ,kapcsolatokban is sokat köszönhetek, és zeneileg is rengeteget fejlődtem . És minden tiszteletem Snétberger Ferencé ( aki példaképem lett azóta mégjobban ), és a tanári karé , mivel olyan alázattal és olyan szeretettel csinálják amit csinálnak, hogy én a legkedvesebb álmomban sem gondoltam volna.  Tehát ez a kurzus nem a Parlament, itt nem a lenyúlásról szól a dolog mint mondjuk az egész országban minden más. Tisztelettel László Váradi Berki /jazz és klasszikus hegedű/

  4. 10 10:31 2011.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ön szerint V.P.Olyan mint  Ojsztrah, Perlmann,Rosztropovics?Húha nagy bajok vannak az ön zenei megitélésében!! Ön csak családtagja lehet V.P.-nek Tények kellenek önnek,hát kell ennél nagyobb tény hogy a fiatal roma tehetségeket  "muzsikáló" emberek fogják tanítani? Mire tanítják?

    Arra hogy kell "muzsikálni"?Akkor menjenek a Kállai Kis Ernőhőz tanulni.

  5. 9 09:59 2011.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Talán egy "praktizáló" zenész nem taníthat? Nézzünk szét a világban, ne csak az orrunkig gondolkodjunk! Mit árthat az, ha valaki aktív zenész és tanít?

    Ojsztrah, Perlmann,Rosztropovics, (hogy csak a komolyzenészeket említsem, ha tudja kik Ők?) Ők is rosszak voltak mint tanárok? Nevetséges!

    Mit nevez Ön magasszintű tudásnak, ami a tanításhoz kell?

    Talán nem is tudja a választ, csak szajkózza a ködösitett megállapitásait, mert a sok feltett kérdésemre sem válaszolt!

    Valami tény kellene már!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Edward Kennedy "Duke" Ellington halála (1974)